Tényleg megtörténik? Második fővárosunk lehet a keleti régió központja, Debrecen

Vezető kormánypolitikusok vetették fel komolyan a gondolatot a napokban, hogy Debrecent Magyarország második fővárosává kellene fejleszteni. Egyáltalán nem ritka a világban, hogy egy országnak nem egyetlen központja van, sőt számos olyan ország is létezik, ahol hivatalosan is egynél több fővárost tartanak nyilván, írja a Világgazdaság.
Nagy port kavart nemrégiben, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Hajdú-Bihar Vármegyei hírportálnak adott interjúban felvetette, Debrecent Magyarország második fővárosává szeretnék tenni, majd erre Lázár János építési és közlekedési miniszter is ráerősített. Világos, hogy Debrecent erőteljesen fejlesztené tovább a kormány, de hogy milyen formát ölthet "a második főváros", azt még nem tudni. Mindenesetre a világban számos példa akad, hogy egy ország nem egyetlen központú, és sok helyen hivatalosan sem csak egy főváros van.
A külügyminiszter és Lázár János is a már folyamatban lévő és tervezett beruházásokat említette egy olyan tényezőként, amelyek minőségi változást eredményezhetnek a keleti város státuszában.
Miért pont Debrecen?
Számos érv szól amellett, miért pont a hajdú-bihari vármegyeszékhely neve merült fel ebben a vonatkozásban. Debrecen kétszázezres népességével az ország második legnagyobb városa, messze megelőzve Szegedet, egy viszonylag szegény régióban, amelyet a város gazdasági ereje húzhat fel, miközben a román határ túloldalán egy nagyon dinamikusan fejlődő régió fekszik.
A nagyvállalati beruházásoknak köszönhetően Papp László polgármester tavasszal tett becslése szerint 2030-ra egészen 16 százalékra szökhet fel Debrecen részesedése az ország ipari termelésében a 2022-es 2,8 százalékról.
Még történelmi előzmény is van, hiszen 1849-ben az osztrák császár ellen hadakozó magyar kormány ideiglenesen Debrecenbe tette át a székhelyét. Nem lehet tudni, kormányzati funkciók Debrecenbe telepítését is magába foglalja-e majdan a Szijjártó és Lázár által említett elképzelés. Ilyen megosztásra külföldön bőven van példa, de gondoljunk csak arra, hogy Magyarországon is van egy – bár távolról hasonló – példa: a vallási központ hagyományosan nem Budapest, hanem Esztergom, ahol a magyar katolikus egyház székhelye van.
A legismertebb példa Európában a két fővárosra az alig fele magyarországnyi területű, de majdnem kétszer népesebb Hollandia. A németalföldi ország legnagyobb városa és fővárosa a 921 ezres népességű Amszterdam, a kormányzati és bíráskodási központ azonban a jóval kisebb Hága. A két város körülbelül egyórás autóútnyira fekszik egymástól.
Címlapkép: Getty Images
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)