Tágra kell nyitni a pénztárcákat a szülőknek: brutális áron adják idén az albérleteket

HelloVidék   
  Megosztom
Tágra kell nyitni a pénztárcákat a szülőknek: brutális áron adják idén az albérleteket

Bár júliusban még dinamikusan emelkedtek az országos és fővárosi lakbérek a KSH-ingatlan.com lakbérindex szerint, de Budapesten augusztus végén már megtorpant a kiadó lakások drágulása.

Júliusban havi összevetésben országosan és a fővárosban egyaránt 1,9 százalékkal nőttek a bérleti díjak a KSH-ingatlan.com lakbérindex szerint, ami érthető, hiszen a ponthatárok kihirdetése után felélénkült a kereslet. Tavaly júliushoz képest az országos lakbérek 13, a budapestiek 14 százalékkal emelkedtek

- mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

A kiadó lakások 56 százalékát adták a fővárosi lakóingatlanok, a megyei jogú városok részesedése 29 százalékos, a fennmaradó több mint 10 százalék pedig a kisebb településeken található. Budapesten a kiadó lakások átlagos alapterülete 55 négyzetméter, a megyei jogú lakásokban pedig 58 négyzetméter.

Egyre szélesebb a kínálat, megtorpant a fővárosi drágulás

Balogh László azt is elmondta, hogy augusztusban több jelentős változás történt a piacon. A kereslet mellett a kínálat is dinamikusan bővült az idei albérletszezonban. A ponthatárok kihirdetése előtt 11,5 ezer lakás és ház volt a kínálatban, augusztus végén pedig már közel 14 ezerről volt szó, ami majdnem 20 százalékos bővülést jelent.

Másrészt Budapesten az átlagos bérleti díjak már csak 230 ezer forintot tettek ki augusztus végén, szemben az egy hónappal korábbi 240 ezer forinttal. Tehát a tartós drágulás után megtorpant az átlagos lakbérek emelkedése a fővárosban

- tette hozzá a szakember. Budapesten belül továbbra is komoly különbségek vannak. A legolcsóbb városrészt a XXI. kerület, ahol 160 ezer forint volt az átlagos lakbér augusztus végén, míg a legdrágábban - átlagosan 320 ezer forintért - az V. kerületi lakásokat kínálják a tulajdonosok.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

albérlet

albérlet árak

albérlet keresés

egyetemisták