Végleg leállhat az egyetlen magyar üveggyár: mi lesz így az ott dolgozókkal?

HelloVidék   
  Megosztom
Végleg leállhat az egyetlen magyar üveggyár: mi lesz így az ott dolgozókkal?

Az ország egyetlen üvegalapanyagot gyártó cégénél még tavaly augusztusban hűtötték le az üvegkemencét, és azóta szünetel a gyártás. A termelés leállítását erősen indokolta az akkor elszabaduló gázár. A kemence leállításának másik oka az üveg iránti kereslet jelentős csökkenése volt, összefüggésben azzal, hogy a kibontakozó gazdasági válság miatt egymás után állították le, és halasztották későbbre a hazai építőipari beruházásokat, írja a Népszava.

A cég az utóbbi időben azt kommunikálja, hogy év végén kezdődhet meg újból az üveg előállítása, ám nem mindenki hisz ennek az ígéretnek. Ezt látszik alátámasztani látszik az is, hogy a cég egyáltalán nem jelezte gondjait a kormánynak. Ez derült ki még tavasszal a Magyar Narancs cikkéből, amelyben arról írtak, hogy két ellenzéki képviselő írásbeli kérdéssel fordult Gazdaságfejlesztési Minisztériumhoz, és az erre adott válasz egyértelműsíti: nem kért segítséget az újrainduláshoz az amerikai tulajdonban lévő üvegipari cég.

Annak ellenére sem, hogy a gyármentő programot éppen az olyan cégek számára alkották meg, amilyen a Guardian Orosháza Kft. Ennek keretében vissza nem térítendő támogatást igényelhettek volna energetikai korszerűsítésekre, de ezzel a lehetőséggel nem élt a cég. Pedig a gyármentő program esetében a támogatási intenzitást a vidéki cégek esetében 45 százalékban határozták meg (fővárosi cégek esetében ez 30 százalék), aminek keretében legfeljebb 15 millió euróra, nagyjából 6 milliárd forintra jogosult a nyertes pályázó. A programra 378 cég regisztrált és közülük az első huszonöt nyertes céggel a múlt héten megkötötték a támogatói szerződést.

A 2021-ben 40 milliárd forintos árbevételű cég e mutatószám alapján a harmadik legnagyobb békési cég volt, amelynek helyi iparűzési adó (hipa) befizetése 350-400 millió forint körül mozgott. Igaz, hogy városi beszállítóival együtt a hipa befizetések összege elérhette az elmúlt években a 600-700 millió forintot, ami nagyon hiányozni fog jövőre az önkormányzat kasszájából.

A gazdasági megközelítés mellett létezik a kérdéskörnek politikai vetülete is - árnyalta a képet Fetser János, a helyi képviselő-testület ellenzéki tagja, aki szerint több mint feltűnő, hogy a Guardian Orosháza Kft-ért egyáltalán nem lobbizik sem a térség fideszes országgyűlési képviselője, Erdős Norbert, sem a város polgármestere, Dávid Zoltán annak ellenére sem, hogy komoly térségi és városi érdek fűződik a síküvergyár életben tartásához.

A gyárbezárás fenyegető réme miatti borúlátás ellenére olyan, az üvegiparból érkező szakmai véleményt is hallottunk, hogy akár tíz üvegipari mérnökkel bármikor újraindítható az orosházi síküveggyártás. Vagyis a mostani tetszhalott állapot nem a halált jelenti az itteni gyár számára.

Az USA-ból irányított Guardian Glass tizenegy európai gyárral rendelkezik, ezek közé tartozik az orosházi, és a már emlegetett częstochowai is, valamint a Németországban, a szászországi Zwickau mellett található Thalheimben működő gyár. Oroszországban Rosztovban és Rjazanban működtet egy-egy üzemet a Guardian Glass.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

síküveg

üveggyártás

orosháza

üveg

cég

leállás

gyárbezárás