Elképesztő állapotok uralkodnak a magyar kórházakban: ezért is az ápolókon csattan az ostor

HelloVidék   
  Megosztom
Elképesztő állapotok uralkodnak a magyar kórházakban: ezért is az ápolókon csattan az ostor

Az egészségügyi dolgozók munkájában a létszámhiány után a nem megfelelő kórházi körülmények okozzák a legnagyobb frusztrációt, közülük is leginkább az ápolók szenvednek a sokszor mostoha állapotok következményeitől: a jelentős pluszmunkától és a betegek, hozzátartozók panaszaitól, szemrehányásaitól – derül ki egy friss, országos, az egészségügyi dolgozók véleményét összegző kutatásból. A betegek ellátását megnehezítő körülmények, hiányosságok ráadásul nemcsak a régi, hanem több megújult intézményben is jelen vannak.

Amúgy is kevesen vagyunk, és a körülmények nagyon megnehezítik az életünket.

A Trend International országos, mélyinterjús kutatása azt vizsgálta, milyen hatást gyakorol a hazai közkórházak tisztasági, fizikai, műszaki állapota az ott dolgozó egészségügyi személyzet – orvosok, ápolók és a betegellátás más területén dolgozók – munkájára, a betegekkel és hozzátartozóikkal való kapcsolatára.

A kutatás arra is rávilágított, hogy szoros összefüggés van a gyógyítás minősége és a kórházi fertőzések veszélye, valamint a létesítmények higiénés, műszaki és fizikai állapota között. A korszerű, modern, tiszta és rendezett környezet nagyban segíti a gyógyító munkát, és nemcsak a betegek, hanem az egészségügyi személyzet komfortérzetére is jó hatással van.

Harmincéves ágyak, rossz liftek

Főleg az ápolók számára okoznak súlyos problémákat az olyan, elsőre talán kevésbé feltűnő dolgok, mint a liftek meghibásodása, az ágyak rossz minősége vagy a klimatizálás és szellőztetés hiányosságai.

A régi, nem emelhető vagy nem gurítható kórházi ágyak miatt például sokkal körülményesebb a betegek kötözése, mosdatása vagy forgatása. Az egyik ápoló szerint „olyan ágyakon fekszenek a betegek, hogy én még a kutyámat sem fektetném rá”. Előfordul, hogy csak úgy tudják kitolni az ágyat a kórteremből, hogy leveszik az ajtót, különben nem fér ki. Más az ágyállomás hiányára panaszkodott, ahol az elhunyt betegek ágyát fertőtlenítik – ezt a feladatot az ápolóknak kell elvégezni a kórteremben felületfertőtlenítő segítségével. Akad baleseti osztály, ahol ócska, harmincéves ágyakon kénytelenek feküdni a betegek.

Az elromlott liftek is alaposan megkeserítik a dolgozók életét:

Ha a lift nem működik, az katasztrófa, mert ha nem tudják időben leszállítani a műtőből az őrzőbe a beteget, abból súlyos problémák lehetnek. Ilyenkor kézben viszik őket

- mondta a kutatás egyik résztvevője. Előfordult, hogy a lélegeztetett beteget a lélegeztetőgéppel együtt, kézben kellett lecipelni a lépcsőn, mert elromlott a lift.

Klímák hiányában a kánikulában sokszor nedves törölközőkkel kell hűteni a betegeket, a melegben a betegekről és a nővérekről is folyik a víz, ilyenkor persze a betegek is ingerültek

- jellemezte a helyzetet egy ápoló. A töredezett, púposodó járólapok között sokszor szlalomozni kell az ágyakkal, hogy ne rázkódjon a gerincműtétes beteg, a lelakott mosdókban gyakorta nincs folyékony szappan, WC-kefe és WC-papír, ami egyértelműen növeli a fertőzés veszélyét.

Sajnos nem csak a régi intézményeknél mutatkoznak problémák: bár a kutatásban részt vevők kétharmada olyan kórházban dolgozik, amelyet az elmúlt években teljesen vagy részben felújítottak, a korábbinál lényegesen kedvezőbb feltételek ellenére, a műszaki és üzemeltetési problémák miatt csupán a harmaduk elégedett és érzi úgy, hogy a megújult körülmények biztosítják a megfelelő munkakörnyezetet.

Sokszor felmosni és szerelni is az ápolóknak kell

A kutatás szerint az üzemeltetési hiányosságok átlagosan napi egy órát vesznek el az ápolók idejéből, a betegek ellátásától. Rendszerint ők jelzik a műszaknak a hibákat, és ha a karbantartó éppen nem érhető el, nekik kell megpróbálni megoldást találni a helyzetre, például elzárni a főcsapot a vízfolyásnál, vagy újraindítani egy berendezést az intenzív osztályon. Rájuk hárul sokszor a felmosás is, ha egy beteg rosszul lett, vagy valami kiömlött, és épp nincsen takarító.

A kutatásból az is kiderült, hogy egyre több kórház szervezi ki a takarítást, fertőtlenítést külső vállalkozónak, és ezekben az intézményekben lényegesen kevesebb problémát tapasztalnak, mint azok, akik saját – a legtöbbször létszámhiányos – takarítószemélyzettel dolgoznak.

A szemrehányást is az ápolók kapják

Az ápolószemélyzetnek nemcsak többletmunkát okoznak a hibák és a hiányosságok, hanem a betegek, valamint a hozzátartozók is nekik tesznek szemrehányást a kórházi állapotok miatt.

Fizikailag és lelkileg is nagyon rossz, mert az összes csapás a nővért éri, a beteg nem az orvosnak szól

- mondta egy ápoló.

Az egészségügyi dolgozók – különösen az idősebbek – a kutatás szerint az elmúlt évtizedekben hozzászoktak ahhoz, hogy rossz körülmények között kell végezniük a lehető legjobb színvonalú munkát. Mégis, a dolgozók körében a létszámhiány után leginkább a kórházi körülmények okoznak frusztrációt. Kudarcként élik meg, hogy minden erőfeszítésük ellenére hiába gyógyítanak a lehetőségeikhez mérten magas színvonalon, a betegek a „lepukkant” körülmények miatt mégis negatív élményekkel távoznak a kórházakból.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

egészségügy

ápolók

betegellátás

egészségügyi dolgozók

közkórházak

kutatás