Koronavírus: döntött a vezetés, az összes oktatási intézményt bezárják ebben a városban

HelloVidék   
  Megosztom
Koronavírus: döntött a vezetés, az összes oktatási intézményt bezárják ebben a városban

Az intézkedéseket azért hozták meg, mert a pedagógusok járványügyi felügyelet alá kerültek, így nincs, aki frontálisan tanítana és a gyerekeket felügyelné.

A hétvégén elkészült PCR-tesztek alapján kiderült, hogy az alig ötezer lakosú dél-békési településen, Tótkomlóson újabb öt embernél mutatták ki a koronavírust - jelentette be vasárnap délután közösségi oldalán a polgármester, Zsura Zoltán. A Magyar Narancs megkeresésére azt is elmondta, hogy a vasárnap délutáni állapot szerint a településen hat koronavírussal fertőzött ember él.

A videójából az is kiderül, hogy az önkormányzatot minderről a Békés Megyei Kormányhivatalból értesítették, ezután döntöttek úgy a területileg illetékes Népegészségügyi Szolgálat vezetőjével, hogy

Keddtől pedig Tótkomlós két általános iskolájában és egy gimnáziumában indul az online oktatás. Az intézkedéseket azért hozták meg, mert a pedagógusok járványügyi felügyelet alá kerültek, így nincs, aki frontálisan tanítana és a gyerekeket felügyelné.

Címlapkép: Getty Images

MOST ÉRHETI MEG IGAZÁN LAKÁST, HÁZAT VENNI!

Ha tervezed, hogy ingatlant vásárolsz, akkor most jött el a Te időd! Egyrészt azért, mert a lakáspiaci mutatók szerint egyértelműen megtört az elmúlt évek brutális áremelkedése. Jelenleg leginkább stagnálnak az árak, de van, ahol már árcsökkenést is tapasztalhatunk. Mindeközben a finanszírozási költségek még rekord alacsony szinten vannak. Nem hiszed? Nos, a Pénzcentrum megújult lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 2,74 százalékos THM-el, és havi 81 188 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 3,03% a THM; a Budapest Banknál 3,10%; az MKB Banknál 3,12%; míg az OTP Banknál 3,23%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a K&H Bank, az ERSTE Bank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

koronavírus

koronavírus-járvány

tótkomlós

iskolabezárás