Újabb fejlemények a debreceni beruházásról: csökkentené az akkumulátorgyár területét a kínai cég

HelloVidék   
  Megosztom
Újabb fejlemények a debreceni beruházásról: csökkentené az akkumulátorgyár területét a kínai cég

A világ legnagyobb akkumulátorgyártójaként ismert CATL kínai cég debreceni gyárterületének csökkentését tervezi - számolt be róla a magyarvasut.hu.

A portál szúrta ki, hogy a CGTN.com kínai állami hírportál a következőkről számolt be:

A kínai vállalat projektje hónapok óta környezetvédelmi aggodalmat kelt a debreceni lakosok körében. A CATL most a kormányzat által február 13-án kiadott környezetvédelmi engedély módosítását kérte, mert azt tervezik, hogy csökkentik az eredeti engedélyben szereplő gyárterület nagyságát, ezáltal csökkentve az akkumulátorgyártás szennyezési körét. A módosítási kérelemről 60 napon belül dönt a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal

Ahogy a lap írja, ahogy az a CATL kérelmében szerepel, a földhasználat optimalizálásával a kínai cég a projekt alapterületét 277 ezer négyzetméterről 240 ezerre kívánja csökkenteni, miközben a gyár területe közel 13 százalékkal kisebb lesz az eredeti tervben szereplőnél.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

debrecen

akkumulátorgyár