Ez lett a vidéki főúri luxusból: 3,361 milliárd forintból pofozták ki + fotók

Megnyitotta kapuit a Pollack Mihály által tervezett, mostanra teljes egészében - parkjával együtt - kívül és belül megújult Festetics-kastély a Fejér megyei Dégen - közölte a NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. szerdán.
A közlemény szerint a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében hazai és uniós forrásokból összesen 3,361 milliárd forintot fordítottak a beruházásra.
Hazánk egyik legjelentősebb klasszicista kastélyának turisztikai célú fejlesztése keretében elkészült a főépület nagy részének felújítása, a park és az abban található több melléképület megújítása, valamint a közműrendszer korszerűsítése, továbbá kiállítótereket, múzeum-shopot és kávézót alakítottak ki. A kivitelezési munkálatokhoz restaurátori és belsőépítészeti munka is kapcsolódott.

A kastély földszinti tárlatán a Festetics család mindennapi életét, érdeklődési körét és történelmi szerepvállalását ismerhetik meg a látogatók. A botanikai szalonban ízelítő látható a korabeli természettudományos ismeretekből, bepillantás nyerhető Kossuth Lajos eredeti herbáriumszekrényének fiókjaiba, egy interaktív, négyévszakos terepasztal segítségével pedig megismerhető a kert története.
A könyvtárszobában építészeti stílusbemutató, a díszteremben grófi életkép látható, de a 20. század eleji háló- és fürdőszoba, grófnői empire szalon, "kertszoba", valamint korhű dolgozószoba is várja a látogatógat az épületben, ahol külön fejezet foglalkozik a kastély 1945 utáni sorsával és az abban létrehozott gyermekotthon történetével.

Kiemelt szerepet kap az emeleti kiállításon a szabadkőművesség, hiszen a kastély több szálon köthető hozzá: az építtető, Festetics Antal a rend tagja volt, az alagsor titkos levéltár emlékét őrzi, az angolpark pedig az általuk használt szimbolika ékes példája. A dégi kastélyban, amely a mozgalom hazai központjaként működhetett, a látogatók interaktív és történelmileg hiteles módon ismerkedhetnek meg a szertartásokkal, eszközökkel, vagy akár bele is lapozhatnak a rend szótárába.
A megújult műemléképület és az angolpark nemcsak a kikapcsolódásra vágyókat, de a különleges rendezvényhelyszínt keresőket is várja. A komplexum kizárólag helyszíni, illetve előzetes regisztráció alapján induló, vezetett csoportokban látogatható.

Címlapkép és fotók: MTI/Vasvári Tamás
Címlapkép: Getty Images
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)