Nagy termetű invazív rágcsáló tört be Magyarországra: nincs idő várni, ezt meg kell lépni

HelloVidék   
  Megosztom
Nagy termetű invazív rágcsáló tört be Magyarországra: nincs idő várni, ezt meg kell lépni

A hódpatkány, más néven nutria terjedő, önfenntartó állományai alakultak ki a Kerka és Kebele vízfolyások, valamint a Mura folyó térségében - írja a Balaton-felvidéki Nemzeti Park. A nagy termetű rágcsáló idegenhonos, inváziós faj, a park szerint az elharapódzásuk miatt sürgető lenne aktívan fellépni a terjedésük megállítása érdekében.

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park azt írja, 2019-2020-tól kezdve országosan megszaporodtak a nutria észlelések, elsősorban az ország északi, valamint középső részén. Irodalmi adatok alapján a nutria Szlovákia és Ausztria felől, a Duna és mellékágai mentén terjeszkedik, ugyanakkor megfigyeléseink azt mutatják, hogy

jelenléte és terjedése 2021-től intenzívvé vált az ország délnyugati régiójában is, vagyis Szlovénia és Horvátország irányából is megfigyelhető egy-egy inváziós útvonal.

Zala vármegyében 2016-ban is észleltek nutriát a Mura folyó felső szakaszánál. Később a Határ-patak mellett, egy feltételezhetően új bekerülési útvonalon jelent meg a faj már bizonyítottan szaporodó állománya, 2022-ben pedig még újabb előfordulási helyekről is detektálták a nutriát. A Murán és a Kerka folyó alsó szakaszán tavaly sokszorozódtak meg az észlelések.

Ugyan a faj visszaszorítására, gyérítésére való törekvések már 2021-2022-től megkezdődtek, a nemzeti park szerint a Kerka-mente és a Kebele elnevezésű Natura 2000 területeken bizonyított a faj szaporodó állománya. A park vezetése szerint az agresszíven terjedő állomány felszámolására még van esély, ezt kilövéssel és szelektív csapdázással tervezik megoldani saját hatáskörben és a vadgazdálkodási ágazattal való szoros együttműködésben.

Azt is kiemelik, hogy a helyzet kezelését nehezíti, hogy a vadgazdálkodóknak egészen addig nem áll érdekükben az invazív fajok visszaszorítása, amíg "csak" természeti károkat okoznak, mezőgazdaságiakat nem. És az is nehézség, hogy a szomszédos országokból természetes úton szinte folyamatos a nutria-utánpótlás.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

helllovidek

nutria

rágcsáló

rágcsálóirtas

nutria

invazív