Ti is építkeztek? Vigyázzatok, a hazai kereskedések jó része most visszaél ezzel

MTI   
  Megosztom
Ti is építkeztek? Vigyázzatok, a hazai kereskedések jó része most visszaél ezzel

Július elejétől a fogyasztóvédelem is bekapcsolódott az építőipari alapanyagok piacán tapasztalható visszás jelenségek fokozott vizsgálatába. A hatóság a helyszíni ellenőrzések első négy hetében a forgalmazók 61 százalékánál tárt fel jogsértést - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) csütörtöki közleményében Schanda Tamás.

A kormányhivatalok munkatársai a felkeresett kereskedelmi egységek több mint háromnegyedénél tapasztaltak áremelkedést - tette hozzá a parlamenti és stratégiai államtitkár. A kormány célja, hogy az építőipari áremelésektől megvédje a családokat és az otthonteremtésre fordított kormányzati támogatások valóban a családokat szolgálják.

A július 7-én indult országos vizsgálat egyebek mellett az árfeltüntetéssel, jótállási jegyekkel kapcsolatos előírások és az általános kereskedelmi feltételek betartásának, a piacfelügyeleti követelmények teljesülésének ellenőrzésére terjed ki. A fogyasztóvédelmi hatósági hatáskörben eljáró kormányhivatalok munkatársai eddig összesen 327 helyszínen fordultak meg. Több mint 200 esetben tapasztaltak jogsértést, ám ezek negyedénél a kereskedők már az ellenőrzés ideje alatt pótolták a mulasztást, kiigazították a hibát - részletezte Schanda Tamás.

A szakemberek 198 piacfelügyeleti ellenőrzés során 313 féle, összesen közel 82 ezer darab termék vizsgálatát végezték el.

A kifogásolási arány szempontjából a leggyengébben a TÜZÉP telepeken és a szaküzletek, barkácsáruházak teljesítettek, ezeknek több mint 60 százalékánál akadt probléma. A fatelepek felét, a vasudvarok több mint harmadát érték kisebb-nagyobb mulasztáson az ellenőrök.

A kormányhivatalok az ellenőrzött helyszínek 76 százalékánál, 248 kereskedelmi egységben tapasztaltak áremelkedést. Készlethiány tízből négy forgalmazónál merült fel. A vizsgálat visszavonásig folytatódik a fővárosban és minden megyében.

Schanda Tamás kiemelte: a kormány összehangolt hatósági fellépéssel is tesz azért, hogy az otthonteremtési és lakásfelújítási támogatások valóban a családok életminőségét javítsák. Ha a fogyasztóvédelmi hatóság a hatáskörén túlmutató visszásságokat tapasztal az építőanyagok piacán, a társszervezetek - elsősorban a Gazdasági Versenyhivatal és a Nemzeti Adó- és Vámhatóság - eljárását kezdeményezi.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz!

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

építőipar

építőipari alapanyagok

kereskedelmi szféra

fogyasztóvédelem