Több mint egymilliárdot költöttek a vidéki műemlék-iskolára: rá sem ismerni a 150 éves épületekre
Újabb 1,1 milliárd forintos kormányzati támogatással újították fel és bővítették a kőszegi Árpád-házi Szent Margit Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium 150 éves műemléki épületegyüttesét, amelyet a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára avatott fel csütörtök délelőtt.
Soltész Miklós ünnepi beszédében úgy fogalmazott: a hit és a tudomány nem áll egymással ellentétben a világban, az a jó, ha kiegészítik egymást. Hangsúlyozta: a Domonkos nővérek kőszegi iskolájukban erkölcsre és hitre nevelik a fiatalokat, közben olyan tudományt adnak át, amelynek birtokában diákjaik a felnőtté válás során felelős döntésekre lesznek képesek.
Láthatjuk, hogy a tudománnyal az emberiség mennyi fontos és hasznos dolgot felfedezett az elmúlt évszázadok során, de láthatjuk sajnos azt is, hogy tudományos felfedezések - például az atomenergia - erkölcs és humánum hiányában, rossz kezekbe kerülve mekkora pusztítást és szenvedést tudnak okozni az emberiség számára
- fűzte hozzá Soltész Miklós.
Kőszegen az Árpád-házi Szent Margit Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felújítása két ütemben zajlott, 2018 nyarára 1,1 milliárd forintos támogatással elkészült a tornacsarnok, a második ütemben pedig újabb 1,1 milliárd forintból a műemléki épületegyüttest újították meg, építették át, illetve bővítették.
Új közösségi terek létesültek, egy belső udvar lefedésével aulát alakítottak ki, megújult a díszterem, új szaktantermekkel, például nyelvi laborral bővült az iskolaépület, amelyet a szerkezetmegerősítés mellett korszerűsítettek és akadálymentesítettek. A főépület homlokzati felújítása során újra eredeti szépségében mutatkozik meg Szent Margit egész alakos kültéri szobra, megújult a bejárat fölötti erkély, restaurálták a homlokzat díszeit, valamint a szomszédos zárdatemplom ólomüveg ablakait is.
Címlapkép: Getty Images
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)