Elképesztő, mi zajlik ebben a megyében: az egekben a fizetések, mégsem találnak elég melóst

Pais-Horváth Szilvia   
  Megosztom
Elképesztő, mi zajlik ebben a megyében: az egekben a fizetések, mégsem találnak elég melóst

A nyugati fekvés, Ausztria és Szlovákia közelsége mindig is kiemelt hatással volt kereskedelmének és iparának a fejlődésére. A HelloVidék megyei körkép-sorozatában most hazánk egyik legvonzóbb térsége: Győr-Moson-Sopron kerül terítékre. És ha már ennyire szívesen költöznek az ország minden szegletéből ebbe a megyébe, az ingatlanpiacon is szétnéztünk, mennyiért lehet most lakáshoz jutni.


 

Az magyarországi belső vándorlások alapján – derült ki az ingatlan.com friss elemzéséből - Pest megye volt 2021-ben a legkedveltebb célpont, ez azt jelenti, hogy több mint 62 ezren érkeztek ide másik megyéből vagy Budapestről. (Hogy miért is? Pest megyéről itt írt korábban a HelloVidék.) A tavalyi adatokból az is látszik, hogy Pest megye után Budapestre, Borsod-Abaúj-Zemplénbe majd Győr-Moson-Sopronba költöztek a legtöbben.

Az egyes megyékből indult költözések alapján kirajzolódnak 2021 leghűségesebb vidékei is: az állandó lakhelyet váltó költözők közül ugyanis a legnagyobb arányban (85%) Győr-Moson-Sopron megyében találtak új otthonra a megyén belül. (A nyugati határmegyét Baranya és Vas megye követi 84 százalékkal. Csongrád-Csanád megyében a költözők 59 százaléka pedig településen belül váltott lakhelyet, ami a legmagasabb arány a megyék rangsorában. Hasonlóan magas a településen belül költözők aránya Hajdú-Bihar és Békés megyében is, ahol az elköltözők 57 százaléka maradt az adott településen belül.)

Nem csoda hát, hogy horror árakon kelnek el az ingatlanok

Szívesen költöznek hát a magyarok ebbe a megyébe, pedig ingatlanpiaci szempontból nem tartozik az olcsó vidékek közé: a főváros, Budapest után a listát Székesfehérvár vezeti, ott az átlagár (az ingatlan.com 2022. novemberei adatai alapján) ingatlanonként 58 millió forintra rúgott, majd Győr és Debrecen következik 53 és 52,8 milliós összeggel. (Ezzel szemben a legalacsonyabb áron - 15,1-28,4 millió forintért - Szolnokon, Békéscsabán, Miskolcon és Salgótarjánban vásárolhatunk lakást.)

A megye három legnépesebb települése egyébként Győr, Sopron és Mosonmagyaróvár, de keresettek a városok körüli agglomerációban található ingatlanok is. A kisebb falvak elnéptelenedésének megelőzésére 96 település esetében érhető el a kedvelt otthonteremtési támogatás, a Falusi CSOK.

A határmenti megye kisebb-nagyobb városai vonzó alternatívát jelentenek többek között az ingázók számára, akik munkájukat a szomszédos országokban végzik, azonban életvitelszerűen továbbra is Magyarországon maradnának. A megyei tranzakciók több mint 40%-ban családi ház szerepelt, de 2022-ben népszerűek voltak a téglaépítésű lakások is Győr-Moson-Sopron megyében

– közölte Benedikt Károly, a Duna House PR- és elemzési vezetője.

Ha a népesség nem is, a házasodási kedv tavalyhoz képest fogyatkozott

Ha a KSH által közölt demográfiai adatokat nézzük, Győr-Moson-Sopron megye lakónépessége 2022. január 1-jén 479,3 ezer fő volt, 0,2%-kal, ezerszáz fővel több, mint egy évvel korábban – ez elsősorban, ahogy fentebb említettük, a belföldi vándorlásnak köszönhető. A megyében 2022 I. félévében 2000 gyermek jött világra, és 2932 fő hunyt el. Az élveszületések száma 10, a halálozásoké 16%-kal volt kevesebb, mint 2021 azonos időszakában.

  • A születések és a halálozások egyenlegeként kialakult természetes fogyás 932 fővel csökkentette a megye lakónépességét, ez a veszteség 26%-kal alacsonyabb volt a 2021. I. félévinél. A természetes fogyás népességre vetített 1,9 ezrelékes megyei értéke az országos átlagnál (2,8 ezrelék) kedvezőbb volt.
  • 2022 első hat hónapjában 1385 pár kötött házasságot, 11%-kal kevesebb, mint 2021 azonos időszakában. A csökkenés mértéke a megyék és a főváros körében az egyik legmagasabb volt.

A hazai ipar egyik fő központja

Győr-Moson-Sopron iparának, ha összességében nézzük, több mint 70 százalékát a gépjárműipar teszi ki. Ezt követi a gumi-, műanyag,- és építőanyag-ipar majd a kohászat és a fémfeldolgozás. Az ipar mellett kiemelkedő a helyen szerepel a mezőgazdaság is. A táj kedvező adottságai, fekvése és klímája következtében jelentős a szőlő- és bortermelés.

Íme, a megye TOP 10. társasága - ezek a legnagyobb nyereségű Győr-Moson-Sopron megyei cégek a 2020-as árbevétel alapján (Forrás)

  1. Audi Hungária Motor Kft. - Győr
  2. Smr Automotive Mirror Technology Hungary Bt. - Mosonszolnok
  3. Dana Hungary Kft. - Győr
  4. Új Ház Zrt. - Tényő
  5. Wuppermann HUNGARY Kft - Gönyű
  6. Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. - Sopron
  7. Leier Hungária Kft. - Győr
  8. Alcufer Kft. - Győr
  9. Nemak Győr Alumíniumöntöde - Győr
  10. HBPO Automotive Hungária Korlátolt Felelosségu Társaság - Győr

Országos szinten az egyik legmagasabb a gazdasági aktivitás

A legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozások telephely szerinti adatai alapján 2022 I. félévében a termelés értéke 2704 milliárd forintot ért el. Ennél csak Pest megyében és Budapesten volt nagyobb a kibocsátás, és az országos termelés több, mint tizede koncentrálódott erre az egy megyére.

  • Az országos növekedéssel ellentétben a megye ipari termelése 2,5%-kal csökkent a 2021. I. félévihez képest, és kisebb volt, mint a Covid19-járvány megjelenése előtt, 2019 I. félévében.
  • A legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások székhely szerinti adatai alapján a termelés I. félévi értéke (2636 milliárd forint) összehasonlító áron 3,0%-kal elmaradt az előző év azonos időszakitól. A csökkenést a megye ipari kibocsátásának közel héttizedét jelentő járműgyártás 6,9%-os visszaesése okozta. (Az ágazat jelentőségét jól mutatja, hogy a megye a járműipar országos teljesítményének harmadát adta.) A kisebb súlyú feldolgozóipari területek többségében nőtt a termelés volumene.

A járműgyártás kedvezőtlen eredményei az ipari értékesítés 86%-át adó exportot is meghatározták, a kivitel volumene 3,9%-kal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, miközben a belföldi eladások 5,2%-kal nőttek.

Egy lakosra jutó ipari termelés - KSH, 2022.
Egy lakosra jutó ipari termelés - KSH, 2022.

Az országban itt a legkevesebb a munkanélküli

2022 II. negyedévében Győr-Moson-Sopron megyében a 15–64 éves népesség 79,3%-a, 248 ezer fő tartozott a gazdaságilag aktívak közé, számuk 1,1%-kal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. Az aktivitási arány 2,5 százalékponttal meghaladta az országos átlagot, egyben a megyék és a főváros közül Győr-Moson-Sopron megyében volt az egyik legmagasabb. A munkaerőpiacon 245 ezer fő foglalkoztatottként, 3 ezer fő munkanélküliként jelent meg. A foglalkoztatottak száma az országos növekedéshez hasonló mértékben gyarapodott (1,4%-kal), a munkanélkülieké a hazai csökkenésnél kisebb mértékben fogyott (17%-kal) 2021 II. negyedévéhez képest.

  • A foglalkoztatási ráta 78,4%-ot tett ki, ami 1,3 százalékponttal meghaladta az egy évvel korábbit, folytatva a korábbi negyedévek pozitív tendenciáját. Az arány az országos átlagnál (74,3%) kedvezőbb, egyben a megyék és a főváros körében az egyik legmagasabb volt.
  • A foglalkoztatottság javulásával párhuzamosan a munkanélküliségi ráta (1,2%) 0,3 százalékponttal csökkent az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Az arány alacsonyabb volt az országos átlagnál (3,2%), és egyben a megyék és a főváros körében az egyik legkedvezőbb volt.
  • A gazdaságilag inaktívak száma 65 ezer főt tett ki, ami 5,4%-kal kevesebb volt az egy évvel korábbinál, a 4,0%-os országos csökkenés mellett.

Az álláskeresők száma az országos átlagnál kevésbé, 4,0%-kal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, így is folytatódott a 2021 áprilisa óta tartó csökkenő tendencia. A pályakezdő álláskeresők száma (90 fő) 26%-kal kevesebb lett, az összes álláskeresőhöz viszonyított arányuk 2,9% volt.

  • Ezer lakosra itt jutott a legkevesebb, 7 álláskereső, ezen belül az arány a Csornai és a Soproni járásban volt a leginkább kedvező (5), a Pannonhalmi járásban pedig a legkevésbé (9).
  • Az álláskeresők 59%-a legfeljebb 3 hónapja, 24%-a tartósan, egy évet meghaladóan nem tudott elhelyezkedni. A tartósan állás nélkül lévők száma 7,7%-kal meghaladta a 2021. júniusit.
  • Az álláskeresők között a legnagyobb aránya (33%) az érettségivel, illetve technikusi végzettséggel rendelkezőknek volt, emellett 22%-uknak legfeljebb az általános iskola 8 osztálya, 31%-uknak szakmunkás, szakiskolai bizonyítvány a legmagasabb végzettsége, 14%-uk pedig diplomás volt.
  • Az ellátottak aránya összességében 10 százalékponttal nőtt az előző év azonos időpontjához képest az álláskeresők körében: 40%-uk álláskeresési járadékban, 30%-uk álláskeresési segélyben, 3,7%-uk szociális ellátásban részesült. A nyilvántartott állás nélküliek 26%-a ugyanakkor nem kapott semmilyen pénzügyi ellátást, ez az arány az országban itt volt a legkisebb.
  • Június végén 3,2 ezer betöltetlen álláshelyet tartottak nyilván, ez a szám 48%-kal meghaladta az egy évvel korábbit. A munkaerőpiac még feszesebbé vált: tíz üres álláshelyre az országban itt jutott a legkevesebb, 10 álláskereső, 5-tel kevesebb, mint 2021 júniusában.

Az egyik legégetőbb probléma pont a munkaerőhiány

A statisztikák szerint Győr-Moson-Sopron megyében Budapest után a legmagasabb az országban a foglalkoztatottak aránya, emellett a munkaerőhiány is régóta égető probléma. Ez a gazdaság teljesítőképessége szempontjából hosszútávon nem feltétlenül előnyös mutató. Ahogy Pintér-Péntek Imre, a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a VG-nek 2022 nyarán azt nyilatkozta:

Az utóbbi egy-másfél évben azt tapasztalhatjuk, hogy drasztikusan romlott emiatt a vállalkozók hangulata, szinte kezelhetetlennek, kilátástalannak érzik a kialakult helyzetet. Ehhez hozzájárul az a jelenség, hogy a munkavállalók, felismerve előnyös pozícióikat, esetenként aránytalanul magas bérkövetelésekkel állnak elő, amit a cégek nem tudnak kitermelni.

A megye gazdasági szeplőinek a foglalkoztatási problémák okozzák az egyik legtöbb gondot. Az itt működő cégek már nemcsak Béccsel, Burgenlanddal, hanem a pozsonyi régióval is versenyeznek, hogy itthon tartsák a dolgozóikat. A megyei iparkamara elnöke szerint szinte lehetetlen feladat itthon tartani a megyében élő munkavállalókat, ugyanis a magyar vállalkozások átlagosan a burgenlandi jövedelmeknek az 55, a bécsieknek 28, a szlovákiai pozsonyi régió béreinek 51 százalékát képesek fizetni. A GDP-t tekintve a burgenlandi régió teljesítményének 44, a pozsonyinak 28 százalékát tudják itt megtermelni.

Ehhez hozzáteszem, hogy 10 éve még a pozsonyi terület által megtermelt GDP 61 százalékát állítottuk elő Győr-Moson-Sopron megyében, ez ment le mára 28 százalékra. Pozsony óriásit lépett előre. Nekünk is változtatni kell, ha meg akarjuk tartani a szakképzett munkaerőt. Változtatni pedig csak akkor tudunk, ha javul a hatékonyság és magasabb lesz a hozzáadott érték

- mondta a VG-nek az elnök.

Budapest után itt a legjobbak a keresetek

2022 I. félévében Győr-Moson-Sopron megyében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete 519 ezer, az adókedvezmény nélkül számított havi nettó átlagkereset 345 ezer forint volt. Közfoglalkoztatottak nélkül számolva a bruttó átlagkereset 520 ezer, a nettó átlagkereset 346 ezer forintra emelkedett. Ezzel a mutatóval – ahogy az alábbi táblázatból is kiolvasható- 2022. I. félévében a havi átlag nettó kereset vidéken ebben a megyében volt a legmagasabb.

  • A bruttó és nettó átlagkereset – a közfoglalkoztatottakkal együtt számítva – egyaránt 14%-kal múlta felül a 2021. I. félévit, folytatva a korábbi időszakok emelkedő tendenciáját. A növekedés üteme elmaradt az országostól, egyben a megyék és a főváros körében a legalacsonyabb volt. A keresetek nagysága 2,7%-kal meghaladta az országos átlagot.
  • A bruttó keresetek a versenyszférában 12%-kal, 529 ezer forintra, a költségvetési szférában 22%-kal, 484 ezer forintra emelkedtek.
  • Az átlagkereset a fizikai foglalkozásúaknál 13, a szellemieknél 14%-kal nőtt, ennek eredményeként az előbbiek átlagosan bruttó 440 ezer, az utóbbiak 624 ezer forintot kerestek. A fizikai foglalkozásúak átlagkeresete a megyék és a főváros körében itt volt a legmagasabb.
Havi nettó átlagkeresetek alakulása 2022. I. félévében - Forrás: KSH
Havi nettó átlagkeresetek alakulása 2022. I. félévében - Forrás: KSH

Azért akad olyan mutató, amiben rosszabbul teljesítettek

A KSH adatai szerint év elejei élénkülést követően 2022 II. negyedévében lassult a Győr-Moson-Sopron megyei gazdasági szervezetek fejlesztési tevékenységének növekedési üteme. A szervezetek I. félévi 167 milliárd forint értékű új beruházása összehasonlító áron így is 7,7%-kal, az országosnál (6,9%) nagyobb mértékben múlta felül az egy évvel korábbit. A fejlesztések 55%-át a legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások kezdeményezték.

  • A beruházások kevésbé voltak koncentráltak. A fejlesztési források 37%-át a feldolgozóiparban, 9,4%-át az energiaiparban, 8,8%-át a mezőgazdaságban használták fel. Az agrárium beruházásainak volumene 41%-kal nőtt, az energiaiparé viszont 5,9, a feldolgozóiparé 6,3%-kal csökkent. Utóbbin belül a járműgyártásban, valamint a gumi-, műanyag- és építőanyag-iparban történtek a legnagyobb értékű beruházások.
  • A teljesítések 45%-át adó építési beruházások volumene 21%-kal emelkedett. Az ingatlanfejlesztések mintegy fele közel egyenlő arányban az energiaiparban, a feldolgozóiparban és az ingatlanügyletek gazdasági ágban kezdődött el. A gép- és járműberuházások 64%-át kitevő importbeszerzések teljesítményértéke összehasonlító áron 3,2, a hazai gyártásúaké 2,7%-kal kisebb volt az egy évvel korábbinál.
  • Ültetvények, erdők telepítésére, haszonállatok beszerzésére és a meglevő föld értéknövelésére (például melioráció) a megyei székhelyű szervezetek az I. félévben 6,2 milliárd forintot költöttek, reálértéken 41%-kal többet, mint 2021. azonos időszakában.

Imádják a térséget a külföldiek is, szeretnek ide utazni

Győr-Moson-Sopron megye kereskedelmi szálláshelyein (szállodákban, panziókban, kempingekben, üdülőháztelepeken, közösségi szálláshelyeken) 2022 I. félévében 499 ezer vendégéjszakát töltöttek a vendégek, ebből a belföldivendég-éjszakák száma 282 ezer, a külföldivendég-éjszakáké 217 ezer volt. A külföldivendég-éjszakák részaránya a teljes vendégforgalomban itt volt az egyik legjelentősebb a főváros és a megyék között. Ezek száma 3,1-szerese, a belföldivendég-éjszakáké 2,2-szerese volt a járványügyi korlátozásokkal érintett 2021. I. félévi értéknek. A vendégéjszakák száma összességében 2,5-szeresére nőtt.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 45 318 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 13,6 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 45 639 forintos törlesztőt (THM 13,95%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

megyei körkép

fókuszban a megyék

győr-moson-sopron megye

győr

gazdaság

gazdasági mutatók

turizmus

ingatlan