Indul az esküvőszezon: nem lesz olcsó mulatság 2022-ben a klasszikus menüsor

Tóth Viktória   
  Megosztom
Indul az esküvőszezon: nem lesz olcsó mulatság 2022-ben a klasszikus menüsor

Évről évre egyre népszerűbbek a májusi és szeptemberi esküvők, azonban tagadhatatlan, hogy az igazi lakodalmas csúcsszezon júniusban indul és a nyár végéig tart. A hagyományos magyar esküvőknek mindig megvan a sokak számára már jól ismert menetrendje, szimbólumrendszere és rituáléja, különösen az étkezési szokások tekintetében. Mit és mikor esznek a magyarok egy tradicionális esküvői program során, mi a mögöttes jelentése a különböző fogásoknak? Milyen hajmeresztő esküvői szokások voltak jellemzőek a letűnt idők falusi lagzijaira? Te bevállalnád őket?

Cikkünkben minden izgalmas tudnivalót elárulunk a régi magyar esküvői hagyományokról: mikor volt a lakodalmi időszak, milyen babonás, szerencsehozó feladatok vártak az ifjú párra és milyen játékokkal fokozták a hangulatot nagyszüleink idejében? A lakodalomban tényleg ott mulatott az egész falu? Mi a helyzet a nászajándékkal? Milyen klasszikus lakodalmas fogások maradtak meg a magyar szokásrendszerben mind a mai napig? Melyik étel elkészítése kinek a feladata volt? Mi az újházi tyúkhúsleves vagy a menyasszonyi kalács jelentése? Újházi-tyúkhúsleves és sertéssült tejszínes gombaraguval: ezekkel a kipróbált lakodalmas receptekkel nem lőhetsz mellé, az utolsó falatig elfogynak a tányérról!

Indul az esküvői szezon: van, ami évszázadok óta nem változik

Ha a ma is élő, közkedvelt magyar hagyományokról beszélgetünk, nagy valószínűséggel hamarosan elkanyarodunk a magyar esküvői kultúrához és a lagzik köré épített játékos, babonás szokásokhoz. Az esküvői programok az elmúlt néhány évtizedben rengeteget változtak – hasonlítsuk csak össze saját tapasztalatainkat szüleink, nagyszüleink, dédszüleink történeteivel -, manapság már igen népszerűek a kisebb, szűk családi körben, barátokkal tartott ünnepségek, holott régen az egész rokonságot meg kellett hívni, sőt, a mulatságon kisebb községekben az egész falunak ott volt a helye, nem beszélve a „leselkedőkről”, akik egy kis kóstolóért, pálinkáért esedeztek.

Finomodott, de nem változott a vőfélyi szerepvállalás sem, hiszen mindig kellett valaki, aki összefogja a násznépet, irányítja a programokat. Manapság gyakrabban fordul az ifjú pár egy ceremóniamesterhez, aki az anyósvicceket mellőzve ugyanolyan szórakoztató és hatékony rendezvényszervező. Más szokások vonatkoztak a nászajándékra, hiszen régen nem volt jellemző a násznép részéről a boríték, más események jellemezték a szertartást (például a polgári szertartással egybekötött templomi esküvő a szocializmus alatt vált divattá), az emberek máshogy viszonyultak a kelengyéhez is. Nézzük, milyenek voltak régen az esküvői szokások és milyenné váltak az évek során!

Csokordobás: aki elkapja, következőnek házasodik
Csokordobás: aki elkapja, következőnek házasodik

Mikor volt régen a lakodalmi időszak?

A dolgos falusiak világában a lagzikat nem a jó időhöz és a meleghez kötötték – éppen ellenkezőleg, nyáron szinte egyáltalán nem tartottak esküvőket, hiszen annyi munka volt a földeken, hogy sem idejük, sem energiájuk nem lett volna rá. Régen hagyományosan a farsangi időszakban (tél végén, vízkereszttől húshagyókeddig) és a kifarsang (Mihály naptól Katalin napig, október-november környékén) idején ültek lakomákat, rendeztek mulatságokat, nem is csoda, ez az időszak éppen egybeesett a disznótoros finomságok szezonjával.

A munka mellett a másik fontos szempont az egyházi ünnepek elhelyezkedése volt, hiszen vallási okokra visszavezethetően voltak tilalmi időszakok is. Ilyen tilalmi időszak volt a nagyböjt (a böjti időszakban húsmentes, tej- és tojásmentes ételeket fogyasztottak), amikor a farsang farkán kicsúcsosodó, mulatozással töltött hetek befejeződtek, utána pedig nem volt szabad énekes, táncos mulatságokat, bálokat, lakodalmakat rendezni egészen húsvétig, ugyanis ebben a tavaszi időszakban Krisztus áldozatáért kellett bűnbánatot tanúsítani.

Minden országrészre, akár településenként változó szokások voltak jellemzőek, azonban mindig voltak a lagzis hagyományokon belül közös pontok, melyek általános érvényességűek voltak. Régen aranyszabály volt, hogy nincs esküvő templomi szertartás nélkül, bármilyen felekezetű is legyen a család. Ma az esküvői szertartások már jóval anyagiasabb vonatkozású események, hiszen ilyenkor tudja bemutatni a család a státuszát – régen mindez a menyasszonyi ruha szépségében, a kelengyében és a lakoma bőségében mutatkozott meg.

Az egész falut meg kellett hívni?

Ha már a lakoma gazdagságánál tartunk, azt is érdemes megemlítenünk, hogy régen egy lakodalom nem egy éjszakán át, hanem három napig tartott – ha ennél rövidebb volt a rendezvény, könnyen előfordult, hogy a családot szűkmarkúnak tartották, megszólták, lenézték miatta. A lakodalom során senki sem maradhatott éhes, kötelező elem volt a hús, legfőképpen disznóságok formájában, hiszen a disznóölést gyakran összehangolták a lakodalom megülésével.

Ha az egyházi szertartásra nem is, a lagzira gyakran ténylegesen meg kellett hívni az egész falut – ez különösen igaz volt a néhányszáz fős kisközségekre, ahol nem lehetett elkerülni, hogy mindenki ismerje egymást. Akkoriban még szokás volt felvonulni a falu főutcáján, gyalogosan menetelni a násznéppel együtt a templomtól a lakodalomba, a falu népe mindezt végignézte. A lakodalomban illendő volt mindenkit étellel, itallal kínálni, még a hívatlan vendégeknek is jutott egy-egy kupica pálinka és egy kis pogácsa is. Nem voltak ritkák a négy-ötszáz fős lakodalmak sem, ami igen nagy anyagi terhet rótt a családra.

A leánykérés és a jegyesség kihirdetése

A házasodni készülő legény első feladata a leánykérés volt – ehhez köthető az a mondás, hogy valakinek „kitették a szűrét”. A legény magával vitte a szűrnek nevezett ruhadarabját és felakasztotta a leányos ház kerítésére. Ekkor várnia kellett, sétálnia egyet a faluban, majd visszatérve, ha azt látta, bevitték a szűrét, ő is bemehetett utána és feleségül kérhette a leányt a családtól. Ha nem vitték be a szűrét (hanem „kitették a szűrét”), az azt jelentette, a legényt visszautasították. A jegyességet három, egymást követő vasárnap is bejelentették, mindig a mise végén – ugyanígy az esküvő időpontját is bejelentették, szintén háromszor.

A menyasszony kikérése és a kakasjóslás

A menyasszony kiadása is izgalmas, jósló rituálé keretei között történt: a vőlegény barátai az esküvő előtti estén egy kakassal érkeztek a menyasszony házához. A menyasszony családja először egy öreg tyúkot, majd egy kiscsibét, végül egy fiatal tyúkot kínált nekik – míg az előbbi kettőt visszautasították, a fiatal tyúkot elfogadták. A kakast ezután ráeresztették a tyúkra, s ha azok „kedvezően” fogadták egymást, az a babonák szerint jó szerencsét és gyermekáldást jelentett.

A kikérés más esetben történhetett sokkal békésebb, kevésbé zavarba ejtő módon is: ilyenkor a nászmenet egyszerűen elballagott a leány házig, majd együtt indult a nép először a polgári, utána pedig az egyházi esküvő helyszínére – máshol csak a templomban találkozott a menyasszony a vőlegénnyel. Minden faluban meghatározott úton vonult a menet, amitől nem, vagy csak ritkán lehetett eltérni.

Gyűrűhúzás, csokordobás és más szokások: honnan erednek?

Mint manapság, úgy régen is megvolt a szimbolikus gyűrűhúzás, csokordobás, vagy a menyecskeruha viselete, melyek jóval több jelentést hordoznak, mint azt a násznép gondolná. Az eljegyzési gyűrű viselete egészen az ókori egyiptomiakig nyúlik vissza, akik úgy gondolták, hogy a balkéz negyedik ujjából, azaz a gyűrűs ujjunkból vezet a szívünkig a „vena amoris”, magyarul a szerelem vénája; a kör pedig a végtelenséget, öröklétet jelképezi. Maga a „jegyben járás” egyébként III. Ince páoához kötődik, aki 1214-től vezette be az eljegyzés és a házasság közötti várakozási időt. A jegygyűrű elejtése balszerencsét hozott.

A csokordobás szintén évezredes múltra vezethető vissza, azonban régen a szerencsehozó csokor inkább gonoszűző fűszernövényekből, például fokhagymából, rozmaringból állt (a rozmaring a hűséget is jelképezte). Nem csak a csokor megszerzése hozott szerencsét, illetve házasságot, hanem a menyasszonyi ruha darabjai is, így előfordult, hogy a násznép elcsent ezt-azt a menyasszonytól. A hajadon lányok közül néhányan koszorús lányok lehettek, azonban az ő szerepük sem csak a férjfogásról szólt, ugyanis azzal, hogy a menyasszonyhoz hasonlóan figyelemfelkeltő ruhába öltöztek, megnehezítették a gonosz szellemek dolgát a menyasszony ellopásában. Nem csak csokrot, hanem rizst és rózsaszirmokat is szokás ilyenkor dobálni (újabban buborékot fújnak helyette), ami annyit tesz, mint bő gyermekáldást kívánni az ifjú párnak.

A vőfély jelentősége korábban sokkal nagyobb volt, mint most. A különleges titulust rendszerint a vőlegény egy családtagja vállalta magára és nem csak a násznép szórakoztatása, hanem a vendégek meghívása is az ő feladata volt. Gyakran benne volt a keze a menyasszony „elrablásában” is, ami szintén egy ma is népszerű játékos feladat: a vőlegénynek minél hamarabb meg kellett mátkáját találnia, hiszen sokszor az izgalmas megpróbáltatás még az esküvő előtt bekövetkezett. A vőfély egyes térségekben verssel búcsúztatta a fiatalasszonyt családjától.

Hajnalperzselés, avagy a lakodalom lezárása

Hajnaltűznek vagy hajnalperzselésnek nevezték a lakodalom zárómotívumát, mikor a násznép valamilyen könnyen éghető anyagot (pl. szalmát) meggyújtott és a kör közepébe helyezett. A társaság addig táncolt körülötte, míg az el nem égett, és mikor már csak pislákoltak a lángok, a menyasszonynak át kellett ugornia azt, ezzel szimbolikusan átugrott új életébe is. Tyúkverésnek nevezték azt a hajnali esküvői szokást, mikor a későn hazatérők zajongva felébresztették vagy megpróbálták visszacsalogatni a lagziba azokat, akik náluk korábban aludni tértek – sokszor még jelmezbe is bújtak és kamrákat fosztogattak.

Hozomány, nászajándék és más „piszkos anyagiak”

Ahogy korábban már említettük, az esküvőknek igen nagy anyagi vonatkozása volt. A jegyesség első ajándéka, még az udvarlási fázisban egy saját kézzel készített vagy vásárolt szerelmi zálog volt a leendő feleségnek. Ez nem feltétlenül gyűrű volt, lehetett kendő, fésű, más ékszer vagy mézeskalács is. A menyasszony nem csak a vőlegénytől kaphatott jegyajándékot, más udvarlóktól is megtarthatta azokat, hiszen az esetek többségében nem szerelmi házasságról volt szó, hanem a családi földbirtok mérete alapján választottal párt a leánynak a szülei.

Ha az ifjú pár eljutott az esküvője napjáig, újra előkerült a vagyon kérdése, mégpedig a kelengye bemutatása formájában. Ilyenkor a leendő férj és a kísérete ellenőrizték a leány hozományával teli szekrényt, hogy az ígéreteknek megfelelően gazdag-e a kelengye. A hozomány jellemzően ruhaneműkből állt: ide nem csak a leány ruhái, hanem különféle csipkeholmik, például terítők tartoztak, de az ágynemű is ebbe a kategóriába volt sorolandó (ezalatt értették a „strafírungot” is, amit a menyasszony női rokonai gyűjtöttek neki hosszú éveken át). Minden a tulipános ládába került, amit szekéren húztak el a leányos házból a pár új otthonáig. Az ágyszék, azaz a hitvesi ágy beszerzése a vőlegény feladata volt, ám kényszerházasság esetén a vőlegény apja kellett, hogy erről gondoskodjon.

A házassági szerződés sem volt ritka, melynek feltételeit mindig a vagyonosabb fél diktálta. A szerződés összefoglalta a pár vagyonát, esküvői hozzájárulását, minden ingatlan és ingó vagyontárgyát beleértve, és gyakran határoztak arról is, mi történik, ha valamelyik fél meghal. Érdekesség, hogy az özvegyember „értéke” nagyobb volt, mint az először házasulandó legényé, hiszen vagyont már az előző házasságában is szerezhetett.

Nem volt mindig fehér a menyasszonyi ruha

Habár a szokás a mai napig él, a fehér menyasszonyi ruha csak az 1920-as évek során vált divatossá, előtte az ara a legszebb, már meglévő ruháját vette fel az esküvőre, amit különféle kiegészítőkkel ékesített tovább a menyasszony családja, ezzel mutatva, milyen jómódból származik a leány (az is előfordult, hogy a család évekig spórolt a szép ruhára, hogy lányukat rangosabbnak mutassák, mint amilyen). A ruha színeit, mintáját mindig a helyi népviselet határozta meg, így a menyasszony kinézete, mint a lakodalmas szokásiok, akár falunként eltérhetett egymástól.

Elsőként I. Mária skót királynő készíttetett magának fehér esküvői ruhát, azonban a színt Viktória brit királynő tette divatossá, 1840-ben, kezdetben csak a legmódosabb körökben. Egy másik, szintén a mai napig divatos szokás, hogy kell „valami régi, valami kölcsön, valami új”, ami tipikusan kiegészítők formájában valósul meg – például egy örökölt hajtű viseletével, az örömanyától kölcsönkért fésűvel és egy új szalaggal; mindez szintén szerencsét hozott a házasságra. Ma már „valami kékkel” is kiegészítik mindezt, ami a hűség szimbóluma. A menyecskeruhának is megvolt a maga jelentése: míg a menyasszonyi ruha a szüzességet, addig a menyecskeruha az „új asszony” ártatlanságának elvesztését szimbolizálta.

Nem volt mindegy az sem, milyen kiegészítőket viselt a menyasszony, különösen a gyöngyékszerek viseletének tulajdonítottak nagy jelentőséget. Ha egy menyasszony gyöngynyakláncban érkezett, az azt jelenthette, hogy a házasságot nem akarja, nem fog könnyeket ejteni férjéért, ha megözvegyül. Volt, ahol tiltották is a gyöngyök viseletét, mert azt jelentette, hogy a menyasszony sokat fog sírni a házasság alatt.

Esküvői babonák, szerencsehozó játékok

Ma is élő szokás a tányértörés (vagy pohártörés), ami nem csak szerencsehozó, hanem gonoszűző funkciót is ellát: a mondák szerint a szellemek félnek a hangos zajtól, éppen ezért, hogy elriasszuk őket, minél hangosabban csörömpölni, kopácsolni kell (egyébként a szilveszteri tűzijátéknak is pontosan ugyanez a célja). Mindig a menyasszony töri el a tányért, ezt az ifjú párnak együtt kell összetakarítania, amiben a násznép rendesen hátráltatja őket. Gyakran mondják azt is, hogy addig tart a jó házasság, míg a tányér újra egésszé nem lesz.

Tipikus esküvői alakoskodó játék volt a menyasszonytáncot követően a bolondmenyasszonytánc, mikor a násznép egy férfitagja öltözött be menyasszonynak és táncoltatta meg a násznépet. Nem csak a rendes menyasszonytáncnál volt pénzgyűjtő kalapozás, hanem ebben az esetben is, a bolondmenyasszony pedig átadta az összegyűjtött pénzt az ifjú párnak, ezzel gratulálva nekik.

Az sem volt mindegy, milyen napon tartják az esküvőt, hiszen az alkalom kihatással volt a pár jövőbeli életére. Míg a szombati esküvő szerencsétlenséget hozott, a szerdai esküvő boldogságot ígért, a hétfői esküvő egészséget, a keddi pedig gazdagságot. Mindig fel voltak készülve a hívatlan vendégekre, akiket a pappal együtt megvendégeltek, ezt néhol paptáncnak nevezték.

Mi történt az esküvő után?

Régen bevett szokás volt, hogy az ifjú pár a férj családjához költözött, a külön ház csak az igazán módosak kiváltsága volt. Amikor az ifjú pár a lakodalmas menet kíséretében megérkezett otthonába, az újdonsült anyós mézzel kínálta őket, ami annyit jelentett, hogy áldását adja a frigyre és örömökben gazdag, édes életet kíván a fiataloknak. Ezután a pár berendezkedett új életére, hamarosan mindenki megtalálta a saját feladatait a háztartásban és felvette új státuszát a falu közösségében. Asszonyavatásnak nevezték, mikor az újasszony az esküvő után, kiöltözve elment a templomba, majd székfoglalásnak, mikor új helyére ült a gyülekezetben.

A lakodalom után történt meg a nász elhálása, avagy a „menyasszonyfektetés”. Bármilyen kellemetlenül is hangzik, a másnap reggel tényleg arról szólt, hogy ellenőrizték, a menyasszony elvesztette-e a szüzességét. A régi arisztokrata családokban, különösen a középkorban, a család ténylegesen végignézte az aktust, azonban a vidéki frigyeknél elég volt a menyasszonyfektetés után ellenőrizni a lepedőt. Ha megtörtént mindez, a „felkontyolás” következett: a menyasszony haját kontyba fésülték, ami azt jelentette, hogy már „menyecske”, vagyis az első gyermeke születését váró fiatal feleség.

Egy másik tipikus szokás, hogy az új házba lépve a vőlegénynek át kell emelnie a menyasszonyt a küszöbön. Ennek kettős jelentése volt: egyrészt azt üzente vele a férj, hogy házasságuk során mindig szeretni, oltalmazni fogja a feleségét, másrészt ezzel akadályozták meg, hogy a küszöb alatt lakó gonosz szellemek rontást hozzanak a házasságra.

Milyen események hozták el a legnagyobb változásokat?

A leírt esküvői szokások egészen a 20. század derekáig meghatározták a vidéki magyarok életét, hiszen nem volt internet vagy tévé, ahonnan az emberek megismerhették volna a divatos amerikai szokásokat. Az egyik első inspiráló médium, ahonnan a nők ötleteket gyűjthettek a témában, a Nők Lapja volt, amit 1949-ben alapítottak, előtte nem voltak jellemzőek az újítások.

A huszadik század közepén történt továbbá az úgynevezett „kivetkőzés”, mikor a Rákosi- illetve Kádár-korszakban a magyar vidék lakói levetették népviseletüket és elkezdtek a későbbiekben egységessé váló, városi divat szerint öltözni, ezzel elmosva a markáns különbségeket a falusi és a városi emberek között. Ez az időszak a házasodás tekintetében is sok mindent megváltoztatott, hiszen az államosítás után már nem volt meghatározó ereje a családi földbirtokoknak, így előtérbe került a „modern” szerelmi házasság.

Menyasszonyi torta
Menyasszonyi torta

A lakodalmas fogások jelentése: tudtad, hogy ezért esszük őket?

Az Újházi-tyúkhúsleves vagy Újházi-húsleves Újházi Ede színész (1841-1915) nevéhez kötődik, aki eredetileg öreg kakasokból készíttette a későbbiekben elhíresült levesét. Az étel különleges tulajdonsága, hogy a hús és a klasszikus leveszöldségek nagyon sokáig, akár három napig is főhettek, míg az alapanyagok szét nem mállottak és egy igazán esszenciális levesben nem ötvöződtek. Újházi azért öreg kakasokból főzte a levest, mert a sokat megélt állatok esszenciáját potencianövelőnek, gyakorlatilag szerelmi bájitalnak tartotta – innen vették át később ezt a fogást a lakodalmas étkezésben, hiszen a leves nem csak kiváló előétel, hanem az ifjú pár számára misztikus afrodiziákum is. Régebben külön fogás volt a leves és a pecsenyék között a levesben főtt hús is kaláccsal, tormával, savanyúsággal.

Régen nem volt menyasszonyi torta, az csak a szocializmus során vált elterjedtté – sőt, a krémes, habos sütemények általánosságban sem voltak jellemzők, inkább a kelttészták domináltak. A torta előtt a zöld ágakkal, virágokkal, gyümölcsökkel, mézeskaláccsal díszített esküvői kalács volt jellemző, amit sokszor már a templomi szertartáson megszenteltek. Ezt az ifjú pár törte meg és osztotta szét a násznép között, ami annyit jelentett, hogy osztoztak a násznéppel a boldogságukban – ebből csomagoltak mindenkinek útravalót. Az esküvői kalács elkészítése igen költséges volt, ezt a terhet a násznagy vállalta magára.

A fűszereknek is megvolt a maguk jelentése: az esküvőkön nemhiába domináltak a sós, borsos, paprikás fogások, ugyanis különleges varázserőt, gyógyító erőt tulajdonítottak a fogyasztásuknak. A szláv népektől, különösen a lengyelektől vett szokás a kenyér és a só, illetve a bor megosztása az esküvőn, vagy amikor az ifjú pár az új házba érkezik, ami egyrészt a család egységét és bőségét szimbolizálja, másrészt az ártó szándéktól való megóvást és a háziak jólétét is jelenti.

Melyik fogást ki készítette el?

Még mielőtt elterjedtté vált, hogy hotelekben, éttermekben rendezzük a lakodalmat, az volt a bevett szokás, hogy az esküvői menüt a családban főzik meg. Az ételkészítés folyamatát egy tapasztalt háziasszony, a „főzőasszony” vezette, akit kukták segítettek az alapanyagok feldolgozásában, hiszen sokszor óriási mennyiségű ételről volt szó. A nők pucolták a tyúkokat, gyúrták a tésztákat, az ő feladatuk volt a levesbe való – rendkívül munkaigényes – csigatészta elkészítése is. A kukták és a főzőasszony egyes helyeken „kásapénzt” gyűjtöttek a násznéptől, hogy mindenki támogassa a rendezvényt; ilyenkor az utolsó fogás a kása volt, a gazdasszony pedig bekötött kézzel, jajveszékelve eljárta a kásatáncot.

Nem csak a nőknek, hanem a férfiaknak is bőséggel kijutott a munkából: az ő feladatuk volt a disznóölés és a húsok előkészítése, illetve ők foglalkoztak az italok (legfőképpen házi borok és pálinkák) beszerzésével, kimérésével. A sütemények készítésében általában megosztozott a násznép, a rokonság már alig várta, hogy a lakodalomban bemutathassák a ház specialitásait.

Esküvői menüsor: mi az, ami soha nem maradhat el a kínálatból?

Egy magyar esküvőn teljesen természetes jelenség, hogy legalább kettő, de sokszor három alkalommal is étkezünk; ekkor a süteményekről még nem is beszéltünk. Rendezvényfüggő, hogy a vendégek összegyűjtése céljából ki tart állófogadást és ki nem, azonban, ha az ifjú pár tart, már ennél a pontnál is szükség van néhány falat ételre. Az állófogadáshoz rendszerint hidegtálat és sós ropogtatnivalókat kínálnak: itt jön a képbe a fasírt, a sült csirkecomb, a francia saláta, a krumplisaláta vagy a tésztasaláta és a sajtos pogácsa, amelyek mind-mind kötelező kellékei a rendezvénynek.

Amikor a násznép az esküvői szertartás után megérkezik a rendezvény színhelyére, hamarosan kezdetét is veszi a vacsora: Magyarországon szinte kivétel nélkül, minden esküvői menüsor az Újházi-tyúkhúslevessel kezdődik, ami manapság már gyakorlatilag egy sima húslevest jelent leveshússal, leveszöldséggel, csigatésztával vagy cérnametélttel. A leves után – habár egyre népszerűbb a svédasztalos megoldás is – hagyományosan hatalmas, gazdagon megrakott sültestálak érkeznek az asztalokhoz.

Sertéssült, a klasszikus lagzis menüsorok kihagyhatatlan fogása
Sertéssült, a klasszikus lagzis menüsorok kihagyhatatlan fogása

A tálakon lévő tipikus sültek a csülökhús, a rántott hús, gyakran valamilyen töltött-rántott sertésborda vagy csirke/pulykamell, de mellettük rántott sajt, rántott gomba és rántott karfiol is előfordul. Kedvelt fogások a natúr hússzeletek, például a cigánypecsenye és a rostonsült jércemell, de sokan, ha már szárnyashúsról van szó, meg sem állnak a bőzsírban sült kacsacombig vagy a rozé kacsamelleig. Népszerűek a szaftos raguval leöntött, vagy azzal összesütött húsok is, ilyen fogás például a karaj és a sertésgerinc mártással leöntve és a bakonyi raguval borított harcsafilé. A csirkemellet készítik kijevi csirke formájában, de a barackos csirkemell és a szalonnába tekert csirkemell is nyerő választás. A köretek változatosak: mindig van krumpli, szinte bármilyen formában feldolgozva, kedvelt a rizs, a rizibizi, a saláták és a savanyúságok is. A natúrszeletek, rántotthúsok mellé gyakran tálalnak tartármártást.

Miután a násznép túlvan a legnagyobb étkezésen, az esküvő további programjai mellett ilyenkor jön el az aprósütemények ideje, amelyek egész este elérhetőek a vendégek számára. Az édes aprósütemények közé tartozik, csak hogy néhány tipikus receptet megemlítsünk, a hagyományos rétes, a linzer, a mandula, a puncsszelet, a kókuszgolyó, a hókifli, a kókuszkocka és a keksztekercs, a mézes puszedli, a kozáksapka vagy a diós rácsos. Ezeknek a süteményeknek az általános jellemzői közé tartozik, hogy nem habos, krémes finomságokról van szó, hanem a meleg időnek sokkal jobban ellenálló, szárazabb jellegű, kis kockára vágott vagy falatnyi édességekről (tipikusan diós, rumos, kekszes, lekváros ízvilágban).

Az esküvői gasztroélmények egyik fénypontja a menyasszonyi torta, ami a jelenlegi divatnak megfelelően többnyire egy két- vagy háromszintes, gyönyörűen kidíszített torta, ennek minden szintje eltérő ízesítésű. A hagyományos ízek mellett (csokis, dobos, epres, túrós, fekete erdő stb.) egyre népszerűbbek az egzotikus aromák (maracuja, mangó, pisztácia, mák, marcipán stb.), illetve ezeknek a tortáknak a „mindenmentes” és vegán verziói helyet kapnak az asztalon.

A menyasszonyi torta után, amikor már javában tart a zenés, táncos mulatság, elérkezik az éjféli vacsora ideje, ami mindig valamilyen káposztás étel, többnyire töltött káposzta vagy pörkölt, sokszor vadpörkölt, köretként pedig friss kenyeret kínálnak mellé. Az est további részében a násznép már „csak” aprósüteményeket és sós sörkorcsolyákat fogyaszt – ilyen a sajtos stangli, a tepertős pogácsa és más magyaros pogácsák, de kerülhet az asztalra sós perec és aprócska pizzás csigák is.

Újházi-tyúkhúsleves: csigatésztával és cérnametélttel egyaránt tökéletes
Újházi-tyúkhúsleves: csigatésztával és cérnametélttel egyaránt tökéletes

Recept: Újházi-tyúkhúsleves

Az Újházi-tyúkhúslevest sokan a gulyásleves mellett a magyar levesek királynőjeként emlegetik, hiszen, ha az eredeti levest szeretnénk készíteni (ennek is van számtalan verziója és receptje égtájanként), akkor bizony rengeteg hozzávalót be kell szereznünk. A leves készítéséhez egy hatalmas fazékra is szükségünk lesz, illetve nem szabad sajnálnunk az időt sem rá, hiszen kifejezetten sokáig főzzük. Nézzük, hogyan készül az Újházi-tyúkhúsleves, ahogyan mi szeretjük!

Hozzávalók

  • 1 nagy kakas vagy tyúk (teljes egészében, lábaival, heréjével, tarajával)
  • 4 db sárgarépa
  • 4 db fehérrépa
  • 1 nagy csokor petrezselyemzöld
  • 1 kis darab zeller
  • 1 db karalábé
  • 2 fej vöröshagyma
  • 4 gerezd fokhagyma
  • ¼ kelkáposzta
  • ¼ karfiol
  • 300 g zöldborsó
  • 4-6 fej csiperkegomba
  • 2 db krumpli
  • só, bors ízlés szerint
  • 4 db szegfűszeg
  • 1 csipet sáfrány
  • ~ 5 l víz
  • kb. 250 g csigatészta

A leves elkészítése

Tisztítsuk meg a kakast alaposan, majd együk fel főni egy nagy kondér hideg vízben (célszerű legalább 10 literes fazekat választani, amibe biztosan beleférünk a rengeteg hozzávalóval). Forraljuk fel, majd hagyjuk kis lángon főni, közben folyamatosan habozzuk le a víz tetejét. Ezalatt mossuk meg alaposan és pucoljuk meg az összes zöldséget, amelyeket egy az egyben, szeletelés nélkül adjunk hozzá a leves alapjához a fűszerekkel együtt, sóval, borssal egyetemben. Állítsuk tartaléklángra és hagyjuk szépen, lassan megfői az egészet, minimum 4 órán keresztül.

Nem baj, ha a zöldségek szétfőnek a levesben, a cél az, hogy kifejezetten hosszú idő alatt egy rendkívül sárga, esszenciális erőlevest hozzunk létre. Fontos szabály, hogy nem szabad lefedni a levest, nyugodtan redukálódhat a folyadék, hiszen annál töményebb lesz a „szerelmi bájital”. Amikor úgy ítéljük meg, hogy a kakas húsa leomlik a csontról, kóstoljuk meg a levet, igény szerint kissé sózzuk. Vegyük ki a leveshúst és a zöldségeket, azokat tálaljuk külön, a leves után vagy azzal egyszerre. A levest szűrjük át, hogy áttetsző legyen, hozzá kínáljunk csigatésztát vagy cérnametéltet (van, aki a levesben főzi meg a tésztát, van, aki külön).

Sertésgerinc tejszínes laskagombával, borsós rizzsel, krumplival
Sertésgerinc tejszínes laskagombával, borsós rizzsel, krumplival

Recept: Sertésgerinc tejszínes gombaraguval, zöldborsós rizzsel

Ha lakodalmas stílusú ételt szeretnénk készíteni, a klasszikus magyaros fogások széles skálájáról válogathatunk, hiszen szinte bármit kitálalhatunk, ami laktató sült hírében áll. Habár a sült sertéskaraj is nagyon finom, főleg pecsenyelével nyakon öntve, azt javasoljuk, készítsük el az egyben sült sertésgerincet, avagy sertésszüzet, akár vaddisznó húsából, szeleteljük karikákra, majd kínáljunk hozzá bakonyi jellegű gombaragut, hogy igazán csúszósak legyenek a falatok. Egyszerűbb elkészíteni, mint gondolnánk!

A hús és a ragu hozzávalói

  • 1 kg sertés gerinchús, a csontról lefejtve
  • 250 g laskagomba
  • 150 g húsos füstölt szalonna
  • 100 g vaj
  • 4 dl főzőtejszín
  • 2 fej vöröshagyma
  • só, bors ízlés szerint
  • 6 db nagyobb újburgonya
  • 1 ág friss rozmaring
  • 1 ág friss kakukkfű
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 2 dl pecsenyelé vagy alaplé

A zöldborsós rizs hozzávalói

  • 2 bögre rizs
  • 1 bögre zsenge zöldborsó
  • 4 bögre víz
  • 1 ek ételízesítő fűszerkeverék
  • 2 ek olívaolaj

A recept elkészítése

Kockázzuk fel a szalonnát, majd egy kevés indító zsiradékon süssük ki a zsírját teljesen; a szalonnát tegyük félre. Tisztítsuk meg a sertés gerinchúst a hártyáktól, sózzuk, borsozzuk alaposan, majd kérgezzük le egyben, egy nagyobb serpenyőben a szalonnazsíron, sóval, borssal ízesítve. Készítsünk elő egy nagy öntöttvas edényt, fektessük bele a lekérgezett húsokat, öntsük hozzá a szalonnazsírt és ízlés szerint egy nagy kocka vajat. Erre a zsíros alapra mehetnek a megtisztított, kés élével összezúzott fokhagymák és a friss zöldfűszerek és a nagy újburgonyák, héjadóstól. Fedjük le, majd süssük 100°-on, 3 órán keresztül.

Öntöttvas edényben igazán puhára sül a disznóhús
Öntöttvas edényben igazán puhára sül a disznóhús

Amíg a hús a sütőben van, készítsük el hozzá a tejszínes gombaragut és a rizst. A gombaraguhoz aprítsuk fel és dinszteljük meg egy kevés vajon a vöröshagymákat, majd adjuk hozzá a felcsíkozott laskagombát is. Sózzuk, borsozzuk, pároljuk puhára, majd fedő nélkül, nagyobb lángon kissé pirítsuk le az egészet. Ezután öntsük föl tejszínnel és pecsenyelével, majd kis lángon főzzük további 5 percig. Amennyiben nagyon hígnak találjuk, egy kevés étkezési keményítővel sűrítsük, vízzel elkeverve.

A rizs elkészítése már pofonegyszerű: egy kevés olajon a fűszerrel pirítsuk le a rizst, majd öntsük fel dupla mennyiségű forralt vízzel. Fedjük le az egészet és szintén kis lángon főzzük addig, míg a víz nagyja el nem tűnik. A félkész rizshez adjuk hozzá a zöldborsót és pároljuk az egészet együtt teljesen készre.

Tejszínes laskagombamártás szalonnával
Tejszínes laskagombamártás szalonnával

Mivel tálaljuk?

A sertéshez remekül illik bármilyen savanyúság, például csalamádé, savanyú uborka vagy kovászos uborka, illetve, hogy az eredeti lakodalmas hangulatot felelevenítsük, kínáljunk ételünk mellé egy pohár bort. Jelen esetben ehhez a sülthöz inkább a fehér- és rozéborok illenek, választásunk az utóbbi kategóriára esett.

Szemes Rozé Cuvée, 2021
Szemes Rozé Gyöngyözőbor, 2021

Borajánló: Szemes Rozé Gyöngyözőbor, 2021

Egy magyar lakodalomból a házi pálinka mellett egy dolog semmiképpen sem hiányozhat, ez pedig nem más, mint a minőségi magyar bor, ami, ha jó a hangulat, literszámra fogy. Hogy milyen bort szolgálunk fel egy esküvőn, az csak az ifjú páron múlik: célszerű mindenképpen kínálni fehér- vagy rozébort, azonban nem érdemes megfeledkezni a testesebb vörösborokról sem, hiszen a pörköltek, sültek mellé remekül illik az is.

Jelenlegi cikkünkben, hogy a ne csak a tányéron, hanem a pohárban is hozzuk a könnyed, nyárias hangulatot, a választásunk a villányi Szemes Pincészet kiváló, 2021-es rozé gyöngyözőborára esett. A bor halvány pink színei és a bor illata egyaránt hozzák a frissen szedett szamóca és málna zamatát, kiegyensúlyozott, ropogós savai lendületes fogyasztásra sarkallnak. Rozé borunk nem csak önmagában, hanem fröccsként is kiváló – fogyasszuk bármilyen verzióban jéghidegre lehűtve, hogy a lehető legkielégítőbb élményt nyújthassa.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 6 százalékos THM-el, és havi 106 085 forintos törlesztővel fel lehet venni a Raiffeisen Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,42% a THM; a K&H Banknál 6,43%; az Erste  Banknál 6,67%,  a MagNet Banknál pedig 6,8%; míg az UniCredit Banknál 6,9%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a Sopron Bank, a Takarékbank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

esküvői szezon

esküvő

lakodalom

gasztro

gasztromesék

magyaros ételek

húsleves

sertéshús

borajánló

recept

receptek