Végre megépülhet a várva várt új út: rengeteg autós fellélegezhet a Dunántúlon

HelloVidék   
  Megosztom
Végre megépülhet a várva várt új út: rengeteg autós fellélegezhet a Dunántúlon

A Pápa határát keletről érintő új elkerülő a 8315-es és 832-es utakat köti majd össze, ezzel a várost övező gyűrű újabb fontos egysége épülhet meg. A Gyimóti út és a Vaszari út külterületi szakaszait összekötő új útvonal Pápa keleti elkerülőjének fontos része lesz, írja a magyarepitok.hu.

Az ajánlati felhívásban közzétett tervezési feladat tervezési feladat Pápa külterületén a jelenleg építés alatt álló 8315 j. út – Vaszari út körforgalmi csomópontja és a 832-es út között kb. 3,5 km hosszú, 2x1 sávos új elkerülő út kialakítása, amelynek része

  • a 13. számú vasútvonal keresztezése, valamint
  • kb. 0,7 km hosszú összekötő út tervezése is a Téglagyári út irányába.

A megvalósításához szükséges:

  • engedélyezési és kiviteli tervek elkészítése,
  • az építéshez szükséges engedélyek megszerzése,
  • településrendezési eszközök és településrendezési terv módosítása, illetve
  • kettős záradékkal ellátott kisajátítási tervek elkészítése is.

A nyomvonal tekintetében döntéselőkészítő tanulmány, előzetes vizsgálati dokumentáció készítése, valamint környezetvédelmi határozat megszerzése is szükséges.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

útépítés

beruházás

fejlesztés

pápa

elkerülő