Döcög az iskolatej program: kiderült, mire számíthatnak az iskolák

Agrárszektor   
  Megosztom
Döcög az iskolatej program: kiderült, mire számíthatnak az iskolák

Döcög az iskolatej program, de legalább van – nagyjából így lehet összefoglalni az Agrárszektor által megkérdezett tejágazati szereplők véleményét, akik mindegyike hangsúlyozta: fontos és hosszútávon is jelentős kezdeményezésről van szó.

Ahogy a portál írja, az iskolatejet a gyerekekhez uniós támogatott program keretében juttatják el, a feldolgozók minden egyes adag termék után meghatározott összeget kapnak, ami uniós és nemzeti támogatásból tevődik össze. Az edukációs, egészségnevelési, és – ki nem mondottan, de – szociális jellegű kezdeményezésen a feldolgozók anyagilag nem nyernek, de így is szívesen részt vesznek benne, sőt, szeretnék újra a korábbi szintre bővíteni.

Ennek legfőbb akadálya a költségvetés helyzete, ám a kezdeményezést mindig is támogatta az Agrárminisztérium, valamint a hírek szerint van esély arra is, hogy az EU a jövőben több pénzt ad a programra – Brüsszel azonban mindinkább azt szeretné elérni, ha a gyerekek minél kevesebb cukrozott terméket, és minél több natúrtejet, tejfölt és sajtot kapnának.

A korábbi koronavírus járvány, majd az elszálló infláció egy időre zárójelbe tette az iskolatej programot, az idei évben azonban újra kaphatnak a gyerekek tejtermékeket a kezdeményezés keretében. A gyerekeknek juttatott tejtermékekre uniós támogatás hívható le, amelyet a hazai költségvetésből egészítenek ki. A Covid előtti „normál” időszakban évente 3-4,5 milliárd Ft támogatással működött a program, amelynek nagyobb része volt nemzeti forrás. Ez az az összeg, amelyből meg kell oldani a nyerstej megvásárlását, a feldolgozást, a csomagolást és az iskolákba történő kiszállítást is.

Mire számíthatnak a gyerekek és az iskolák? További érdekességeket az Agrárszektor teljes cikkében olvashatunk, ide kattintva.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

tej

iskolatej

iskolatej program

agrárszektor