Szenzációs felfedezés: rejtélyes barlangjáratokat találtak ezen a településen

HelloVidék   
  Megosztom
Szenzációs felfedezés: rejtélyes barlangjáratokat találtak ezen a településen

Semmilyen feljegyzés sem maradt arról, a titokzatos folyosóról, amit a közelmúltban találtak a tatai vár udvarán. A Kuny Domokos Múzeum régészeinek 1972 óta most először van lehetősége, hogy tudományos kutatást végezzenek a várnál.

A szakemberek jelenleg két helyszínen dolgoznak: a török átjárónál és a Ferrandó-bástya tövében. Azonban olyan dologra bukkantak, amire senki sem számított. A vastag beton padlózat áttörése után egy sötét, titokzatos folyosó tárult fel - számolt be róla a KEMMA.

Dr. Schmidtmayer Richárd, a tatai múzeum igazgatója elmondta, hogy először csalódtak, amikor rátaláltak a folyosóra. Ők ugyanis nagyon nem ezt keresték.

A tatai vár története nem ér véget a török kivonulásával, hanem a még a 18-19 században is alakítanak rajta. A tűzérségi eszközök logikájához azonban nem illeszkedett az, amit találtunk. Azt reméltük, hogy egy törökkori járószintnek kellett volna eltűnnie. Ehhez képest pedig egy boltozatos helyiségre bukkantunk, aminek a föltárása, a megközelítése meghaladta a mi képességeinket. Ezért kértünk segítséget ahhoz, hogy egyáltalán lássuk, hogy milyen nagyságú területre akadtunk és ebből levonhassunk valamilyen következtetést, hogy vajon mi célt szolgálhatott és melyik korszakhoz kapcsolódik

- magyarázta az igazgató.

Ahhoz, hogy a régészek megállapíthassák, hogy statikailag mennyire biztonságos a járat, speciális szakemberek segítségét kérték: a Tatabányai 4x4 Terepjárós, Polgári Védelmi és Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai már korábban is segédkeztek a múzeumban, így örömmel vállalták a nem mindennapi feladatot. Willand Péter, az egyesület tagja civilként programozó, de az extrém sportok és feladatok szerelmese. Így egyáltalán nem kellett győzködni, hogy bemenjen a föld alá.

Először körbe néztünk, hogy egyáltalán biztonságos-e lemenni. kerestük, hogy honnan lehet megközelíteni. Kötélbiztosítással és beülővel indultam neki az ismeretlennek, hogy ha valami beszakadna alattam ki tudjanak húzni

– árulta el Wiland Péter a lapnak.

Mint kiderült, a járat eleje egész kényelmesnek bizonyult, hárman indultak útnak és még kényelmesen elfértek egymás mellett állva. Azonban egy-két méter után ez beszűkült 50-60 centiméterre, ott kezdődött igazából a kaland.

Találtunk egy öt és fél méternyi szakaszt, ahol megtört ez a folyosó és onnan volt még egy két méteres járat az egyik irányba. Illetve ahol bemásztunk onnan is volt egy két méter magas járat

– mesélte a speciális mentő.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? IGEN, VAN! MEGÉRI VÁLTANI

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes szémlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

tata

felfedezés

vár

kutatás

régészek