Milliárdokat költenek ebben a megyében útfelújításokra: itt a lista, hol mindenhol épülhet új út

MTI   
  Megosztom
Milliárdokat költenek ebben a megyében útfelújításokra: itt a lista, hol mindenhol épülhet új út

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 5,7 kilométernyi közút felújítását kezdte meg 1,196 milliárd forint európai uniós vissza nem térítendő támogatás segítségével május elején Komárom-Esztergom vármegyében - közölte a társaság az MTI-vel.


 

A leghosszabb egybefüggő felújítás Kesztölc két kilométeres bekötő útján valósul meg, valamint rendbe hozzák a Tatabánya-Kisbér összekötő út 1,5 kilométeres részét, illetve rövidebb szakaszokat érintő javítások várhatók a bokodi lakótelepi úton, a Bokod-Kecskéd és a Tarján-Tata összekötő úton.

A beruházások a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében valósulnak meg. A szakemberek gondoskodnak a burkolat profilmarásáról, a szükséges helyeken a teljes pályaszerkezet cseréjéről, majd a teljes felületen kopóréteget terítenek és új padka épül. Sor kerül a közelekdési táblák cseréjére és új burkolati jelek festésére.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

felújítás

közút

közútfejlesztés