Itt a vidéki színházak válasza a Netflix, HBO Go térhódítására: lesz így esélye a kultúrának?

Bódogh Gabriella   
  Megosztom
Itt a vidéki színházak válasza a Netflix, HBO Go térhódítására: lesz így esélye a kultúrának?

A Covid- járvány miatt 2020 novemberében bezárásra kényszerültek a színházak, ezért annak érdekében, hogy túléljék ezt az időszakot, munkájukat át kellett tenniük a digitális térbe. A HelloVidék felkereste a vidéki színházak közül a leglátogatottabb Miskolci Nemzeti Színházat, hogy osszák meg velünk milyen lépéseket tettek a lezárás időszaka alatt és után, valamint a Magyar Színházakért Alapítványt, amely több tucat színház és társulatelőadásának online nézhető felvételével hívták életre az eSzínházat.

A Miskolci Nemzeti Színháznál Béres Attila igazgatótól megtudtuk, hogy a pandémiás időszakot úgy élték túl, hogy folyamatosan dolgoztak. A lezárás ideje alatt online előadásokat tartottak, sőt kifejlesztettek egy saját weboldalt, ahol közvetítették a korábbi előadásokat. A korlátozások feloldása vagy enyhítése után várható volt, hogy a nézők el fognak maradni a színháztól. Ennek megelőzése érdekében nagyon sok előadást gyártottak, mert tudták, ha nem lesz néző, akkor minél több stílusú előadást kell bemutatniuk azért, hogy visszacsalogassák őket.

Eddig egy hónapban 10-12 színdarab címe volt a repertoárjukban, most viszont 20-25 előadást játszanak, amiből valamelyik művet csak havi 1-2 alkalommal adják elő. Jelenleg 70-75 százalékos a színház látogatottsága, de ez nagyon sok munkába telik. Vannak olyan előadások, amik teltházzal zajlanak, de vannak olyanok is, melyet nehezebben töltenek fel létszámmal.

Miskolc arról volt híres, hogy a vidéki színházak közül a leglátogatottabb volt, a pandémia előtt sokkal több jegyet adtak el egy-egy évad alatt, mint amennyi a város lakossága. A nézők megfontoltabban látogatják a színházakat. Mindenkinek más oka van, hogy jön-e vagy sem előadásra. A színházban mindenben követik a járványügyi előírásokat. Az igazgató úgy gondolja, a művészeti intézeteknek a koronavírus helyzetet kínkeservesen, de túl kell élniük. Azért kell dolgozni most, hogy a színházak megmaradjanak.

Sárközi Szabina, az eSzínház marketing és kommunikációs vezetője elmondta, hogy a www.e-szinhaz.hu oldal üzemeltetője és tulajdonosa az Alapítvány a Magyar Színházakért. A szervezetet évekkel ezelőtt a színházak hozták létre azzal a céllal, hogy profi kamerákkal, kiemelkedő minőségű, fullHD felvételeken rögzítsenek olyan színházi darabokat, amelyek színháztörténeti jelentőségűek. A Covid helyzetet követő korlátozások miatt bezárásra kényszerültek a kulturális intézmények is, ekkor jött az ötlet, hogy az alapítvány létrehozza az online közösségi teret, eSzínház néven. 2020 szeptemberében jött létre a weboldal, ahol egyszerre lehet élő közvetítéseket követni, és on-demand tartalmat fogyasztani. Geográfiai korlátok nélkül, a világ minden részéről lehetővé vált, hogy akár egyedi jegyvásárlással, akár havi előfizetéssel több, mint 60 különböző színházi előadás, koncertfelvétel és podcast közül választhassanak.

Ezek a bármikor elérhető előadások a Netflix vagy HBO előfizetéshez hasonlíthatók. Vannak olyan színházi felvételek, amelyeket csak pár napig lehet megtekinteni, ilyenkor kizárólag az érintett időintervallumra lehet jegyet váltani. Minden közvetítésről elmondható, hogy 6-8 kamerával, 20 fős technikai stábbal készülnek, általában közvetítő kocsi támogatása mellett. Az adásrendező és az operatőrök pedig hetek készülnek azért, hogy a nézőnek olyan élményben legyen része, mintha nem is az első sorban, hanem a színpadon lenne.

A Covid miatt megváltoztak a nézői szokások. Amikor minden zárva volt, akkor nagyobb érdeklődés követte a színházi közvetítéseket, de azóta is megmaradt ennek az érdeklődésnek a jelentős része. Azt szoktuk mondani, hogy az online színház nem a Covid által előidézett szükséges rossz, hanem egyébként is időszerű volt már. Nagyon sok vidéki előfizető van, a világ 120 országából vásároltak már jegyeket és nézték meg az előadásokat. Nagyon sok visszajelzés érkezett külföldön élőktől, hogy a weboldal az egyik legfőbb kapocs a magyar nyelvhez és kultúrához. Azok a nézők, akik a közvetítésekhez csatlakoznak, a legtöbb esetben nem ülnének ott a nézőtéren.

Az online vetítésnek számos előnye van, így például az előfizető a saját időbeosztása szerint nézheti meg a színdarabot, kényelmesebb otthonról nézni, nem kell gondolni a parkolásra, megoldani a gyerekfelügyeletet és még ezer más dolgot. Vidéken élőknek spórolást jelent az online „színház látogatás”.

Az online Színház nem helyettesíti a színházi élményt, jelen lenni az ottani atmoszférában felbecsülhetetlen, ez inkább egy plusz lehetőség a kultúrafogyasztásra. Mégis, bizony esetben ez az egyetlen lehetőség. Ilyen, amikor már repertoárról levett darabot láthatnak a nézők. De ilyen a jelnyelvi tolmácsolással vagy éppen az audionarrálással vetített előadás is.

Szeptemberben eSzínház Fesztivált tartottak, ahova az ország számos színházából és társulatától 25 darabbal neveztek be. Ezzel a seregszemlével az Alapítvány és az eSzínház meg tudta mutatni a széles közönségnek a pandémia által sújtott évadok legjobb darabjait, és a jegybevétel jelentős részével támogatta az alkotókat, a társulatokat.

A cikk írójaként megosztom személyes tapasztalataimat, mivel lehetőségem volt megtekinteni a Radnóti Színház III. Richárd színdarabját felvételen, a www.e-szinhaz.hu oldalon. Nézőként számomra teljesen új élményt jelentett a színdarab online megtekintése, de sokkal jobb volt, mivel közeli felvételeken jól láthatóak voltak a színészi alakítások. Vidékiként sokszor terveztem már, hogy a fővárosba utazok 1-1 színdarab miatt, de a költségek és más elfoglaltságok okán eddig nem vállaltam, így viszont a színház az otthonomba, elérhető közelségbe került. Természetesen az online vetítés nem összehasonlítható a személyes jelenlét varázsával, így amikor tehetem, elmegyek a színházba megtekinteni egy színdarabot.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

színházak

miskolc

online színház

vidéki színház

miskolci nemzeti színház

magyar színházak alapítvány