Kapkodnak a tervgyári házakért itthon: elképesztő áron veszik a Kádár-kockákat

Pénzcentrum   
  Megosztom
Kapkodnak a tervgyári házakért itthon: elképesztő áron veszik a Kádár-kockákat

Összességében azért keresik a magyar lakásvásárlók a tervgyári házakat, mert azokat kedvező áron meg lehet venni. Ugyanakkor a legtöbb ilyen ingatlannal foglalkozni kell, de jól jön például, hogy jellemzően szabványméretek szerint épültek, így például egy ablakcserét is jóval egyszerűbb elvégezni rajta. Az ingatlanpiaci szakértők szerint a CSOK változása sem fog sokat befolyásolni ezen a piacon, írja a Pénzcentrum. 

A magyarok többségének van valamilyen élménye a tervgyári házakkal, egyes becslések szerint még mindig 700 ezer és 800 ezer közötti számban lehetnek az országban a Kádár-kockák. Dr. Perényi László Mihály egyetemi docens a HelloVidéknek elmondta korábban, hogy a tervgyári házakban építészeti szempontból rengeteg lehetőség van, hiszen például az alapterületből viszonylag keveset vesznek el a közlekedő területek, az egyes helyiségek alapterülete elég nagy és változatos.

Az eladó Kádár-kockák többségével foglalkozni kell. A hirdetők harmada szerint jó állapotban van az ingatlan, 11 százalékuk szerint felújított. Viszont minden ötödik Kádár-kocka felújítandó, 26 százalékuknál pedig nem tüntettek fel állapotot. Ez alapján arra lehet következtetni, hogy az eladó Kádár-kockák több mint felénél jelentősebb felújításra van szükség.

Ugyanakkor ezeknek az ingatlanoknak az értékesítése nem könnyű feladat. Tipikusan olyan helyeken találhatóak ugyanis, ahol 2023-ban leült az ingatlanpiac. A Kádár-kockák átlagos értékesítési ideje több mint 178 nap, ami azt jelenti, hogy legalább 5-6 hónapra van szükség átlagosan, hogy vevőt találjon rá a tulajdonos.

Mint kiderült, az akkoriban hirdetett Kádár-kockák 32 százaléka "jó állapotúként" volt meghirdetve, közben a hirdetők 26 százaléka nem adott meg az állapotra vonatkozó információt. 11-11 százalék volt felújítandó, illetve közepes állapotban, 16 százalék volt felújítva, 3 százalék pedig újszerű volt.

A teljes cikk a Pénzcentrum oldalán olvasható.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

pénzcentrum

kádá-kocka

ingatlanpiac

értékesítés

árak

adás-vétel

feújítás