
Több mint 200 km/órával közlekedett egy sofőr: lekapcsolták a rendőrök
A sofőrrel szemben közigazgatási eljárás indult.
A sofőrrel szemben közigazgatási eljárás indult.
Emberkereskedelem miatt letartóztattak egy salgótarjáni férfit
Több mint 70 millió forintot ért a felhalmozott kábítószer. A holland férfi magyar élettársával rejtegetett marihuánát, ecstasyt, amfetamint és kokaint, a reptéren várták őket a rendőrök.
Időről-időre akadnak olyan fiatalok, akik az értékelések és bizonyítványok átvétele után nem mernek hazamenni, mert tartanak a szülők esetleges negatív visszajelzésétől, a dorgálástól. Ezek a gyerekek az utcán csellengenek, és olyan szituációkba kerülhetnek, amire koruknál fogva nincsenek felkészülve.
Ha volán mögé ülünk, nem árt tisztában lenni azzal, miért kaphatunk bírságot és miért nem. A DAS Jogvédelmi Biztosító ennek járt utána.
Szakértők szerint esetükben a kevés a fizetés, a helyismeret hiánya és a lakhatás együttesen jelent problémát, hangzott el az ATV híradójában.
Szakemberek szerint az új ellenőrzési mód kiterjesztését azzal magyarázható, hogy a gépjárműsofőrök kerülik a kihágásokat, ha rendőrautót látnak, így civil autókban ülve jobban kiszűrhetők a szabálytalankodók.
Nemzetközi körözés alatt állt az a 45 éves férfi, akit keddre virradó éjjel, autós üldözést követően tudtak elfogni Zalaegerszegen.
Az országos akció kiemelt célja a járművek téli időszakra való felkészültségének vizsgálata, a figyelemfelhívás a hideg évszak veszélyeire, fokozott baleseti kockázataira.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a kislány a Váci Mihály utcán szeretett volna átkelni az úttesten a barátnőjével, a cél a szemben lévő buszmegálló volt.
Különböző közüzemi szolgáltatók munkatársának adták ki magukat, így jutottak hozzá a megtakarított pénzükhöz. A nyolctagú bűnszövetség tagjai a gyanú szerint 8 megye 15 településén 25 bűncselekményt követtek el.
Drogkereskedői hálózatot derített fel a rendőrség egy nemzetközi együttműködés keretében.
Egy rendőr és egy mezőőr figyelt fel a segélykérésére. Már nagyon ki volt merülve, vízben, szemétben állt.
Hétvégén sem pihentek a rend éber őrei. Rengeteg volt a baleset.
A Velencei-tó vízfelülete elkezdett befagyni, ám a felület sportolásra még nem alkalmas.
Online termékvásárlásokra fókuszáló akció indult az internetes csalók lebuktatására.
4 balesetben 4 ember vesztette életét, 37 súlyos és 112 könnyű sérüléssel végződött.
Óriási akció zajlik a rendőrségnél.
A biztonságos közlekedés érdekében a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja figyelmet az őszi-téli időjárás veszélyeire és a megváltozott útviszonyokra.
Az ellenőrzések során vizsgálják a téli gumik állapotát, típusazonosságát, a téli szélvédőmosó folyadékot, az ablaktörlőt, a fagyállót, a külső világítótesteket és a fényvisszaverő mellény meglétét.