Komoly változás az iskolai menzákon: ennyiért ebédelhetnek a gyerekek

Világgazdaság   
  Megosztom
Komoly változás az iskolai menzákon: ennyiért ebédelhetnek a gyerekek

Az átfogó reformok ellenére az iskolai és az óvodai étkeztetéstől sokakat nem az ára, hanem az ételek íze riasztja el.

Az elmúlt években jelentősen átalakult az iskolai étkeztetés kínálata, de a reform az egész közétkeztetési ágazatot érintette - írta a Világgazdaság. A gyermekétkeztetésben egyebek mellett szigorú előírások vonatkoznak az ételek só- és cukortartamára, valamint rövid ellátási láncokon keresztül kell beszerezni az élelmiszer-alapanyagokat, elsősorban a helyi termelőktől.

A közétkeztetésben elsősorban az általános iskola 1–4. évfolyamáig vesz részt a gyermekek túlnyomó többsége. Az alsósok az ebéd mellett tízórait és uzsonnát is kapnak. A felsőbb évfolyamokban ugyanakkor egyre kevesebben választják a menzát

- jegyezték meg.

A Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetsége (KÖZSZÖV) már 2021-től, az úgynevezett minősítési rendszer indulásától jelentős költségnövekedést emleget. Nem valósult meg ugyanakkor tavaly januártól a 30-40 százalékos áremelés, sem az idén szeptemberre várt 30 százalékos országos drágítás.

A szeptemberben fizetendő menzaárak szinte sehol sem nőttek elviselhetetlen mértékben a májusi-júniusi díjakhoz képest. Az óvodai, iskolai menza gyermekek után fizetendő összege településenként, de akár intézményenként is jelentősen eltérhet. Az önkormányzat térítési díjat fizet a szolgáltatónak, vagyis az étteremnek, kifőzdének.

A nyilvánosan hozzáférhető tarifák szerint az iskolai, napi háromszori étkezés

a huszonkét szeptemberi tanítási napra, a napi egyszeri menza pedig 8 és 11 ezer forint között kérhető. A díjat az adott hónap egészére ki kell fizetni, ám az előre lemondott napokra esedékes befizetés visszajár.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidég

iskolai menza

közétkeztetés