Új szuperélelmiszer a magyar piacokon: ezek a növények kenterbe verik a zöldségeket

Steiner Petra   
  Megosztom
Új szuperélelmiszer a magyar piacokon: ezek a növények kenterbe verik a zöldségeket

„Minden nap egy alma az orvost távol tartja.” Sok népi bölcsesség és mondóka szól arról, mennyire fontos a gyümölcsök és zöldségek rendszeres fogyasztása. Az elmúlt évek egészséges életmód mozgalmának hatására azonban számos más újdonság tűnt fel a piacon, mint a sokak által ismert és szeretett csírák vagy a még újdonság erejével ható mikrozöldek. Utóbbiakról, az apró, jótékony hatású növényekről egy bajai termesztőt kérdezett a HelloVidék.

Jäger Janka, lánykori nevén Ornódi Janka, három éve ismerkedett meg a mikrozöldek sokat ígérő világával, amikor az orvosi javaslatra felírt nagy mennyiségű gyógyszer mellett immunerősítőként szedett a vitaminszükségleteit szerette volna a patikában kapható csodapirulák helyett természetes forrásból pótolni. Külhoni kalandozásai során találkozott már a mikrozöldek fogalmával, de csak később, exkollégája javaslatára nézett jobban utánuk, amik akkoriban hazánkban még mondhatni ismeretlenek voltak.

Amikor elkezdtem foglalkozni a témával, még szinte semmi magyar nyelvű információt nem találtam a neten, külföldi tapasztalatok megismerésével kezdtem neki. Elvétve egy-egy étterem oldalán díszítésként láttam őket korábban, manapság viszont egyre többen kezdenek foglalkozni vele. A csírákat többen ismerik, és ha még nem is kóstolták őket, tudják, miről van szó

– kezdett bele történetének mesélésébe Jäger Janka, rögtön hangsúlyozva, hogy a csírák és a mikrozöldek közt nem lehet egyenlőségjelet tenni.

A mikrozöldek, vagy más néven mikrosaláták kicsi ehető növényi hajtások, általában zöldségfélék, de ide sorolhatók az olajos magvak is, mint például a napraforgó kaszattermése. A hidrokultúrában termesztett csírákkal ellentétben a mikrozöldeket táptalajban, speciális tálcákban nevelik, amik már az ültetést követő akár 10-12. napon szedhetőek és fogyaszthatóak. Bármely magból növelhető mikrosaláta, amely alkalmas a csíráztatásra, és bár nincs ideje kifejlett növénnyé sarjadni és termést érlelni, zsenge hajtásaiban koncentráltan jelenik meg az adott zöldségfélére jellemző íz. Mielőtt azonban bárki legyintene, hogy semmi értelme apró hajtásokat enni a laktató zöldségek helyett, ki kell emelni, hogy a pár hetes állapot ellenére a növény ekkor tartalmazza a legtöbb tápanyagot, ami akár 4-40-szer is több lehet, mint az általában fogyasztott formájában.

Janka elsőként a napraforgó mikrozöldekkel ismerkedett meg, amely egyike a legismertebb és legnépszerűbb növényeknek. Változatos vitamin- és ásványianyag-tartalma miatt kifejezetten ajánlott várandós hölgyeknek, fogyókúrázóknak és cukorbetegeknek fogyasztani, de az egészséges szervezet működésére is számos pozitív hatással van, többek között serkenti a vér oxigénszállítását, segíti a vörösvértestképzést és méregtelenít. Mellette ugyanilyen, ha nem kapósabb a koleszterincsökkentő, vérnyomás- és természetes inzulinszabályozó borsó, valamint a méregtelenítő, epehomok-hajtó és vértisztító hatású retek is.

Mellettük szól, hogy mind friss és bio, illetve abszolút nem feldolgozott. Engem megnyugtat a tudat, ha nem feldolgozott élelmiszert fogyasztok. Ennek megfelelően egy frissen aratott mikrosalátát nem is hasonlítanék semmiféle kapszulába zárt, szintén hasznos vitaminkészítményhez

– emelte ki további előnyeit a mikrozöldeknek Jäger Janka.

A bajai őstermelő hobbiból kezdett el foglalkozni a növényekkel, de a nagy érdeklődésre való tekintettel hamar hivatalos útra terelte termesztésüket, és előbb a helyi, majd más termelői piacokon kezdte meg az értékesítést, mindezt 8 órás főállása mellett. Janka úgy véli, hogy a mikrozöldek az egészségtudatosabb életmóddal egy időben találtak utat maguknak a célcsoportjukhoz, így a bio élelmiszereket és a csírákat követően fokozatosan jelentek meg a palettán, amit, minden újdonsághoz hasonlóan, van, aki kétkedve fogadott.

Amikor Bogláron voltam az első piacon, emlékszem, a piacfelügyelő sok sikert kívánt, és hozzátette, meglepné, ha akár egy dobozzal is sikerülne eladnom. Ilyenkor csak mosolygok és kipakolok, mert tudom, hogy az emberek nyitottak rá. Minden esetben kóstolni tudják az éppen aktuális választékot, és húszból csak egy alkalommal fordul elő, hogy végül nem vesznek semmit. Aki egyszer vásárolt, az eddig egytől egyig visszatért

– adott hangot pozitív tapasztalatainak az OJ Mikrozöldek tulajdonosa.

A kisgyerekes anyukák és apukák számára gyakori fejtörést okoz, hogy tudják lurkójukba belediktálni az egészséges és finom falatokat, ha ők már egyszer belekóstoltak a cukros ételek nyújtotta élvezetekbe. Nagy általánosságban, ha a gyerekek már csak meghallják a spenót, a karalábé vagy a kelkáposzta szavakat, önkéntelen grimaszra húzzák a szájukat, de a mikrozöldek hallatán, legalábbis Janka eddig kapott visszajelzései alapján, még ők is elismerően nyalják a szájukat.

"A napraforgó és borsó a kisebb gyerekek egyértelmű kedvence. Volt egy 8 év körüli törzsvásárlóm, aki a nagymamájával érkezett, és minden héten vetetett magának egy dobozzal vagy egyik, vagy másik fajtából. A szülők rendszeresen visszajeleznek, hogy nagyon szívesesen eszik a gyerekek. Ahol nyitottak erre a kicsik, ott a szülők boldogan költenek rá. Van, aki az oviba is visz belőle, kiteszik az asztalra, aztán szép lassan elcsipegetik” – számolt be a mikrosaláták gyerekek körében tapasztalt pozitív fogadtatásáról Jäger Janka. A HelloVidék felvetésére, miszerint ha valami ennyire finom és egészséges, mikor emelhetik be a közétkeztetés alapanyag-repertoárjába, a bajai őstermelő már óvatosabban fogalmazott:

Ahhoz ez még egy drágább kategória. De el tudom képzelni, hogy hosszú távon, ha a budget-ba belefér, ahogy heti egyszer van aranygaluska, úgy heti egyszer lesz napraforgóból is friss saláta.

És ha már az ár került említésre… Sokan felhorkannak a magyar termelői piacokat járva, mennyivel „drágábbak” a bolti importnál az ott kapható finomságok. Janka ennek kapcsán megjegyezte, a mikrozöldek nem számítanak afféle úri huncutságnak, amit csak a felső tízezer engedhet meg magának, így a tudatos vásárlók még egy szerényebb bevétel mellett is ki tudják gazdálkodni a rávaló költségeket. Ha valaki le tud mondani a heti két gombóc fagylaltjáról, napokon keresztül ezekkel a különleges növényekkel dobhatja fel az aznapi főétkezéseit, amik garantáltan finomak és a nyalni való édességgel ellentétben nem is hizlalnak.

Fontos kitérni arra is, hogy bár a mikrosaláták tápanyagértéke valóban 4-40-szer több, mint ami egy kifejlett növény termésében található, ez még nem jelenti azt, hogy marokszám kell falni őket, sőt Janka a mértékletes fogyasztásukat javasolja. „Ezek nagyon intenzív ízűek, ezért érdemes őket a változatos napi étrendbe beilleszteni. Igaz, nincs korlátja annak, hogy mennyi fogyasztható belőlük, de az intenzív ízük miatt ezzel is telítődik az ember. A tápanyagtartalmát tekintve, ha azt nézzük, akkor valóban többet kell fogyasztani más zöldségféléből, hogy ugyanazt a „hatást” érjük el, mégis én inkább étrend-kiegészítő kategóriába sorolnám őket” – indokolta meg az ajánlott napi fogyasztást Jäger Janka.

Más növényekhez hasonlóan a mikrozöldek termesztése is szezonális jellegű, de megfelelő körülmények mellett a téli időszakban is termeszthetőek, bár Janka szerint a tavaszi-nyári napsütést így sem lehet teljes egészében pótolni, ezért ő is csak a meleg évszakokban foglalkozik velük. Sok más növénnyel egyetemben ezek a friss hajtások sem tolerálják jól a hirtelen jött nagy meleget és a nagyfokú hőmérsékletingadozást, így vitathatatlanul nem pofonegyszerű belevágni a termesztésükbe.

Éppen emiatt a szuper- és hipermarketek polcain még nem igen találni mikrosalátákat, mert a megfelelő hőfokon történő szállítás és tárolás egyelőre túl sok kompromisszummal járna a multiknak, így a termelői piacokon értékesítő árusok egyelőre biztonságban vannak. Janka három évnyi piaclátogatás alkalmával egyszer sem találkozott versenytársakkal, ezért mondhatni kiaknázatlan lehetőségeket rejt ezt a piaci szegmens, ellentétben a csírákkal, amivel már jóval többen foglalkoznak Magyarországon.

Az elmúlt hetek megváltozott körülményei azonban a bajai őstermelő terveire is hatással voltak, így sok más árus mellett számára is kérdéses, hogyan alakul az értékesítés a jövőben. „Szerettem volna intenzívebben foglalkozni a termesztéssel, de az már nem fért bele az időmbe. Az első évben rendszeresen jártam a bajai, illetve különböző termelői piacokra árusítani, amit némi megalkuvással, de megoldottam, majd egy idő után már csak megrendelésre termesztettem a mikorzöldeket. Az idén szerettem volna havi 2 alkalommal ismét visszatérni termelői piacokra, de a jelenlegi járványhelyzet ezt megakadályozta” – utalta a koronavírus miatti nehezített körülményekre Jäger Janka. Noha a NAK és a Nébih közösen létrehozott virtuális piaca sok termelő számára nyújt megoldást a további értékesítésben, a hazai kézművesekre és őstermelőkre mért csapás mértéke csak a további hónapokban fog csak igazán megmutatkozni.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

mikrozöldek

piac

zöldség

csíra

egészséges életmód

egészséges táplálkozás

egészséges étkezés