Fillérekért vehetsz csodás parasztházat ebben a régióban: már 3 millióért is van ajánlat

HelloVidék   
  Megosztom
Fillérekért vehetsz csodás parasztházat ebben a régióban: már 3 millióért is van ajánlat

Elképesztő, miket talál az ember, ha körbenéz az ingatlanpiaci hirdetések között. Az idei év folyamán akadtak bőven kuriózumok Ingatlanturmix rovatunkban, most pedig, így az év végén szétnéztünk, a korábban meghirdetett épületek közül akad-e olyan, amelyik még mindig a piacon van, és tulajra vár, de újat is találtunk a színes felhozatalban. Lássuk az idei év utolsó kínálatát!

Még februárban talátunk rá erre a különleges kastélyra a Pest megyei Acsán, ami azóta is a piacon várakozik. A hirdető szerint történelmi fogásra tehet szert, aki megvásárolja.

1. Élj úgy, mint a királynők, királyok

Az épület egy 13,2 hektáros gyönyörű birtokon, 1910-ben épült, 2012-ben Herrer Y Ceasar Ybl-díjas építész tervei alapján felújított, a Versailles-i kastély hangulatát-pompáját idéző, 3133 nm-es, 13 hálószobás, 2 fogadótermes, 7 fürdőszobás csodaszép kastély eladó, melynek parkjában száz évesnél idősebb, a Felvidékről telepített fák találhatóak.

A hajdani várkastélyokat idéző épületegyüttes a luxusnak, pompának, tágas tereknek, a reneszánsz és barokk elemeknek köszönhetően és a XXI. századi luxus igényeknek megfelelően minden különleges igényt kielégít

- írják a hirdetésben.

Na de lássuk, mit írnak az épületről még!

Elhelyezkedés szempontjából a kastély Budapest 50 km-es vonzáskörzetében az egyetlen olyan épület, ahonnan egyaránt maximum 50 perc alatt elérhető: Budapest belvárosa, a Liszt Ferenc Nemzetközi Reptér, a Gödöllői Sissy kastély, a Hatvani Vadászati Múzeum, Hollókő és a Dunakanyar.

A kastélyt a Budapesthez legközelebbi nagyvadas vadásztársasági terület veszi körül 84.000 hektár területen. A kastélyhoz közel van Pest megye legnagyobb horgásztava, a Sinkár-tó, melynek 84 hektáros vízfelülete és halállománya egyedülálló. A vételár tartalmazza a kastélyban található berendezési tárgyakakat, bútorokat, valamint az épületben található Schéner Mihály festménygyűjteményt is.

Átalakítása és felújítása magas minőségben, kényelmi, funkcionális és biztonsági szempontok figyelembevételével történt. A földszint 450 nm-es, amely magában foglalja a 75 nm-es fogadótermet, két több, mint 30 nm-es lakosztályt, 33 nm-es ebédlőt, 40 nm-es konyhát, irodát, valamint az ezeket kiszolgáló vizes helyiségeket. A szinteket hatszemélyes elegáns lift és impozáns lépcső köti össze.

Az első emelet 473 nm-es, amely két 40 nm-es lakosztályt, öltöző- és dolgozó szobákat, közel 100 nm-es szalont és könyvtárat, 40 nm-es ebédlőt, két elegáns erkélyt, valamint a szintet kiszolgáló vizesblokkokat foglalja magában. A második emelet 406 nm-es, amely négy egyenként kb. 35 nm-es lakószobát, kiszolgáló helyiségeket, valamint egy 20 és egy 100 nm-es tetőteraszt foglal magában.

Professzionális biztonsági berendezések (kül- és beltéri kamerarendszer) lett beszerelve. Páncél- és fegyverszoba lett kialakítva. Az épület alatt található pince, amelynek nagy része borozó, rusztikus terméskő burkolattal, szőlőlevelekkel és fürtökkel díszített kovácsoltvas ajtókkal, ólomüveg freskókkal díszített világító ablakokkal.

Az oldalszárnyban a kiszolgáló személyzet részére kialakított helyiségek (iroda) találhatóak, ezen felül belső úszómedence, kondicionáló terem, szauna/külön infraszauna, 8 személyes gőzkabin, jakuzzi, külső medence és kültéri jacuzzi is. A földszinten helyezkedik el a 100 nm-es belső medencetér szaunával, a 40 nm-es, felszerelt kondicionáló terem, öltözők, mosdók, mosókonyha, konyha, valamint vadhús hűtésére alkalmas hűtőkamra. Az első emeleten két 40 nm-es szoba, fürdőszoba, valamint a padlástér található. A második emelet egészét a 120 nm-es tetőterasz foglalja el. Az épület teljes egészében alápincézett. A kastélyparkban 8 boxos (383 nm-es) barokk stílusú versenyló istálló, 163 nm-es biomassza kazánház és őrközpont, kutyakennel, 270 nm-es, 2 db nagy, alpesi stílusú faház és kisebb cottage, lófuttató, nagyvadas vadászterület, horgásztó, valamint helikopter fogadására alkalmas leszálló pálya is található. A területen átfolyó természetes patak vizét gyűjti össze a parkban található nagyméretű tó, tündéri szigettel a közepén. A kastély az egyetlen ’zöld’ kastély Magyarországon, a parkban található 50kW-os napelemfarm teljes egészében biztosítja az áramellátást, a kazánházban 4db, egyenként 64 kW-os biomassza kazán működik. A használati melegvizet napkollektorok adják, a park öntözése fúrt kútról történik

- olvasható a hirdetésben.

Akit magával ragadott a történelmi hangulat, az előkelő színvonal és királyi pompa, az ide kattintva megtekintheti az épületet, és akár 3,23 milliárd forintért meg is vásárolhatja magának a különleges kastélyt.

2. Ez a magyar Toszkána

Márciusban is volt mire nézni az ingatlanpiacon, ami a különlegességeket illeti. A Balaton északi partján, a Káli-medencében található borkúria, melyet a „Magyar Toszkána” névvel illetnek, és amely 2017-ben elnyerte a „Magyarország legszebb szőlőbirtoka” címet. A csodálatos panorámával rendelkező Liszkay Borkúria kiváló adottságai folytán lehetővé teszi az esküvő teljes programjának a lebonyolítását – az előkészületektől a vendégfogadáson és szertartáson át a vacsoráig és az éjszakai mulatságig. A Pangyéri-dűlő a Kecskeméti, hivatalos szőlőkataszteri besorolás szerint 400-ból 385 ponttal Magyarország egyik legértékesebb szőlőterülete, maga mögé utasítva hazánk legtöbb nagynevű borvidékét is.

A Pangyéri-dűlő érdekessége, hogy Liszkay Mihály minisztériumi engedéllyel, kísérleti jelleggel kékszőlő telepítéssel visszatért a régmúlthoz, a 400 éven át tartó római pannon világ idejére, amikor is a filoxéria vész beköszöntéig a Balaton felvidék gyöngyszeme, a Káli Medence, híres volt a kékszőlőiről. A Liszkay Borkúria 10 hektáron tevékenykedik, elsősorban vörösborokat készít. A Balaton északi partjának Toszkánát idéző táján egy festői, eldugott település hívogat eltéveszthetetlenül a Hegyestű bazaltkúpjával - ez Monoszló. Mediterrán mikroklímájával már az ókori rómaiakat is lenyűgözte ez az apró ékszerdoboz, és „Tvscvlanvm” (tusculanum), vagyis nyári lak névvel illették a környéket. Ezen túl felismerték azt is, hogy kiváló vörösborok készíthetők a Káli-medence lankáin termő szőlőből. Itt alakította ki szőlőbirtokát a Liszkay család azzal a szilárd elhatározással, hogy ötvözik a hagyományos és a modern borászati eljárások legjavát. Az erdők között megbúvó, exkluzív Liszkay Borkúria különleges helyszíne lehet céges rendezvényeknek, esküvőknek, baráti és családi összejöveteleknek, borkóstolóknak és bortúráknak, illetve nem utolsó sorban romantikus, zongorás borvacsoráknak

- olvasható a hirdetésben.

Mint írják az eladási ár tartalmazza a birtokot, az épületet teljes berendezéssel, a gépparkot, a meglévő borkészletet, valamint a névhasználat jogát.

3. Bor- és pálinkamúzeumot szeretnél? Van a piacon!

Novemberben akadt meg a szemünk a nem mindennapi hirdetésen, ami azóta is fent van a neten. Tanműhely, szálló, kollégium, étterem és bor, valamint pálinkamúzeum az egyben a Kecelen eladásra kínált, összesen 1769 négyzetméteres ingatlankomplexum. Meg persze bármi más, ami ekkora helyen, ilyen infrastruktúrával csak megvalósítható.

1,36 milliárd forint a vételár, lássuk, mi minden jár ezért:

Kecelen, több mint 2 hektáros területen elhelyezkedő, valaha Szakgimnázium és Szakközép iskolaként működött komplexum, Tanműhelyekkel, Bor és pálinka Múzeummal, Étteremmel, 260 fő befogadására alkalmas szálló résszel, Konferenciateremmel, minden ingóságával együtt! Az intézmény több mint 2 hektár területen fekszik, mely lehetővé teszi a folyamatos fejlesztéseket, bővítéseket. Irodahelyiségek, korszerűen felszerelt tantermek, informatikatermek, könyvtár, kollégiumok, tankonyha, tanbolt, étkezde, szövettenyésztő labor, korszerű eszközök segítették az akkreditált bor és pálinka érzékszervi minősítést adó iskola mind a nappali, mind a felnőttképzés területén az elméleti és gyakorlati oktatást

- áll a hirdetésben.

A területen fekszik egy 280 négyzetméteres lakóház saját kerttel.A szálló és kollégiumok: a földszinten helyet kapott egy 220 négyzetméteres konferenciaterem, recepció, ruhatár, mosdók és egy kémiai minilabor. Pincében található a bor és pálinkamúzeum. A szálló és kollégiumok összesen 260 fő befogadására alkalmasak: kollégiumok 36 db szobával, a szálló 23 db szobával rendelkezik. Az épület tökéletesen alkalmas szálloda, apartman-szálloda, egészségügyi rehabilitáció, idősek otthona, illetve bármilyen egyéb felhasználásra.

4. Parasztházak a piacon

Októberben szétnéztünk a parasztházak piacán, hiszen a főúri luxus a legtöbbünknek megfizethetetlen, viszont ebben a felhozatalban találhatunk nagyon jó vételáron gyöngyszemeket, ahogy ez a mi esetünkben is történt. Ha valaki vidékre költözne, vagy a már meglévő házát újítaná fel teljes körűen, mindenképpen tízmilliós nagyságrendű költségekkel számolhat. A teljes bekerülési összeg természetesen függ a ház állapotától, a felújító igényszintjétől, a beépített anyagok, szerkezetek, gépészet, eszközök, stb. minőségétől, mennyiségétől, az átalakítás, modernizáció mértékétől. Ahogy mondani szokták, határ a csillagos ég.

Az sem mindegy, hogy valaki hol vásárol ingatlant. Minél közelebb van a település egy nagyobb városhoz, frekventált területhez, értelemszerűen annál drágábbak a házak. Ilyen szempontból nagyon kedvező a helyzet az Ormánságban, hiszen ott nagyon sok szép, helyi védettség alatt lévő, régi parasztház található, külön előnyük, hogy rendkívül olcsón, néhány millió forintért már hozzá is lehet jutni a legtöbbjükhöz. 3-5 millióért már lehet lakható, hatvanas évekbeli fürdőszobával felszerelt, viszonylag jó állapotú házat találni, de, 8-10 millióért már kívülről, hungarocellel szigeteltet, modern fűtéssel, teljesen felújított belsővel és külsővel rendelkező házakat is könnyen kifoghat itt az ember.

Pécstől 20 km-re, egy kedves, egy csöndes kis faluban, 3 szobás családi ház 5000 nm-es telken eladó. Gáz, víz, villany van, a fűtés gáz és vegyestüzelésű kazánnal megoldott. A tető 2 éve lett átrakva, javítva a teljes főépületen. A telken fóliázási lehetőség, gyümölcsös. A melléképületek állattartásra alkalmasak: pajta, 400 nm istálló és baromfiól teljes felszereltséggel. 3 db 10000 tojásos keltetőgépből egy beszerelt. Garázs és szerelőműhely is található az udvarban. Irányár: 9,9 millió forint

- áll egy Baranya megyei, takaros tornácos, 80 négyzetméteres parasztház hirdetésében.

A szintén Baranya megyei Zalátán, részben felújított 104m2-es, 4 szobás családi házat kínálnak 1900m2-es területtel 5990000 forintért.

Jelenleg 1 amerikai konyhás nappali , 3 hálószoba, fürdő-wc, van kialakítva. Igény szerint + 1 szoba, kamra, kialakítható. Villanyvezetékeket, burkolatokat, fürdőt, konyhát 2 éve felújították. 2 utcafronti ablak eredeti fa, a többit műanyagra cserélték. Az udvar szépen rendezett. Vajszló 10km, Sellye 12km. A terület igény esetén + 1000m2-el bővíthető +500.000Ft

- írják a hirdetésben.

+1 Olcsó családi ház

Ugyanakkor az olcsó családi házak sem feltétlenül találnak rögtön vevőre, ahogy az alábbi hirdetésből is látszik. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is találhatunk nagyon olcsó, igaz, felújításra szoruló családi házat, ha amúgy is ezen a környéken lakunk, vagy vonz ez a vidék, mert bár országosan nem a legjobb híre van, de rengeteg gyönyörű hely és szépséges táj található itt. 2 millió 950 ezer forintért árulják a 65 négyzetméteres, háromszobás családi házat.

Bodroghalom település szélén, felújítandó parasztház olcsón eladó! Az ingatlan statikailag rendben lévő, klasszikus vályogház hozzáépítéssel bővítve. Minden közmű bekötve, ezek üzemszerűen működnek. Fürdőszobája egyszerű, a célnak éppen megfelelő. Tetőzete ép, nagyobb javítás nem szükséges. Kertje nagy, művelhető, udvara homokos, lankás, a vizet elvezeti. Egyszerű karbantartási munkákkal hamar lakhatóvá tehető, akár komoly szaktudás nélkül is. Ügyesebb kezű családapa saját kezűleg, kevés pénzből is felújíthatja. Ajánlom szolidabb életvitelű családok részére, akár csak CSOK-ból történő vásárlásra is, önerő nélkül

- áll a hirdetésben.

Új gyöngyszem: vízparti fényűzés

Akadt persze jócskán olyan luxusingatlan, amelyik a magas árfekvés ellenére is elkelt, ráadásul vízparti fekvésű lévén extra csáberővel bírt. Hasonló kategóriában most decemberben Röszkén találtunk egy gyöngyszemet 69 millió forintért.

Röszke ikonikus épülete szabaddá vált befektetők részére! Csak a képzelet szab határt az 500 nm-es, 3 szintes, tetőteraszos, medencés, páratlan panorámás épület hasznosítására. Szegedtől egy karnyújtásnyira, Röszke szélén, a Holt-Tisza partján 930 nm-es telken kínálok eladásra egy kastélyt, aszfaltozott utcában

- áll a hirdetésben.

A saját vízparttal rendelkező 930 négyzetméteres telken 500 négyzetméteres tégla épületegyüttes áll, három szinttel, pincével, két cserépkályha, egy búboskemence melenget télen, és három fürdőszoba, valamint medence áll itt a rendelkezésünkre.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

ingatlan

ingatlanturmix

ingatlanpiac

lakások

kastély

parasztház