Ismét nekivágnak a projektnek: elkezdődhet a Fertő tó partjának beépítése

HelloVidék   
  Megosztom
Ismét nekivágnak a projektnek: elkezdődhet a Fertő tó partjának beépítése

Egyszer a túl sok kérdés, egyszer pedig pénzhiány miatt vonták vissza a Fertő tó partjának beépítésére vonatkozó közbeszerzési eljárást. Most azonban újra nekifutottak - közölte az Átlátszó. Mint írják, az Építési és Közlekedési Minisztérium hirdetménye pénteken jelent meg a közbeszerzési értesítőben. Ahogy azt Lázár János nyáron egy videóban bejelentette, csökkentett tartalommal, de mindenképp folytatják az építkezést a tónál, ahol egy éve állnak a munkálatok.


 

A portál közlése szerint Lázár János minisztériuma most újra kiírta a Fertő tavi öko- és szabadidőpark fejlesztésére vonatkozó tendert, ami 2 részből áll:

  • az első részbe tartozik a hajókikötő, csónak- és vitorláskikötő, strand, vitorlásklub, belső út és parkoló, valamint a közművek, illetve a terület- és környezetrendezés, továbbá a tájépítés részeként az ökopark és szabadidőpark tervezési és kivitelezési feladatainak elvégzése.
  • A második rész a fogadóépület és az ökocentrum megvalósítását, tervezését és a kivitelezési feladatok elvégzését tartalmazza.

A jelen megvalósuló kivitelezési ütemben teljeskörű megvalósítással érintett környezetépítés területe 274 740 m2, kis beavatkozást igénylő környezetépítés területe 115 245 m2, a megvalósuló épületek beépítési területe nettó 4620 m2, szintterülete nettó 6580 m2. (…) A terület Natura 2000 besorolású

– olvasható kiírásban. Vagyis az érintett terület nagysága nem lett kisebb, az épületek száma viszont csökkent.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

fertő tó

beruházás

fejlesztés

építési és közlekedési minisztérium

lázár jános