Tonnaszám szedik ki a haltetemeket a Velencei-tóból: vajon alkalmas még fürdésre?

HelloVidék   
  Megosztom
Tonnaszám szedik ki a haltetemeket a Velencei-tóból: vajon alkalmas még fürdésre?

Elképesztő mennyiségű döglött halat szedtek ki ma is a Velencei-tóból. A MOHOSZ szerint a tömeges halpusztulás ellenére sincs szükség korlátozásra, a víz minősége kiváló, szabad a fürdés és a vízi sport.

Ahogy pár napja a HelloVidék is beszámolt róla, drámai mértékben pusztulnak a halak a Velencei-tóban. A Magyar Országos Horgász Szövetség vizsgálata szerint, bár szívbemarkoló látvány a sok döglött haltetem, azonban nincs ok különösebb aggodalomra. Ahogy közleményükben írják, a helyi vízügyi igazgatósággal, valamint az Állatorvostudományi Egyetem halegészségügyi laborjával együttműködve rögtön kivizsgálták a jelenséget.

Megállapították, hogy az eddig elpusztult – mintegy 200 kilogramm – hal zöme szélhajtó küsz, balin, valamint karika- és dévérkeszeg.

Az első vizsgálati eredmény szerint a halakkal egyértelműen lokálisan kialakult relatív oxigénhiány végzett. A természetes, vagy akár a mesterséges eredetű mérgezés lehetősége, valamint emberre veszélyes kórokozó jelenléte kizárható a halpusztulás okai közül. A relatív oxigénhiány normál esetben nem lett volna letális a halak számára, azonban az általában áprilisban ívó halak csak június közepén kezdtek el ívni, miközben a természetben hozzávetőlegesen 2 hét alatt zajlott le egy olyan biológiai folyamat, amely normál időjárás esetében legalább két hónap alatt történik meg.

- írják.

A relatív oxigénhiány kialakulásában döntő szerepet játszott a hirtelen felmelegedés és napsütés hatására berobbanó algaállomány éjszakai oxigénfogyasztása és a szélcsendes időjárás is.

Fürdeni továbbra sem tilos

A MOHOSZ szerint a tömeges halpusztulás ellenére a Velencei-tó vízminősége a fürdési, vízisport és egyéb rekreációs igénybevételi szempontok, az emberi igénybevétel oldaláról jelenleg kiváló, így korlátozást, azonnali beavatkozást nem igényel.

Közben őrült tempóban próbálják összeszedni a haltetemeket

Bajban van a tavunk. És e bajban csak ránk számíthat. Ezért volt különösen örömteli az, hogy ma hajnali öt órakor ilyen sokan érkeztek a velencei önkormányzat hívására segíteni. Sajnos rengeteg oszladozó haltetemet kellett begyűjteni

– fogalmaz hétfői bejegyzésében Velence város hivatalos Facebook-oldala.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz!

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

velencei-tó

halpusztulás