Tömegek özönlenek ezekre a gyógyító helyekre télen: eláruljuk, mi a titkuk

Dubóczky Krisztina   
  Megosztom
Tömegek özönlenek ezekre a gyógyító helyekre télen: eláruljuk, mi a titkuk

Odakint röpködnek a mínuszok, az ország délkeleti, északkeleti felében pedig fehér arcát mutatja a tél. Ilyenkor jólesik egy kis meleg kényeztetés, ami év elején feltölt energiával a többi hónapra is. Összeszedtük, milyen lehetőségek állnak a rendelkezésünkre, ha kedvünk támad elmerülni egy kis jó meleg termál- vagy gyógyvízben. Ezúttal a Dunától keletre található gyöngyszemeket mutatjuk be.

1. Hajdúszoboszló Hungarospa, Aqua Palace

Az ország első számú és legnépszerűbb fürdőkomplexumában folyamatosan újítanak, fejlesztenek, hogy a vendégek igényeit minél szélesebb körben kielégítsék. A 2010-ben nyílt Aqua-Palace vízipalota 15.000 négyzetméteren, egyedi hangulattal, rendkívül széles szolgáltatási kínálattal egész évben várja a család apraját-nagyját. A15 medence közül 8 a földszinti fürdővilágban található. Az exkluzív élménymedencék különböző korokat és helyszíneket idéznek meg.

A fürdőkomplexumunk újranyitása különböző előkészületeket igényelt. A kollégáink nagy hangsúlyt fektettek a medencék és higiénés helyiségek fertőtlenítésére, takarítására, emellett karbantartási munkálatokat végeztek: festettek, csempéket javítottak. A zöld felületek általános rendbetételét és minden olyan munkálatot elvégeztek, ami elengedhetetlen volt a járvány miatt a nyitáshoz, gondolok itt a klórozó rendszer karbantartásától kezdve a vízforgatók beindításáig

- mondta el kérdésünkre Máté Viktória, a Hungarospa munkatársa.

Maszk viselése továbbra is ajánlott a zárt térben, kivéve a medencéket. 3500 hétköznaponként, hétvégén és ünnepnapokon 4100 Ft, de exkluzív privát fürdőbelépő is elérhető 12000 forintért 2,5 órára.

2. Debreceni Aquaticum

Az Aquaticum Debrecen, a Nagyerdő szívében található fürdőközpont termál-, gyógy-, strand-, élményfürdő, aquapark és wellness részlegeivel valamennyi generáció számára komplex szolgáltatásokat kínál. Január 15-én például kalózos, Hawaii családi napra várja a látogatókat az élményfürdő.

Az Aquaticum Mediterrán Élményfürdő egy 66 méter átmérőjű kupolacsarnokban található, melynek a régi tetőszerkezete idén nyáron teljesen megújult. A fejlesztés nyomán – a hét évvel ezelőtti belső korszerűsítéssel együtt – megvalósult a termálfürdő teljes felújítása. A beruházást az üzemeltető Aquaticum Debrecen Kft. saját forrásból finanszírozta.

A legkisebbeket speciális klórmentes bébimedencével, a nagyobbakat gyerekmedencével, kültéri és beltéri gyermekjátszóval várják. Az élményfürdőben ezek mellett van még hullám- és élménymedence is, továbbá izgalmas csúszda, mászófal, vízicsopper, waterball, jakuzzik, barlangfürdők, sodrófolyó, gejzír, dögönyözők, gomba- és nyakzuhanyok, illetve egy Mediterrán Étterem és Thai Masszázscentrum.

A termálfürdő területére az egész napos felnőtt belépő 3100 Ft, a diák 2500 Ft.

3. Nyíregyháza, Aquarius Élményfürdő

A vendégek a termálvilág szolgáltatásait igénybe véve pihenhetnek, regenerálódhatnak, ahol beltéri és kültéri gyógyvizes medencék, pezsgőágy, szaunavilág, Kneipp-medence, és pezsgőfürdő is található. Az élményvilágban hullámmedence, vízfüggöny, barlanggal készült vadvízi sodrófolyosó, és különböző óriáscsúszdák várják a vízi élmények szerelmeseit.

A legkisebbeket medencékkel, csúszdákkal, Inka romtemplommal, kincses szigettel és egyéb élményelemekkel kiegészített mesés gyermekvilág várja. A jegyárak tavaly óta 200-300 forinttal kerülnek többe: felnőtt jegy: 4500 forint, diák/nyugdíjas jegy: 3500 forint, gyermek jegy (6 éves korig): 2800 forint

4. Demjén, Cascade Barlangfürdő

Az Egerhez közeli Demjénben 22 medencével - köztük Kneipp-medencével is - 9 csúszdával várják a látogatókat, az aktív kikapcsolódást pedig egy focipálya is szolgálja. Gyermekek örömére árnyékolt medence, játszótér, és különböző medencejátékok is találhatók a fürdőben. Az árak 100 forinttal emelkedtek tavaly óta.

A demjéni Gyógyfürdő és Aquapark, a természet esszenciájának otthona. A 4 évszak fürdője, egész évben egyedülállóan meghosszabbított nyitva tartással várja a vendégeket, hajnal 2 óráig. A kínálat megújul évszakról évszakra, mint a természet is, de egy ugyanaz: a minőség, a csillagos ég és a titok… Itt minden egyes nap a fürdőzők éjszakája.

A fürdő víze 690 méter mélyről tör fel, a hazai gyógyvízek egyik előkelő elixirje.

Barlangfürdő belépő: felnőtt jegy: 5990 forint; diák/nyugdíjas jegy: 5390 forint; gyermek jegy (4-8 éves korig): 4890 forint

Gyógyfürdő belépő: felnőtt jegy: 2 490 forint; diák/nyugdíjas/gyerek jegy: 2290 forint

Az Egerhez közeli Demjénben 22 medencével - köztük Kneipp-medencével is - 9 csúszdával várják a látogatókat, az aktív kikapcsolódást pedig egy focipálya is szolgálja. Gyermekek örömére árnyékolt medence, játszótér, és különböző medencejátékok is találhatók a fürdőben. Az árak 100 forinttal emelkedtek tavaly óta.

5. Makó, Hagymatikum

A Hagymatikum védettségi igazolvány nélkül is látogatható! 2021.11.08-tól a bejáratnál az ügyfélkapcsolati részen a maszk viselése viszont kötelező, kivéve a medencék, szaunák között a vendégterekben. Jelenleg a gyógy-, és élménymedencék, a gyermekvilág, a szaunavilág és a tanuszodai medencék állnak rendelkezésünkre.

Ahogy arról korábban is írtunk, a járványhelyzet ellenére továbbra is az eddigi tempóban folyik a makói Hagymatikum fürdő nyáron megkezdett bővítése. A Makovecz Imre elképzelései és a Makona Tervező Iroda tervei alapján elkészülő beruházás megduplázza a mai fürdő kapacitását. A több mint 3200 négyzetméteres alapterületen megvalósuló, júniusban indult fejlesztés so­­rán családi és élményzóna, há­­rom fedett csúszdával ellátott csúszdatorony, valamint napozóteraszos, nyári öltöző épül, és kialakítanak egy 220 négyzetméteres külső termálmedencét.

November 17-én a kivitelező átvette az utolsó részt is a munkaterületből. Az élményfürdő földszinti pillérei 50 százalékig elkészültek, megtörtént a földvisszatöltés az alaplemez szintjéig, a csúszdatorony betonozása pedig már másfél szint magasságáig ha­­ladt el. A 360 fülkével rendelkező nyári öltöző terveit az ön­­kormányzat kérésére átdolgozták, hogy azok télen is használhatók legyenek. Jelenleg az ezzel kapcsolatos egyeztetések folynak.

+1 Miskolctapolca, Barlangfürdő

Ide mindenkinek muszáj legalább egyszer ellátogatnia, mert olyan természeti kincsünk ez a gyógybarlang, amilyen az ország nyugati felében található hévízi tófürdő. Itt több százezer éves, természet alkotta barlangjáratokban fürödhetünk, élvezhetjük a vadvíz áramának kellemes masszírozását. Hallhatjuk a csillagterem sejtelmes visszhangját, és közben megcsodálhatjuk az Európában egyedülálló természeti képződmény különleges formáit.

2022. január 10-től a Miskolctapolca Barlangfürdő és Aquaterápia karbantartási munkálatok miatt zárva tart. A leállás időszakában, a 2022. január 21-23-hétvégén szárazlábas túrákkal várják a látogatókat.

Ezek a fürdőfejlesztések kezdődnek el idén

  • Leányfalu Termálfürdője, ahol először az öltözőket modernizálják, a várható befejezése 2022 nyara. A felújítás mellett a fürdő továbbra is nyitva tart.
  • A lassan 15 éve zárva tartó visegrádi Lepencei Termálfürdő, a lap értesülése szerint a 2023 végi nyitás is elképzelhető, de ehhez a tulajdonosnak idén már el kellene kezdenie az új fedett részleg kialakítását.
  • A kiskunhalasi fürdő, a meglévő termálfürdőre alapozva egy 23 milliárd forintos beruházást terveznek, amellyel a Csipke Gyógy- és Élményfürdő többféle (úszócsarnok, szaunák, gyógyászat részleg, termálfürdő, élményfürdő) részleggel üzemelne. Ennek a kivitelezése is idén kezdődhet el.
  • A gyomaendrődi Liget Gyógyfürdő, ennek a bővítéséről az építési munkákra vonatkozó közbeszerzést már kiírták. A várhatóan idén induló projekt eredményeként új fürdőépület, új medencék és csúszdapark létesülhet.
  • A sárospataki Végardó Fürdő, az egyelőre tervezés alatt álló átalakítási projekt mintegy 3,5 milliárd forintból valósulhat meg, és várhatóan új medencékkel, gyógyászati részleggel bővül.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

termálfürdő

termálstrand

termálvíz

turizmus

pihenés