Tiszta Hollywood: döbbenetes képsorokon az akciójelenetet idéző tömegverekedés
Az RTL Híradó nézője készített felvételt arról, ahogy két társaság egymásnak esett a nyílt utcán Hajdúnánáson. A tömegverekedés részleteit a rendőrség vizsgálja.
Az RTL Híradó nézője készített felvételt arról, ahogy két társaság egymásnak esett a nyílt utcán Hajdúnánáson. A tömegverekedés részleteit a rendőrség vizsgálja.
Többen megsérültek, amikor összeütközött két személyautó a 4-es főút 197-es kilométerénél Hajdúszoboszló és Kaba között vasárnap délelőtt, a helyszínelés idejére az útszakaszt lezárták - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság.
Kedden agyonütött egy idős férfit egy 20 éves felsőmocsoládi férfi: a 69 éves helyi lakos belehalt a fejére mért ütésbe. A rendőrség mai közleménye szerint őrizetbe vette a gyanúsítottat.
A rendőrük több mint 300 főt igazoltattak, közülük 11 főt állítottak elő elfogatóparancs, bűncselekmény elkövetésének gyanúja, illetőleg szabálysértési eljárás azonnali lefolytatása miatt.
A Telex értesült arról, hogy kieshetett az ablakon egy beteg a Zala Megyei Szent Rafael Kórház külső kórházaként működő Pózvai kórház néven ismert intézményből.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte azoknak az ügyeknek a vizsgálatát, amelyeket hét, ittas járművezetővel szemben folytatott.
A fokozott rendőri jelenlét ellenére is a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság és a Készenléti Rendőrség július 2. és július 5. között hat esetben intézkedtek garázdaság, illetve felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt.
Betörte a lothárdi templom több ablakát, megrongált egy feszületet és két szobrot Lothárdon hat fiatal.
Az eddigieknél egyszerűbb, gyorsabb, illetve négyezer forint helyett ingyenes lehet a magyar jogosítványok kiadása a Magyarország.hu-n, azaz az Ügyfélkapun.
Békésben éves szinten 100-110 közlekedési tábla tűnik el.
Augusztus 20. nemzeti ünnepünk, de az önfeledt szórakozást és pihenést az országban több helyen beárnyékolta számos közlekedési baleset. Ilyen sötét péntekünk már régen volt, ami a halálos tragédiák számát illeti.
A rendőrség közlése szerint május 14-e óta 243 ügyben indult eljárás olyan sofőr ellen, aki a bírósági eltiltás ellenére ült volán mögé - ez már bűntettnek minősül, akár három év börtön is járhat érte. Sokan szeretnék valahogy kijátszani a szabályt.
Négyen meghaltak egy balesetben az M6-os autópályán Szekszárd közelében, Szedresnél szombat délután, közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján. Az ügyben embercsempészés gyanúja is felmerült.
A gyanú szerint 50 ezer forintért oltás nélkül is védettségi igazolványhoz lehetett náluk jutni. A nyomozás adatai szerint a segítő toborozta azokat, akik nem akarták beoltatni magukat COVID ellen, de hozzá akartak jutni a védettségi igazolványhoz.
A szigetszentmiklósi rendőrök vették ki a gyorsforgalmi úton közlekedők közül.
Az országos tisztifőorvos másodfokú hőségriasztást adott ki 2021. július 13-án 0 órától 2021. július 15-én 24 óráig az ország egész területére.
A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya 09050/208/2021. bűnügyi számon eljárást folytat segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének gyanúja miatt.
Az intenzív toborzási kampány eredményeként 85 százalékkal nőtt a rendőrnek jelentkezők száma: a szervezet feltöltöttsége a hivatásos állományt tekintve 92 százalékos jelenleg.
A Salgótarjáni Rendőrkapitányság lopás vétség megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a 69 éves salgótarjáni lakos ellen.
A veol.hu olvasója tájékoztatta a lapot, hogy szerda délután leugrott egy ember a veszprémi Viaduktról.