Nem semmi kapás: négy orvhorgászt csíptek el Pély külterületén

HelloVidék   
  Megosztom
Nem semmi kapás: négy orvhorgászt csíptek el Pély külterületén

Összesen 37 kilogramm halat – nagyrészt nagypontyot, csukát, dévérkeszeget, süllőt – fogtak ki természetvédelmi területen az orvhorgászok. Nem sikerült elmenekülniük a tiltott zsákmánnyal.

Négy orvhorgászt fogtak el a vízirendőrök a Pély külterületén lévő, fokozottan védett természetvédelmi területen, a Patkós-holtágnál vasárnap délután – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság.

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság orvhalászat miatt indított eljárást a négy tiszabői férfi ellen, akik a gyanú szerint 37 kilogramm halat – nagyrészt nagypontyot, csukát, dévérkeszeget, süllőt – fogtak ki tiltott módon a Tisza melletti Patkós-holtágból – írták, hangsúlyozva, hogy a holtág fokozottan védett természeti területen található és ott tilos a horgászat is.

A gyanúsítottak a pecázásból a gépkocsijukhoz visszatérve találták magukat szembe a vízirendőrökkel, akik épp a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrszolgálatával közösen összehangolt akciót tartottak.

Az egyenruhások a férfiaknál többségében a holtág jellegzetes, őshonos halfajait találták, továbbá lefoglalták a náluk lévő horgászeszközöket.

A négy férfit a kiskörei rendőrőrsre előállították, a gyanúsítotti kihallgatásukon mindannyian beismerő vallomást tettek – áll a közleményben.

Címlap forrása: Police.hu

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

orvhorgászok

bűncselekmény

orvhalász