Kiadták a figyelmeztetést: jégesővel támad a rettenet, ezek a megyék nem ússzák meg

A Met.hu előrejelzése szerint szombaton zivatarok is előfordulhatnak, melyeket helyenként viharos, akár 60-70 km/h-s szél is kísérhet. Emellett van esély jégesőre is.
Szombat délután délkeleten mutatkozik nagyobb esély a zivatarokra, az előrejelzés szerint néhol akár 1-3 cm-es átmérőjű jég is eshet. Jó hír, hogy az esti, késő esti órákra fokozatosan lecseng a zivatartevékenység, írja az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A MET előrejelzése szerint a délutáni zivatarok számosságát, térbeli előfordulását tekintve még jelentős a bizonytalanság, viszont szombatra virradó éjszaka előreláthatólag átmenetileg köd is képződhet.
A folytatásban
Az Időkép előrejelzése szerint vasárnap már több napsütésben lehet részünk, kisebb eső, zápor helyenként, egy-egy zivatar pedig legfeljebb északkeleten fordulhat elő a megnövekvő felhőzetből. Többfelé erős lesz a nyugati, északnyugati szél. 17 és 22 fok közé emelkedik a hőmérséklet.
Hétfőn sok napsütés ígérkezik, és csak kevés helyen lehet jelentéktelen futó zápor. Az élénk, erős északnyugati szélben 16-21 fokig emelkedik a hőmérséklet.
Kedden a hosszabb napos időszakok mellett kevés helyen kialakulhat jelentéktelen csapadék. Az északnyugati szél továbbra is többfelé lesz élénk, néhol erős. Szerdán már száraz, túlnyomóan napos időre van kilátás. A szél veszít erejéből, csupán északnyugaton lehet élénk. 16-20 fok közötti maximumokra van kilátás.
Címlapkép: Getty Images
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)