Milliárdokból szépült: szeptembertől várja a publikumot a vidéki színház és vigadó

HelloVidék/MTI   
  Megosztom
Milliárdokból szépült: szeptembertől várja a publikumot a vidéki színház és vigadó

Szeptemberben megnyitja kapuit a több mint kétmilliárd forintból felújított szentesi Tóth József Színház és Vigadó. A szakmai irányítást és az üzemeltetést a Békéscsabai Jókai Színház látja el. A békéscsabai teátrum viszi a színházi előadásokat és közművelődési programokat a saját társulattal nem rendelkező szentesi színházba, ők veszik fel az ott dolgozó embereket, ők fizetik a rezsit, de a jegybevétel is az övék.

Seregi Zoltán, a békéscsabai teátrum igazgatója kedden az MTI-nek elmondta, hogy színházi előadásokat és közművelődési programokat visznek majd a saját társulattal nem rendelkező szentesi színházba, ők veszik fel az ott dolgozó embereket, ők fizetik a rezsit, de a jegybevétel is az övék.
Hozzátette, hogy szeretnék visszaállítani az egykoron itt is létező bérletrendszert.

A színháztermet Tóth József (1823-1870) színészről, Szentes jeles szülöttéről nevezték el, aki a Nemzeti Színház második nemzedékének legjelentősebb realista jellemábrázolója volt.

Seregi Zoltán az őszi nyitásról elmondta, hogy szeptember 4-én a színház előtt adnának egy gálaműsort, amelyet bárki ingyen megnézhet, és az érdeklődők aznap be is járhatnák a felújított színházat. A nyitó előadásról is van elképzelése, de azt még egyeztetni kell a helyi önkormányzati grémiummal is.

A Petőfi Szálló és Vigadó épületében található színháztermet Seregi Zoltán "álomszép, kis drágakőnek" nevezte, ami legalább 350 néző befogadására alkalmas, és páholyokkal, forgókkal, zenekari árokkal, zsinórpadlással és a felújítás után a legmodernebb technikával rendelkezik.

A Szentes főterén álló, 1897-1899 között épült magyaros-szecessziós stílusú Petőfi Szálló és Vigadó épülete a hazai szecesszió meghatározó építészei, Komor Marcell és Jakab Dezső tervei szerint készült el. 2008-ra a teljes épület leromlott, használhatatlanná vált.

A város a Településfejlesztési Operatív Programból 1,1 milliárd forintot nyert el az épületkomplexum felújítására, ezt egészítette ki egy 700 millió forintos kormányzati támogatás, az önkormányzat pedig 360 millió forint önerőt tett a projektbe eddig

- mondta a működtetésről kötött szerződés aláírásakor Szabó Zoltán Ferenc polgármester.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának kulturális államtitkársága 100 millió forinttal támogatja a színház első évét.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

szórakozás

színház

társulat

békéscsaba

szentes

újranyitás

bérlet

jókai színház

tóth józsef színház és vigadó