Sokan vártak erre a bejelentésre: így újulhatnak meg a magyar erdők

HelloVidék/MTI   
  Megosztom
Sokan vártak erre a bejelentésre: így újulhatnak meg a magyar erdők

Az erdőtelepítések ösztönzése érdekében a Vidékfejlesztési programban megnövelték az erdőtelepítéshez igényelhető jövedelempótló és az ehhez kapcsolódó erdőápolási támogatások összegét és időtartamát - mondta Nagy István agrárminiszter.

A program átalakítására azért volt szükség, mert "az erdőgazdálkodás az agráriumnak az a része, amely válaszokat kínál a klímaváltozásra" - hangsúlyozta a miniszter. Nagy István ismertette: a jövedelempótló támogatások összegét a korábbi hektáronkénti 172 euróról 432 euróra emelték, a támogatás igénybevételének időtartama egységesen, minden fafaj esetében 12 évre nőtt. Az erdőtelepítési költségek támogatása átlagosan mintegy 20 százalékkal nő, a tölgyesek telepítése után a korábbi 2,6 millió forintról hektáronként közel 5 millió forintra, a nemesnyáras esetében 1,2-1,3 millió forintról 2,8-2,9 millió forintra emelkedik az igényelhető összeg.

A miniszter közölte, a támogatási összegek átalakításának köszönhetően már a ritka elegyfajok ültetéséhez is hozzá tudnak járulni, a változatosabb erdők létrehozására a gazdák további 2800 eurós támogatást igényelhetnek. Az erdőtelepítésre alkalmas - mezőgazdaságban gyengén hasznosítható - területek legnagyobb része magántulajdonban van, a kormány ezért döntött a Vidékfejlesztési programban az erdészeti ágazatot érintő támogatások mértékének növeléséről. A változtatásoknak köszönhetően, a jövedelempótló, az erdőápolási és az erdőtelepítési támogatások összesítésével az erdőt telepítő gazdák most 80-130 százalékkal több forráshoz juthatnak, mint korábban - fejtette ki Nagy István.

A Vidékfejlesztési programban 12 pályázati felhívás érinti közvetlenül az erdészeti ágazatot, ezek közül jelenleg négy nyitott. A teljes fejlesztési keret meghaladja a 106 milliárd forintot. A tárcavezető szólt arról is, hogy az erdőtelepítések ösztönzése mellett fontos feladat a meglévő, 2 millió hektár erdőterület megőrzése is. A magyarországi erdők évente 4-5 millió tonna szén-dioxidot kötnek meg, ami az ország teljes szén-dioxid kibocsátásának 7-8 százaléka.

Kiss Miklós, az Agrárminisztérium vidékfejlesztésért felelős államtitkára elmondta, hogy a szakmai szervezetekkel - a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, az Országos Erdészeti Egyesület, a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége, Erdészeti Tudományos Intézet - közösen dolgozták ki a Vidékfejlesztési programban az erdészethez kapcsolódó támogatási összegek bővítését, az emelés mértékéről pedig az Európai Bizottsággal is egyeztettek. Az államtitkár szerint erre a lépésre azért volt szükség, mert a program 2014-es indulásakor célul tűzték ki 20 ezer hektár erdő és 5 ezer hektár ipari célú faültetvény telepítését.

Ezidáig már 5 ezer hektár erdő létesült, az elbírálás alatt lévő pályázatok pedig további 1300 hektár erdő telepítésére vonatkoznak. A kormány és a szakmai szervezetek azt remélik, hogy a támogatási összegek emelésével ösztönözni lehet majd a további erdőtelepítéseket. Elmondta, hogy az emelt összegű támogatásokat nem csak azok igényelhetik, akik a jövőben adják be pályázataikat, hanem azok a gazdák is, akiknél még nem fejeződött be az erdőtelepítés. Azok a pályázók, akik már végeztek az erdőtelepítéssel, ők az emelt összegű támogatások közül az erdőápolási és a jövedelempótló támogatást igényelhetik.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

erdő

erdőgazdálkodás

vidékfejlesztési program

nagy istván

erdőtelepítés

erdőápolási támogatás