Iszonyatos tűzvész a vidéki Magyarországon: napok óta tart az oltás, súlyosak a károk

MTI   
  Megosztom
Iszonyatos tűzvész a vidéki Magyarországon: napok óta tart az oltás, súlyosak a károk

Eloltották azt a tüzet, amely még vasárnap délután egy nyíregyházi hulladéktelepen keletkezett - közölte a katasztrófavédelem.

A közlemény szerint a tűz egy több méter magas szemétrakatban, kétezer négyzetméternél is nagyobb területre terjedt ki; kommunális és szelektív hulladék, elsősorban papír és műanyag égett. Az égő rakat mellett lévő hulladékcsarnokban szervizszekrények gyulladtak ki, ezt a tüzet már vasárnap délután eloltottak az egységek.

Az oltást a nyíregyházi, a nyírbátori, a hajdúnánási, a nyíradonyi, a debreceni, a kisvárdai és a mátészalkai hivatásos, valamint az ibrányi önkormányzati tűzoltók végezték a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányításával, vízágyúk és vízsugarak, munkagépek segítségével

- írták.

Az egységek jelenleg utómunkálatokat végeznek

- tették hozzá.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

nyíregyháza

hulladéktelep

hulladéklerakó