Rémálom Békéscsabán: 4 milliót hagyott el, egész hétvégén kereste a pénzét

HelloVidék   
  Megosztom
Rémálom Békéscsabán: 4 milliót  hagyott el, egész hétvégén kereste a pénzét

A beol.hu beszámolója szerint a férfinél azért volt ilyen sok készpénz, mert ingatlant szeretett volna vásárolni. Épp az eladót várta egy megbeszélt helyen, amikor a tulajdonos útbaigazítást kért tőle telefonon. Miközben beszélt és ajtót nyitott, elejtette a vételár egy részét. Ez akkor derült ki, amikor az eladó jelezte neki, hogy nem a kialkudott összeget kapta meg.

A férfi egész hétvégén kereste a pénzt, mert fogalma sem volt arról, hogyan veszíthette el a milliókat, amit közben egy idős ember megtalált, és leadott a rendőrségen. Mivel a pénz mellett volt egy cetli is, hogy melyik bankban vették fel a pénzt, a békéscsabai rendőrök információt kértek a pénzintézettől.

A pénzét kereső férfi hétfőn végül bement a rendőrségre

Először semmit sem szólt az elveszített milliókról, csak azt kérdezte, hogy van-e térfigyelő kamera abban az utcában, ahol az eladóval találkozott. Amikor a rendőrök visszakérdeztek, hogy miért érdekli ez, akkor derült ki, hogy ő hagyta el a korábban leadott négymilliót.

A rendőrség a történtek kapcsán ezúton is mindenkit arra kér, hogy vigyázzon a személyes dolgaira, pénzére, irataira, táskájára, mobiltelefonjára! Ha nagyobb összeget vesznek magukhoz, akkor jól zárható táskában vigyék, és csak addig tartsák maguknál, amíg feltétlenül szükséges! A rendőrök személyesen is megköszönték, de ezúton is köszönik a megtalálónak, hogy a négymillió forintot leadta a rendőrségen.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Fontos! 2020. december 31-ig minden hazai banknál igényelhetőek az akciós fogyasztási hitelek, melyek kamata egységesen 5,9%. A kedvezményes személyi kölcsön kamata viszont a legtöbb banknál 2021-től megváltozik, és így magasabb lehet a törlesztőrészlet is, ezért nagyon fontos, hogy már most a számunkra legmegfelelőbb konstrukciót válasszuk! Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor 2021-től így kalkulálhatsz: a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 39 550 forintos törlesztővel a Sberbank nyújtja (THM 7,11%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 39 604 forintos törlesztőt (THM 7,17%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

békéscsaba

lopás

ingatlanvásárlás