Koronavírus: 7 rossz szokás, amit azonnal abba kellene hagynunk

HelloVidék   
  Megosztom
Koronavírus: 7 rossz szokás, amit azonnal abba kellene hagynunk

Magyarországot is elérte a koronavírus-járvány második hulláma, ami egészen másnak tűnik mint az első. Ennek ellenére a szakemberek szerint továbbra is fontos a megelőzés szempontjából környezetünk tisztán tartása. A rohanó hétköznapokon folyamatosan keressük a gyors és hatékony megoldásokat, amelyek sokszor rossz szokások kialakulásához vezetnek. A HelloVidék most összegyűjtötte azokat, amiket jobb, ha azonnal befejezünk egészségünk megőrzése érdekében.

Az elmúlt hetekben már többször is elhangzott, hogy elindult a koronavírus-járvány második hulláma Magyarországon. Folyamatosan emelkedett az új fertőzöttek száma, a tavaszi időszakhoz képest jóval intenzívebb mértékben. A mai adatok alapján 844 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 13 153 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.

Elhunyt öt idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 642 fő, 4117-en pedig már meggyógyultak. Az elhunytak száma továbbra sem mondható kiugróan magasnak, de a mai adat az utóbbi három hónap legnagyobb száma, ami a Portfolio elemzése szerint azt jelzi, hogy a járvány második hullámában látható gyors terjedés hatása lassan megmutatkozik az áldozatok számában is.

Müller Cecília országos tisztifőorvos hangsúlyozta, hogy jelenleg a friss fertőzöttek átlagéletkora 30 év körül van, ezért a fiatalok felelőssége növekszik ezekben a hetekben. A betegség tünetei náluk ugyan általában enyhék vagy nem is jelentkeznek, de a vírust ugyanakkor továbbadhatják. A cél a veszélyeztetett csoportok hatékony védelme, ami a járvány gyorsabb terjedése mellett is kevesebb áldozathoz vezethet.

Ehhez a tisztifőorvos szerint a legfontosabb, hogy továbbra is be kell tartani a járványügyi előírásokat, ajánlásokat: a távolságtartást, a maszk viselését tömegközlekedési eszközökön és zárt helyeken, valamint a rendszeres kézmosást, kézfertőtlenítést, a közösen, gyakran használt felületek fertőtlenítését.

A tavaszi időszakban a járványhoz kapcsolódó megelőzés óriási tisztítószer felhalmozáshoz vezetett. Mindenki kiemelten kezelte a munkahelyi és az otthoni fertőtlenítés fontosságát. Néhány erősebb szer beszerzése a drogériákban és a szupermarketekben már-már lehetetlennek bizonyult. Mostanra ez a helyzet látszólag normalizálódott és az üzletek polcain minden tisztitószer újra kapható, ám fontos hangsúlyozni, hogy annak ellenére, hogy a takarítási hullám alábbhagyott,

Otthonunk takarításához kapcsolódóan már több meglepő praktikáról, hasznos módszerről írtunk korábban, most viszont a rossz, sőt rendkívül káros módszerekről rántjuk le a leplet. A járvány ideje alatt mindenki igyekszik a leghatékonyabb eszköztárhoz folyamodni: mindannyian keressük a gyorsabb és egyszerűbb takarítás lehetőségeit, amivel pillanatok alatt tisztává varázsolhatjuk a lakást. Akármilyen hihetetlen szinte minden háztartásban van egy-egy rossz szokás, ami nemcsak lassíthatja a munkát, hanem néha az egészségünkre is káros lehet. Lássuk a legrosszabb otthoni szokásokat a The Spruce listájából válogatva, amiket jobb, ha azonnal befejezünk.

1. A felhalmozódó papírok

A papírok nemcsak a munkahelyünkön, hanem otthonunkban is gyakran elképesztő mértékben felhalmozódhatnak. Annak ellenére, hogy egyre több szolgáltatást intézünk online, továbbra is sok számla, hírlevél érkezik nyomtatott formátumban. Ha tehetjük törekedjünk arra, hogy minél több szolgáltatónál átálljunk a digitális lehetőségekre és a megmaradt leveleket pedig tároljunk inkább egy rekeszben az ajtó mellett. Így sokkal könnyebben átláthatjuk ügyeinket és elkerülhetjük a levelek felhalmozódását is. Bármilyen hihetetlen a papír rengeteg nem csak esztétikai probléma. A levélkötegek tökéletes porfogók lehetnek az asztalon polcokon, amik jelentősen megnehezítik az otthoni portalanítást.

2. Túl sok a jóból

Néha hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az alapos takarítás, mosás, mosogatás titka a nagy mennyiségű tisztítószer használata. Csak annyit vagy még kevesebb szert tegyünk a gépbe vagy a szivacsra, amennyi a használati útmutató alapján is szükséges. Ha túl sok tisztítószert használunk, akkor az megragadhat a ruhákon, edényekben, különböző felületeken és a ragacsos anyag könnyedén a szennyeződések fő búvóhelyévé válhat.

3. Piszkos eszközök

Hogyan is számíthatnánk tiszta eredményre, ha régi, elhasználódott, piszkos eszközöket használunk? Ha a mosógépnek szaga van, akkor a mosott ruhák is büdösek lesznek. Valószínűleg a mosószer maradványokba települtek meg különböző szennyeződések, baktériumok, amiket jobb a következő használat előtt eltávolítani. Ha porszívónk tele van porral szintén nem érdemes a használatával küzdeni, mivel több kárt okozhatunk. A piszkos felmosófej és az elhasználódott szivacs gyakran a baktériumok tanyája. Mindig szánjunk időt az eszközök karbantartására és időnként cseréljük is le azokat!

4. Egy kendő mind felett...

Gyakori spórolási technika, hogy egy-egy fertőtlenítő törlőkendő használatával egész helyiségeket próbálunk meg kitakarítani. A fürdőszobai mosdóra egy kendőt használunk és a kádra is. Tisztának tűnhet az öblítés után, ám jó tudni, hogy mire elérünk a következő felülethez a kendő már rengeteget veszített a fertőtlenítő hatékonyságából, így ahelyett, hogy megtisztítanánk a fürdőszobát, csak széthordjuk a szennyeződéseket.

5. Piszkos edények a mosogatóban

A piszkos edények a mosogatóban tökéletes táptalajává válhatnak a baktériumoknak, és az éhes rovaroknak is egy joker találat. Mindig tegyük a mosogatógépbe az edényeket vagy használat után legalább öblítsük el őket.

6. Cipők a házban

Minden egyes alkalommal, amikor már az ajtóban levesszük a cipőnket, egy hosszadalmas porszívózástól kímélhetjük meg magunkat. Nem is beszélve azokról a szennyeződésekről és baktériumokról, amelyek így távol maradnak a szobától. Tartsuk lehetőség szerint cipőtálcán nedves vagy sáros cipőinket, illetve polcon vagy egy cipőtárolóban az éppen nem hordott lábbeliket.

7. Rendetlen ágy

A rendetlen ágy nem túl szép látvány, azonban nemcsak ezért fontos, hogy elrendezzük és leterítsük ébredés után. A szellőztetéssel a lakásba érkező por nem jó, ha az ágyunkban telepszik meg, így a rendezett hálószoba nem esztétikai kérdés. Érdemes pár percig, ébredés után az ágyunkra is figyelnünk.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

hellovidék

koronavírus

második hullám