Nemzeti emlékhellyé nyilvánították a népszerű helyet: évente több százezer ember látogatja

MTI   
  Megosztom
Nemzeti emlékhellyé nyilvánították a népszerű helyet: évente több százezer ember látogatja

Az évente 200 ezer látogatót fogadó búcsújáróhely az elmúlt hónapok alatt is sokat fejlődött és most nemzeti emlékhellyé nyilvánították a történelmében meghatározó jelentőséggel bíró értéket.

Nemzeti emlékhellyé nyilvánították a mátraverebély-szentkúti nemzeti kegyhelyet. A nemzeti emlékhely olyan, a történelmében meghatározó jelentőséggel bíró helyszín, amely a nemzeti, illetve a magyar nemzet és az ország területén élő nemzetiségek összetartozását erősíti, és "identitásképző jellegénél fogva a nemzet önképében kiemelkedő fontossággal bír".

Orosz Lóránt kegyhelyigazgatót szerint a parlament a bányászati törvényt úgy módosította, hogy ezáltal a kegyhely védettebbé vált a szúpataki mészkőbánya tervezett újranyitásával szemben, amely a csendet, a tiszta levegőt és a természeti környezetet nagyban veszélyeztette volna.

Az évente 200 ezer látogatót fogadó búcsújáróhely az elmúlt hónapok alatt is fejlődött: félig elkészült a Csend Háza, amely télen fűtött, elcsendesedésre alkalmas helyként működik majd az év végétől. Épül a szállások előtti fedett foglalkoztató, a nagy parkolót lezáró kerítés, és elkészült a kegytemplom új, festett ablakainak egy része is.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

hellovidék

mátraverebély

emlékhely