Itt a dátum: hamarosan érkezik az emelt nyugdíj, de van remény a további emelésre is

MTI   
  Megosztom
Itt a dátum: hamarosan érkezik az emelt nyugdíj, de van remény a további emelésre is

Január 12-én, csütörtökön utalják a 15 százalékkal megemelt nyugdíjakat - közölte a kormányszóvivő kedden a Facebookon.


 


 

Szentkirályi Alexandra a kormány közösségi oldalán megosztott videóban azt mondta, egy átlagnyugdíj esetében a 15 százalékos emelés havonta 27 ezer, évente 353 ezer forintot jelent. Nem szabad elfelejteni - hívta fel a figyelmet -, hogy az emelés a 13. havi nyugdíjat is érinti. Az emelés az idénre becsült inflációt követi, és nemcsak az öregségi nyugdíjakra, hanem a nyugdíjszerű ellátásokra is vonatkozik.

Sajnos az infláció magas, és ennél magasabb is lehet a káros brüsszeli szankciók miatt. A szankciók ugyanis emelik az energiaárakat, az élelmiszerárakat és mindezzel együtt az inflációt is

- fogalmazott a kormányszóvivő.

Hozzátette, hogy a kormány a mostani nyugdíjemeléssel védi a nyugdíjasokat és ha a szankciós infláció a becsültnél magasabb lenne, akkor az idei év során is nyugdíjkiegészítésre lehet szükség, ahogy az tavaly is volt.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

emelt nyugdíj