Kiderült: ez az oka valójában a magyar gyümölcsök brutális drágulásának

HelloVidék/MTI   
  Megosztom
Kiderült: ez az oka valójában a magyar gyümölcsök brutális drágulásának

A zöldségek ára mindössze néhány százalékkal emelkedett tavalyhoz képest. Egyes termékeknek, mint például a paradicsomnak, alacsonyabb is az áruk, sajnos ez a gyümölcsökről nem mondható el.

A katasztrofális tavaszi időjárás miatt drágultak a gyümölcsök tavalyhoz képest - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kertészeti és beszállítóipari osztályának elnöke szombaton az M1 aktuális csatornán. Mártonffy Béla hozzátette:

Kitért arra is, hogy a zöldségek ára mindössze néhány százalékkal emelkedett tavalyhoz képest. Egyes termékeknek, mint például a paradicsomnak, alacsonyabb is az áruk - jegyezte meg Mártonffy Béla.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara korábbi tájékoztatása szerint idén az átlaghoz képest várhatóan 40-50 százalékkal kevesebb alma terem, a körtét pedig még ennél jobban is megviselte az időjárás: egy átlag évihez képest 50-60 százalékkal csappan meg a termés.

Ahogy a Központi Statisztikai Hivatal legutóbbi jelentéséből kiderül, augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 3,9 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál. Az élelmiszerek ára éves összevetésben 7,9 százalékkal nőtt, ezen belül az idényáras élelmiszereké 17,1 százalékkal drágult. A gyümölcsök ára 46 százalékkal emelkedett, ezen belül is az alma például most duplaannyiba kerül, mint tavaly ilyenkor. Sajnos a klímaváltozás áldatlan hatásainak köszönhetően még évekig drága maradhat a gyümölcs Európában.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

gyümölcs

zöldség

áremelkedés

nemzeti agrárgazdasági kamara