Banki állása helyett gazdaságot alapított: így él most Áron és családja

HelloVidék   
  Megosztom
Banki állása helyett gazdaságot alapított: így él most Áron és családja

Terveik szerint pár éven belül már csak ebből fognak élni. Leginkább a kecskére és a csirkére tudnak alapozni, de tartanak fürjeket, nyulakat és teheneket is.

Hámory Áron egykori banki alkalmazott 5 éve vágott bele családjával a háztáji gazdálkodásba, terveik szerint két év múlva már csak ebből fognak élni. A férfi Esztergomban született, budapesti tanulmányait leszámítva azóta a szülői házban él, a gazdálkodásnak azonban nem volt hagyománya a családjában, számolt be történetéről az Index. Áron, miután biológusi tanulmányokat folytatott és vadgazda mérnöki diplomát szerzett, mégis igent mondott egy esztergomi banki állásra, ahol hitelközvetítéssel, tanácsadással, lakossági ügyekkel foglalkozott. Döntése hátterében a családfenntartás állt, azonban az irodai munkát sosem érezte magáénak. Ezért kezdett bele az állattartásba, amiben a felesége is aktívan részt vesz.

A család úgy látja, leginkább a kecskére és a csirkére tudnak alapozni, kecsketejből többféle sajtkrémet, friss és érlelt sajtot, kefirt és joghurtot is készítenek. A Galagonya tanyán csirkéből 2-300 darabos az állomány, kecskéből most 30 anya van, de tavaszra ez is 50-60 darabra megy fel. A palettát szezonban 3-400 fürj, 100-150 nyúl egészíti ki, és van két tehenük is.

"Nagy vitáim vannak, sokszor a vásárlókkal is, hogy miért ennyi az ár. Aki ki tud hozni 1000-1200 forintból egy kiló csirkehúst, vagy 1300-1500 forintból egy kiló sajtot, az valamit nagyon máshogy csinál, mint mi. Ahogy a vaj és a túró tényleges kihozatali árát sem lehet elkérni. De azért lassan változik a közvélekedés"

- fejtette ki a gazda. Azt is mondta, hogy termékeik nagyjából fele-fele arányban kelnek el a környékbeli éttermekben, illetve magánszemélyeknél.

Eddig nagyjából 25 millió forintot költöttek a földjeikre (jelenleg 2,5 hektárjuk van), az állatokra, a működésre. A pénz nagy része megtakarítás volt, de nyertek a Fiatal Gazda pályázaton is.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

kecske

kecskesajt

családi gazdaság

gazdaság

mezőgazdaság

állattartás