Itt a legfrissebb bejelentés: megérkezett a Dunaferr új tulajdonosa, ezt lépte meg

Csütörtöktől határozatlan időre leállítja a nagyolvasztóját a Dunaferr. A hírt kedd reggel, egy gyárvezetői értekezleten jelentették be – írja a Hvg.hu több hírforrásra és az Argusmedia.com-ra hivatkozva.
A Dunaferr felszámolását tavaly decemberben rendelte el a Fővárosi Törvényszék. A felszámoló Honoratior Kft. 9,6 milliárd forintos minimálárat szabott meg a 3500 embert foglalkoztató acélműért. A dunaújvárosi acélmű eladását kevesebb mint egy hónapja jelentették be: a Liberty Steel 55 millió eurós (nagyjából 20,9 milliárd forintos) ajánlatot tett. A Hvg.hu azt írja, hogy a nagyolvasztó leállítása több területet is érint a cégen belül, a változás nagyjából ezer ember munkájára van közvetlen hatással. A lap úgy tudja, hogy azzal indokolták a leállást, hogy a jelenlegi világpiaci árak mellett nem lehet nyereségesen végezni a gyártást.
Az, hogy pontosan mi lesz, és meddig tart a leállás, egyelőre nem világos.
A bizonytalanság viszont tovább nő a Dunaferr körül, aminek egyik eredménye lehet, hogy egyre többen felmondanak és keresnek másik munkát. A Liberty Steelnek egyébként nincs egyszerű dolga. A Dunaferr a legutóbbi információk szerint 500 milliárd forintos tartozást halmozott fel, és annak a cégnek, amely felvásárolta, nemcsak a vételárat kellett kifizetnie, de legalább 37 milliárd forintnyi azonnali befektetés is szükséges ahhoz, hogy a Dunaferr visszakapja az elveszített környezetvédelmi engedélyeit.
A Dunaferr megmentésében egyébként aktívan részt vett a kormány is: az egydolláros Liberty Steellel már februárban tárgyaltak, de szintén februárban jelentették be, hogy az állam fél évig fizeti a Dunaferr dolgozóinak bérét.
Címlapkép: Getty Images
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)