Így is terjedhet a koronavírus: ezt a módszert javasolja az operatív törzs

MTI   
  Megosztom
Így is terjedhet a koronavírus: ezt a módszert javasolja az operatív törzs

Továbbra is fontos a távolságtartás és a maszkhasználat is ahhoz, hogy ez a járvány ne terjedjen tovább. Mivel a koronavírus terjedhet tárgyak által is, ezért javasolt továbbra is a fertőtlenítés.

A koronavírus-betegek kezelésénél folyamatosan követik a nemzetközi protokollt - mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának főorvosa a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szombati online sajtótájékoztatóján. Szlávik János kérdésére válaszolva közölte, ahogy az Egészségügyi Világszervezet és az egészségügyi szakma egy-egy kezelést ajánl vagy inkább nem javasol, úgy az itthon alkalmazott gyógyító módszereket is ehhez illeszkedve változtatják.

Kitért arra is, hogy

Ezzel együtt továbbra is fontos a távolságtartás és a maszkhasználat is ahhoz, hogy ez a járvány ne terjedjen tovább.

Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője a friss járványügyi adatokat ismertetve elmondta, az elmúlt napon hét koronavírussal fertőzött krónikus beteg halt meg, így az elhunytak száma 524-re nőtt. Az aktív fertőzöttek száma 1201, kórházban 414 beteget ápolnak, közülük 22-en szorulnak lélegeztetőgépre. A járvány kezdte óta az igazolt fertőzöttek száma 3867.

Lakatos Tibor rendőr ezredes beszámolt arról, hogy a jogszabály szerint korlátozás nélkül léphetnek Magyarország területére azok a magyar állampolgárok, akik hivatali kötelezettségük ellátása, nemzetközi szervezet tevékenységében közreműködés, üzleti út, humanitárius tevékenység vagy hozzátartozó látogatása érdekében érkeznek a Bolgár Köztársaságból, akkor is, ha Románia felől lépik át a magyar határt. Az ügyeleti központ vezetője azt kérte a lakosságtól, hogy

Arra a kérdésre, hogy mikor várható korlátozás nélküli átlépés Ukrajnából és Romániából, az ezredes azt hangsúlyozta: könnyelműség lenne olyan országokkal a határok szabadon átjárásáról egyeztetni, amelyek esetében a járványügyi helyzet ezt nem teszi lehetővé. Hozzátette: a járvány nem múlt el, még mindig vannak fertőzött betegek kórházban, és közöttük olyanok is, akik lélegeztetőgépen vannak. Példaként említette, hogy hiába jó a járványügyi helyzet Magyarországon például Romániához képest, ha egy magyar állampolgár átutazik Romániába, ott is megfertőződhet, és így veszélyt jelenthet a családjára, a munkatársaira.

Az ezredes leszögezte: eddig és ezután is elemző munka előzi meg a könnyítések bevezetését. Hozzátette: ezek az intézkedések nem csupán Magyarországon múlnak, jelenleg sem Románia, sem Ukrajna nem mutat hajlandóságot könnyítések bevezetésére. Megjegyezte: Magyarország a tranzitutasokat beengedi ezekből az országokból, ugyanakkor a Romániából és Ukrajnából hazatérő magyar állampolgároknak főszabályként továbbra is 14 napos hatósági házi karanténba kell vonulniuk.

A felsőoktatási ponthatárok kihirdetését követő, július közepén esedékes, hagyományos egyetemi ponthúzópartikról azt mondta, szintén kérdésre válaszolva: nem lehet tudni előre, hogy milyen lesz a júliusi járványügyi helyzet, jelenleg azonban nincs lehetőség ilyen események megtartására, csak kulturális- és sportrendezvények lehetnek szabadtéren.

A nyári belföldi utazásokkal, a balatoni hajózással kapcsolatban az ezredes az általános védelmi szabályok betartására figyelmeztetett, így a távolságtartásra és a maszk, sál vagy kendő viselésére a tömegközlekedési eszközökön.

A tömegközlekedést eddig is úgy alakították ki, hogy ne teljes kapacitással üzemeljen. A járvány súlyos időszakában például harmincszázalékos feltöltöttséggel közlekedhettek a vonatok, és bár fokozatosan enyhíthető a korlátozás, a teljes kapacitásra még nem lehet visszatérni - jelezte.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

koronavírus

koronavírus-járvány

operatív törzs

fertőzés

fertőtlenítés