Döbbenetes leletekre bukkantak a magyar város határában: meglepő, miről árulkodnak

MTI   
  Megosztom
Döbbenetes leletekre bukkantak a magyar város határában: meglepő, miről árulkodnak

Nyolc földbemélyített épületet és legalább három cölöpszerkezetes földfelszíni épületet tártak fel, emellett előkerült negyven árok, több mint négyszáz cölöphely, illetve mintegy kétszáz gödör és három kút is.

A szarmata népcsoporthoz köthető épületeket és tárgyi emlékeket, egyebek mellett kerámiatöredékeket, üvegedényeket és -gyöngyöket, valamint játékkorongokat találtak a régészek a készülő kiskunhalasi napelempark területén - tájékoztatott a Kecskeméti Katona József Múzeum és a SolServices Kft.

Wilhelm Gábor, a Kecskeméti Katona József Múzeum vezető régésze a közleményben kiemelte: a feltárási munka során kizárólag a szarmata népcsoporthoz köthető leletanyag került elő, azonban a régészeti objektumok és a tárgyak alapján két időbeli horizont különíthető el. Az időszámításunk szerinti 2-3. századra eső első idősíkhoz köthetően - amely a kora szarmata időszak - nagy mennyiségű kézzel formált kerámia-, római festett tál-, fazék-, üvegedény- és terra sigillata töredékeket találtak. A szakember szerint a leletek között talált kimagaslóan sok római termék aktív kereskedelmi kapcsolatra utal a birodalommal. A későbbi időhorizont a 3-4. századra esik. Ebből az időszakból jellemzően "U" keresztmetszetű árkokat tártak fel, amelyek piros, zöld és sárga üveggyöngyöket, egy játékkorongot, illetve változatos kerámiatöredékeket rejtettek.

Farkas Gábor, a kutatásokat finanszírozó SolServices Kft. ügyvezető igazgatója szerint a feltárás - amely 7711 négyzetméternyi területen zajlott és a teljes építési területet lefedte - biztosította a régészeti értékek megmentését, a történelmi értékek megőrzését. Hangsúlyozta: a helyi közösség tagjaként a környezeti értékek megóvásán túl kiemelt fontosságú számukra a térség történelmi-kulturális értékeinek megőrzése, hogy a jövő generációi is megismerhessék történelmük egy értékes szeletét. A leletanyagot feldolgozását követően a kiskunhalasi Thorma János Múzeumban állítják majd ki.

Címlapkép: Getty Images

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

kiskunhalas

lelet

régészet

feltárás