Katasztrófa felé sodródik a hazai gazdaság: a horror infláció miatt aggódnak az iparosok

HelloVidék   
  Megosztom
Katasztrófa felé sodródik a hazai gazdaság: a horror infláció miatt aggódnak az iparosok

Igen rossz a széljárás a vállalkozásoknak, így a lakosságnak is. A megemelkedő rezsi, az infláció és a katázásból kiszorulók pluszköltségei áremeléshez vezetnek. A kata fő problémája még mindig nincs megoldva, a nehéz helyzetbe került vállalkozások pedig legfeljebb hitelben bízhatnak. A hitelfelvételhez azonban perspektíva kellene – hangsúlyozta Németh László, akivel a közelmúltban a Nyíregyházi Építőipari Ipartestület évnyitó elnökségi ülésén beszélgetett a Szon.hu.

Nem értünk egyet a a Kata eltörlésével, bár a kamara sikerként könyveli el. Úgy gondolom, hogy iparostársaim, illetve a mikrovállalkozásoktól bejövő vélemények alapján ezt a mai napig sem tudjuk így elfogadni, mert az lehet, hogy igen sokan kibújtak az adózás terhei alól egy katával, de a katás adózásnak is megvoltak a feltételei. Magyarországon működik a NAV, aminek ellen­őrzési joga van, ezzel élnie kellett volna; kiszűrni a feketézőket, simlizőket, adóelkerülőket, nem pedig tönkretenni a zömmel rendesen adózót.

– hangsúlyozta az interjú elején Németh László, akivel a közelmúltban a Nyíregyházi Építőipari Ipartestület évnyitó elnökségi ülésén beszélgetett a Szon.hu.

Iposz országos elnöke szerint nagyon sok olyan másodállású katás volt havi 25 ezer forinttal, akik már egy újabb változtatásba nem kívántak belemenni, nem akartak átalányadózásra váltani, és inkább visszaadták az ipart. Az országhatár közelében élők jó része elvitte a vállalkozását a szomszéd államba, Ausztriába, Szlovákiába, ahol tárt karokkal fogadták őket.

A szakember szerint az építőiparban, de egyéb ágazatok tekintetében is már látni, hogy az áremelkedések miatt visszaesés következik be. Az építőipar pedig a gazdaságnak egy érzékeny barométere.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

iposz

kata

kata-módosítás

infláció

gazdaság