Fontos munkálat kezdődhet a földeken: ezért várják a jó időt a gazdák

HelloVidék   
  Megosztom
Fontos munkálat kezdődhet a földeken: ezért várják a jó időt a gazdák

A meleg március majd április után az évszakhoz képest hűvös a május, ami gondot okoz a szőlő növekedésében is. Korán fakadt a szőlő, de elhúzódik a hajtások fejlődése, mondta dr. Fűzi István növényvédelmi szakmérnök. Lelassult a növény fejlődése és minél inkább kitolódik, annál nagyobb veszélyt jelent a növényre a lisztharmat, majd a peronoszpóra. Véleménye szerint gócokban fog jelentkezni a lisztharmat, a peronoszpóra első tünetei pedig június közepére várhatók - írja a teol.hu.

A portál szerint az előrejelzések azt mutatják egész májusban ilyen változékony, csapadékos idő várható. A szőlőtermelőknek azt javasolta Dr. Fűzi István, ezen a hétvégén kezdjék el a szőlő permetezését.

Módos Ernő szekszárdi borász, az Alisca Borrend Nagymestere szerint az atkafertőzés egyelőre nem veszélyezteti a szőlőt, de ki tudja mikor jelentkezik majd a lisztharmat. Megelőzésként pedi az első permetezésnél ez ellen is kell védekezni. Mészáros Pál szekszárdi borász várja, hogy jobb idő legyen, mert így a permetszert könnyen lemossa az eső és nem sokat ér a permetezés.

A csapadék egyrészt jól jött, másrészt hátráltatja a munkákat. Mivel drága a vegyszer, így a gazdálkodó nem kockáztat azzal, hogy nekiáll permetezni, ha lóg az eső lába. Ha végre biztonságos az idő, akkor inkább erősebb és drágább felszívódó készítményeket használ

- mondta Csapó Mihály bátaszéki szőlőtermelő.

A megye minden pontján meghaladta a lehullott csapadék mennyisége a húsz millimétert. A május eddig csapadékosabb és hűvösebb volt mint egy átlagos évben, ennek jó oldala, hogy a cserebogár rajzása megszűnőben van, a szőlőatkák és a molyok viszont most kezdenek terjeszkedni.

- mondta dr. Vörös Géza növényvédelmi szakmérnök.

  Megosztom

hellovidék

szőlő

tolna megye

szekszárd

borvidék

borászok

bor

permetezés