Rengeteg benzint, dízelt lopott tankolás közben a három férfi: ez volt a trükkjük

MTI   
  Megosztom
Rengeteg benzint, dízelt lopott tankolás közben a három férfi: ez volt a trükkjük

Huszonhat, az ország különböző pontjain lévő benzinkutakról távoztak úgy, hogy az általuk vagy az ott tankolt üzemanyagért nem fizettek. Mindhárom elkövető volt már büntetve.

Vádat emeltek három férfi ellen üzletszerűen elkövetett lopás miatt Veszprémben, mert több mint 650 ezer forintnyi üzemanyagot loptak benzinkutakról. A Veszprém Megyei Főügyészség pénteki közleménye szerint az ügy fő vádlottja egy 27 éves férfi, akinek egy 25 és egy 30 éves társa is volt, előbbi nyolc, utóbbi három alkalommal vett részt a bűncselekmények elkövetésében.

A 27 éves férfi 2018 augusztusától 2019 januárjáig huszonhat, az ország különböző pontjain lévő - budapesti, fóti, érdi, százhalombattai, diósdi, székesfehérvári, balatonakarattyai, győri, győrújbaráti, az M3-as autópályán Polgárnál álló, valamint nagyvázsonyi - benzinkutakról távozott úgy, hogy az általa vagy az ott tankolt üzemanyagért nem fizetett.

Mindhárom elkövető volt már büntetve, a 30 éves férfit alig két hónappal az első üzemanyaglopása előtt ítélték végrehajtandó börtönbüntetésre más jellegű bűncselekmények miatt. A Veszprémi Járási Ügyészség mindhárom férfire végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozta a Veszprémi Járásbíróságon.

Címlapkép: Getty Images

Ne maradj le a 10 millió forintos támogatásról!

A friss statisztikák szerint már több mint 500 milliárd forintnyi babaváró hitelt igényeltek a magyar családok. A termék népszerűsége nem véletlen, a feltételek teljesítése esetén ugyanis nem kell visszafizetni az akár 10 milliós támogatást. Külön ki kell emelni, hogy a babaváró program 2020 keretében felvett személyi hitel szabad felhasználású, azaz bármire elkölthető. Fontos tudni ugyanakkor, hogy a babaváró hitelhez minden bank más feltételeket szab: például más az elvárt minimális jövedelem és a jövedelem terhelhetősége. A megújult Pénzcentrum babaváró hitel kalkulátor az aktuális banki feltételek alapján pontosan megmondja, melyik banknál milyen feltételekkel kaphatsz kamatmentes hitelt. Kalkulátorunkban egy kattintással megtudhatod, hogy a jövedelmed alapján mely bankoknál érhető el számodra a babaváró hitel. Ne maradj le a támogatásról, még akkor sem, ha nem tervezel gyereket, mert ügyesen befektetve még így is megérheti igényelni a babaváró hitelt.

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

benzin

benzinkút

benzinlopás

üzemanyag