Rengeteg a hamis termék került elő: az egészségre is károsak lehetnek

MTI   
  Megosztom
Rengeteg a hamis termék került elő: az egészségre is károsak lehetnek

Augusztusig csaknem 2 milliárd forint értékű hamis terméket vont ki a piacról a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Az ismeretlen forrásból származó, ellenőrizetlen termékek gyakran nem megfelelő minőségűek, sőt az egészségre ártalmasak, akár életveszélyesek is lehetnek.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) augusztusig csaknem 2 milliárd forint értékű hamis terméket vont ki a piacról: mintegy 71 ezer ruházati cikket, több mint 25 ezer pár lábbelit, 11 ezer doboznál is több parfümöt és csaknem 9 ezer liter mosószert - közölte az adóhivatal pénteken az MTI-vel.

Az elmúlt évekhez képest nagyságrendileg idén sem nőtt a hamis áru mennyisége, azonban míg 2019-ben az elektronikai cikkek másolatai mellett a kamuparfümök voltak a legnépszerűbbek, addig 2020-ra a hamis ruhák kerültek előtérbe. Az augusztusig lefoglalt árumennyiség háromnegyedét ez a termékkör tette ki.

A NAV közlése szerint célirányosan, a korábbi vizsgálati tapasztalatok, kockázatelemzések és nem ritkán bejelentések alapján ellenőriz, emellett folyamatosan keresi a hamis árut a közterületeken, piacokon, üzletekben, közutakon, határátkelőhelyeken és a reptéren is. Kiemelték, a hamisítás visszaszorítása a piacok tisztulásán és a tisztességes kereskedők védelmén túl a vásárlók érdekeit is szolgálja.

Ugyanakkor hangsúlyozták, hogy az ismeretlen forrásból származó, ellenőrizetlen termék potenciális veszélyforrás, hiszen nincs elegendő információ a gyártás körülményeiről, sem a felhasznált összetevőkről, amik gyakran nem megfelelő minőségűek, sőt az egészségre ártalmasak, akár életveszélyesek is lehetnek.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

hellovidék

nav

termékek

teszt

hamis