Megszólaltak a gazdák: ilyen lehet az idei szójatermés

Agrárszektor   
  Megosztom
Megszólaltak a gazdák: ilyen lehet az idei szójatermés

Ha az idei évben jó eredményeket hoz a Szója, az további területnövekedéssel járhat, ellenkező esetben azonban ismét elkezdődhet a termőterület zsugorodása. Az Agrárszektor által megkérdezett gazdák szerint  az országos átlag kétszerese termett a földjükön, így kijelenthető, 2023-ban megérte ezzel a növénnyel foglalkozni.

A Papp és Papp Kft. csaknem 200 hektáron vetett idén szóját, amint azt korábban a vállalat ügyvezetőjétől megtudtuk. Baranyi Attila kérdésünkre elmondta, hogy mostanra már nagyjából végeztek a betakarítással, a másodvetésű szója közül van még egy tábla, ami talpon van. A szakember a termést illetően úgy fogalmazott, hogy a 00-ás, korai érésű kicsit gyengébb lett, az 1-es érésű csoport azonban erősebb. Összességében 4 tonna fölötti átlaggal számolnak.

A baranyai vállalkozás ügyvezetője kifejtette, hogy a vetőmag-előállítás miatt ők nem a beltartalmi értékeket nézik a termésben, hanem a csíraszázalékot, azonban mivel még az eredményekre várnak, pontos számokat még nem tudott mondani. A tárolást illetően Baranyi Attila elmondta, hogy a szójamag tárolása meg van oldva: fajtánként fel vannak dolgozva, és egalizált big bagekben várják a tavaszi oltást.

Németh Zoltán, a Zala vármegyei Baki Agrocentrum Kft. növénytermesztési ágazatának vezetője korábban úgy nyilatkozott lapunknak, hogy idén 200 hektáron vetettek szóját fővetésként, és még 500 hektárt másodvetésként, az árpa után. A betakarítást illetően a szakember elárulta, hogy a fővetésűvel már két hete végeztek, a másodvetésűt pedig most aratják, de eddig kifejezetten elégedettek az idei terméssel.

Mint mondta, a termésátlag 3 tonna/hektár körül van, ami egészen jó, mert általában 2-2,5 körül szokott lenni. Németh Zoltánnak a minőséget illetően se volt oka panaszra, mint mondta, a fehérjetartalom 30% fölött, az olajtartalom pedig 22% fölött van. A vállalatnak továbbra sincsenek gondjai a tárolással.

A kalocsai székhelyű Iszkra Kft.-nél idén mintegy 120-130 hektáron vetettek szóját. A Bács-Kiskun megyei vállalkozás agronómusa, Dömötör Gábor kérdésünkre elmondta, hogy már végeztek a betakarítással, és nem volt semmi fennakadás. A termésátlag hektáronként 3 tonna lett, a szakember.

A teljes cikket az alábbi linken tudod elolvasni.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

kert

termés

terméshozam

szója