139 ezer forint is járhat neked évente: elég egy orvosi igazolás a kedvezményhez

Pénzcentrum   
  Megosztom
139 ezer forint is járhat neked évente: elég egy orvosi igazolás a kedvezményhez

A 2023. évi minimálbér alapján idén éves szinten 139 200 forint lesz az adóalap-kedvezmény összege, amelyet bizonyos betegségekkel, ételérzékenységgel, -intoleranciával együtt élők igényelhetnek, járt utána a Pénzcentrum. Mindössze a megfelelő papírt kell hozzá benyújtani a megfelelő hivatalnak. Azonban még mindig sok beteg nincs tisztában azzal, hogy jogosult lenne a kedvezményre, pedig az évekre visszamenőleg is megigényelhető. Mutatjuk, milyen betegségek esetén spórolható meg a havi 11 600 ezer forintos összeg.


 


 

2022. december 15-én megszületett a megállapodás, illetve december 23-án megjelent a vonatkozó rendelet a Magyar Közlönyben, amely szerint 2023-ban a minimálbér 16%-kal, bruttó 232 ezer forintra emelkedik, a garantált bérminimum pedig 14%-kal bruttó 296 400 forintra nő. Ezzel közvetlenül azok a munkavállalók járnak jól, akik minimálbért vagy garantált bérminimumot kapnak, a közvetett hatása pedig az lehet, hogy a minimálbér felett keresők bére is emelkedik. A változás hatására egyúttal számos juttatás összege is emelkedik 2023-ban, amelyek számításának a minimálbér az alapja. Ilyen például az az adóalapkedvezmény, amely egyes betegségekkel élők számára jár, írja a Pénzcentrum.

A minimálbér-emeléssel együtt nő az adóalapkedvezmény mértéke is, melyre a súlyos fogyatékosságnak minősülő betegségekkel élők jogosultak. Ez 2023-ban havi szinten 11 600 forint - a minimálbér 5 százaléka - lesz, vagyis éves szinten 139 200 forint. Bár sokan lennének jogosultak betegségeik alapján a kedvezményre, még mindig kevesen hallottak a 335/2009-es kormányrendeletről.

A kedvezmény jogosultsági hónaponként a minimálbér egyharmada száz forintra kerekítve. Jogosultsági hónapként azok a hónapok vehetők figyelembe, amelyekben a fogyatékos állapot az erről szóló igazolás, határozat alapján legalább egy napig fennáll.

Ha valaki sosem igényelte még a kedvezményt, viszont a betegség ténye már hosszabb ideje fennáll, akkor az első összeg ennek a pénznek a sokszorosa is lehet. Ugyanis az adókedvezményre feljogosító betegségekben szenvedők a kedvezményt az 5 éves elévülési időn belül utólag is érvényesíthetik.

A visszamenőleges érvényesítést a személyi jövedelemadó bevallások önellenőrzésével tehetik meg a betegek. (Az elévülési idővel kapcsolatban a törvény így szól: az adó megállapításához való jog annak a naptári évnek az utolsó napjától számított 5 év elteltével évül el, amelyben az adóról bevallást, bejelentést kellett volna tenni, illetve bevallás, bejelentés hiányában az adót meg kellett volna fizetni.)

Kinek jár?

Az adókedvezmény nem segély, hanem egy engedmény, melyet az állam a dolgozók egy csoportjának biztosít rászorultság alapján. Azok lehetnek jogosultak, hogy kevesebb adót fizessenek a többi adózónál, akik olyan betegségekben szenvednek, melyeket a törvény súlyos fogyatékosságként határoz meg. A 335/2009. (XII. 29.) Kormányrendelet összesen 18 olyan betegségcsoportot (ez hétszáz betegséget jelent) határoz meg, amelyek esetén érvényesíthető az adóalapkedvezmény, melyeket a leleteik és a betegségek BNO kódja alapján a betegek is azonosíthatnak.

A következő betegségek esetén jár az adókedvezmény:

  • egyes hallási és látási fogyatékosságok
  • bizonyos mentális fogyatékosságok és viselkedészavarok
  • egyes mozgásszervi fogyatékosságok
  • pervazív fejlődési zavarok (pl. gyerekkori autizmus, sperger szindróma)
  • skizofrénia egyes változatai, schizotypiás és paranoid zavarok
  • a daganatos betegségek egyes típusai (pl. a vérképzőrendszer rosszindulatú betegségei, emlő, méhnyak, petefészek, here és prosztata rosszindulatú daganatai)
  • mesterséges testnyílással élő személyek
  • egyes immunbetegségek
  • egyes emésztőszervi betegségek (pl. Crohn-betegség, coeliakia, egyes felszívódási zavarok, stb.)
  • endokrin és anyagcsere betegségek, mint az I. típusú diabetes és a szövődményekkel járó II. típusú diabetes
  • veleszületett enzimopátiák (az egyes enzimek működésének rendellenességei), például laktóz intolerancia, lisztérzékenység, vagy a szénhidrát anyagcsere egyéb zavarai
  • művesekezelésre szoruló betegek
  • krónikus légzési elégtelenség
  • veleszületett és szerzett szívbetegségek
  • egyes fejlődési rendellenességgel születettek
  • és endometriózis esetén

Így lehet igényelni

Ha valaki igényelni szeretné ezt a kedvezményt, akkor először is szüksége lesz egy igazolásra, amelyen egy szakorvos, vagy az adózó háziorvosa igazolja, hogy valóban szenved a kedvezményre jogosító betegségben.

Az igazolással a magánszemély két időpontban kérheti a kedvezmény megállapítását a Nemzeti Adó és Vámhivataltól (NAV). Az adóelőleg megállapításánál, adóelőleg-nyilatkozattal év közben, valamint a személyi jövedelemadó bevalláskor májusban.

Az igazolásnak tartalmaznia kell:

  • a kedvezményt igénybevevő személyazonosító adatait,
  • lakóhelyét,
  • adóazonosító jelét,
  • az igazolás kiállítását megalapozó szakorvosi dokumentáció kiadásának dátumát,
  • a betegség véglegességének vagy ideiglenességének megállapítását, valamint
  • az igazolást kiállító szakorvos vagy háziorvos aláírását.

A betegségek pontos listáját a már említett kormányrendelet melléklete tartalmazza, ami ide kattintva érhető el.

A teljes cikk és a további részletek ITT olvashatóak.

Címlapkép: Getty Images

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

pénzcentrum

adóalap

adóalap-kedvezmény

adó-visszatérítés

betegségek

krónikus betegségek