Csaknem 10 éve tartó projektet készül lezárni a kormány: honnan lesz pénze a vidéki településeknek?

HelloVidék   
  Megosztom
Csaknem 10 éve tartó projektet készül lezárni a kormány: honnan lesz pénze a vidéki településeknek?

A LEADER program a vidékfejlesztési támogatáspolitika egyik tartópilléreként hosszú évek óta szolgálja a vidéki Magyarország fejlődését. A Vidékfejlesztési Program lezárásához közeledve a 2014-ben kezdődött jelenlegi LEADER program is zárul, de helyét átveszi a Közös Agrárpolitika Stratégiai Terven alapuló új program - ismertette Nagy István agrárminiszter.

A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a támogatási eszközrendszer a LEADER Helyi Akciócsoportok lelkiismeretes munkáján nyugszik, amelyek működése jelenleg is biztosított, és az Irányító Hatóság már dolgozik az új időszak forrásait biztosító szabályok kialakításán. A Vidékfejlesztési Program keretében rendelkezésre álló, vagyis még a jelenlegi ciklushoz kötődő LEADER fejlesztési források kapcsán kiemelhető, hogy 2023. november 2-ig mintegy 64 milliárd forint összegben történt kötelezettségvállalás, ami több mint 13 ezer – a legkülönbözőbb típusú fejlesztéshez kapcsolódó – támogatott kérelmet jelent.

A KAP Stratégiai Terven alapuló, vagyis a 2023 utáni LEADER program végrehajtásának első lépéseként 103 korábban is működő és 2 újonnan megalakult Helyi Akciócsoport elismerése megtörtént. Az akciócsoportok feladata az adott kistérség vidékfejlesztési stratégiájának kialakítása, célja, hogy a kistérségekben a vidékfejlesztésre szánt uniós forrásokat a helyi közösségek bevonásával használják fel. Mind a korábban működő, mind pedig az új akciócsoportok már elkészítették a Helyi Fejlesztési Stratégiákat, melyeket az Irányító Hatóság jóváhagyott. Ez alapján a következő években országosan összesen 105 elismert Helyi Akciócsoport vehet részt a Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv LEADER programjának megvalósításában, hozzájárulva a vidéki térségek további fejlődéséhez – emelte ki a miniszter.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

vidékfejlesztés

nagy istván

beruházások

támogatás

vidék

hellovidek

gazdaság