Ezt minden falunak tudnia kell: így nyerhetnek egy halom pénzt a szemfüles települések

MTI   
  Megosztom
Ezt minden falunak tudnia kell: így nyerhetnek egy halom pénzt a szemfüles települések

Idén még legalább két, egyenként 5 milliárd forint keretösszegű pályázat kiírása várható a Magyar falu programban.

Gyopáros Alpár a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Nógrád vármegyei településen csütörtökön elmondta: várhatóan március végén hirdetik ki annak a 10 milliárd forintos keretösszegű, most lejárt határidejű pályázatnak az eredményét, amelynek keretében önkormányzati tulajdonú ingatlanok felújítására, falu- és tanyabuszok, kommunális, orvosi, iskolai, óvodai, illetve a polgármesteri hivatal működéséhez szükséges eszközök beszerzésére lehetett pályázni.

Gyopáros Alpár kitért arra, hogy, az eddigi évekhez hasonlóan idén is terveznek új támogatási célterületet, a falusi polgármesterek javaslatai alapján.

Gyopáros Alpár hangsúlyozta: a kormány alapelve, hogy a Magyar falu programnak a 2018-as indulása óta alulról és felülről egyaránt építkezőnek kell lennie, "semmiképpen sem olyan programnak, amelyben egy budapesti kormánytisztviselő egy budapesti állami hivatalban egy íróasztal mögött mondja meg, hogy mire van szükségük a falvaknak; mondják meg ezt maguk a falvak".

A kormánybiztos csütörtökön polgármesterekkel is találkozott Nógrádon. Elmondta: sok száz hasonló szakmai konzultációt folytattak már le több tízezer résztvevővel, ezeken a találkozókon javaslatok, vélemények, jó szándékú kritikák is elhangzanak, mindezeket pedig béépítik a Magyar falu programba.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

gazdaság

magyar falu program

támogatás

fejlesztés