Katonai járművek szelik át az országot: mutatjuk, merre haladnak

MTI   
  Megosztom
Katonai járművek szelik át az országot: mutatjuk, merre haladnak

Megnövekedett katonai járműforgalomra kell számítani 2020. március 24-én (kedden) 16:00 és 19:00 óra között az Újdörögd - Sümeg- (84. főút) - Zsédeny - (M86) - Csorna - (M85) - Abda - M1 - Mosonmagyaróvár - M15 - Rajka határátkelőhely útvonalon. A konvoj Lengyelországba tartó katonai eszközökből áll, melyek egy hadgyakorlaton vettek részt hazánkban.

A Magyar Honvédség kéri a lakosságot, hogy az említett útvonalon a közlekedési szabályok betartásával és kellő óvatossággal közelítsék meg a katonai menetoszlopot, ezzel is segítve azok biztonságos és folyamatos haladását.

A menetoszlop elején és végén figyelmeztető jelzést használó járművek közlekednek. A Magyar Honvédség a vonatkozó jogszabályokat betartva törekszik arra, hogy a lehető legkisebb mértékben zavarja az állampolgárok nyugalmát. A lakosság megértését és türelmét köszönjük

- írták közleményükben.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

katonai járművek

utazás

újdörögd

sümeg

zsédeny

csorna

abda

mosonmagyaróvár

rajka