Milliárdos felújítás: modernizálják a zalaegerszegi Göcseji Múzeumot

MTI   
  Megosztom
Milliárdos felújítás: modernizálják a zalaegerszegi Göcseji Múzeumot

Látványos szakaszához érkezett a zalaegerszegi Göcseji Múzeum neobarokk műemléképületének és kiállítótereinek teljes külső és belső felújítása.

Az 1,3 milliárd forint európai uniós támogatásból és 550 millió forint hazai forrásból megvalósuló beruházással a város meg tudja menteni építészeti örökségét, a műemléki környezettel pedig a zalai megyeszékhely turisztikai vonzerejét is növelni lehet

- emelte ki a csütörtöki sajtóbejáráson Gecse Péter, Zalaegerszeg alpolgármestere. Hozzátette, hogy a belvárosban több emblematikus épület is megújult.

A múzeum kiürített épületének pinceszintjén, földszintjén, az emeleten és a tetőtérben jelenleg a bontási és a felújítási munkák zajlanak. A rekonstrukció többek közt a pinceszint részleges átalakítását, a szigetelési munkákat, a belső átalakításokat és gépészeti munkákat, a homlokzat- és tetőfelújítást tartalmazzák

- ismertette a részleteket. Jelezte, hogy a tervek szerint a kivitelezési munkák jövő év tavaszára fejeződnek be.

A veszélyhelyzetben néhány projektet át kellett ütemezni, de a TOP és a Modern Városok program keretében megvalósuló nagyberuházások tovább folytatódnak

- hangsúlyozta Zalaegerszeg alpolgármestere.

Vigh László, a térség országgyűlési képviselője kiemelte: most a legfontosabb feladat a járvány elleni küzdelem, de a beruházások folytatására is szükség van, hogy a "megtermelt forintokból" forrást tudjanak biztosítani az egészségügynek.

Kostyál László múzeumigazgató-helyettes arról számolt be, hogy a Göcseji Múzeum épületében korszerű, interaktív várostörténeti kiállítás nyílik. Újra látogatható lesz Kisfaludi Strobl Zsigmond (1884-1975) kétszeres Kossuth-díjas szobrászművész és Németh János Kossuth-díjas szobrász, keramikus állandó kiállítása, és új attrakció lesz a Fekete György belsőépítész életművét bemutató állandó kiállítás. A múzeum épületét 1890-ben emelték: az eklektikus stílusú épületben takarékpénztár működött és elegáns bérlakásokat alakítottak ki. A kommunista diktatúra idején, az államosítás után 1950-től a városi tanács, ifjúsági klub, orvosi rendelők és napközis konyha működött az épületben. 1968-ban a városi tanács elköltözött, az építményt 1970-72 között Szerdahelyi Károly tervei alapján átalakították, és beköltözött a Göcseji Múzeum, amelynek első kiállítását 1973 szeptemberében nyitották meg.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Fontos! 2020. december 31-ig minden hazai banknál igényelhetőek az akciós fogyasztási hitelek, melyek kamata egységesen 5,9%. A kedvezményes személyi kölcsön kamata viszont a legtöbb banknál 2021-től megváltozik, és így magasabb lehet a törlesztőrészlet is. Ha például 2 millió forintra lenne szükséged, akkor az egyik legjobb ajánlatot most a CIB Bank nyújtja, itt 60 hónapos futamidővel a kedvezményes időszakban 38414 forintos törlesztőre, míg 2021-től 40219 forintos törlesztőre számíthatsz. De nem marad el ettől a Raiffeisen Bank ajánlata sem, amely esetében, szintén 60 hónapos futamidő esetén, az 5,90 százalékos kedvezményes THM 7,96%-ra ugrik a THM-plafon megszűnése után. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Friss gazdasági, pénzügyi hírek, időrendben a Pénzcentrumon!

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

múzeum

göcsej

zalaegerszeg

felújítás

modernizálás